Rendkívül kemény csata vár a labdarúgó Európa-ligában érdekelt két magyar csapatra: az Újpest a román Steaua Bucuresti, a Szombathelyi Haladás pedig a svéd Elfsborg otthonában lép pályára a selejtező 2. fordulójának első összecsapásán.
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
"Minden bizonnyal képzett, szívós, kemény csapat lesz az ellenfelünk, amely mindent megtesz majd, hogy hazai pályán előnyt szerezzen" - mondta az Újpest hivatalos honlapján Kabát Péter, az együttes új csapatkapitánya. "Egy szoros eredmény elérésében bízom. Azt mindenképpen fontosnak tartom, hogy gólt szerezzünk a Steaua otthonában."
Az első körben a kazah Irtis Pavlodart búcsúztató Haladásnak legjobbja, Kenesei Krisztián nélkül kell felvennie a harcot, mivel a támadó csuklótörést szenvedett a múlt heti visszavágón. A műtét miatt a csatár várhatóan két hónapot hagy majd ki.
"Svédország egyik meghatározó csapata vár ránk, tehát nem lesz könnyű dolgunk a csütörtöki meccsen" - latolgatta az esélyeket már a helyszínen Csertői Aurél, a Haladás vezetőedzője. "Műfüvön kell játszanunk, ami elég szokatlan lesz számunkra, de ezzel a problémával meg kell birkóznunk. Arra számítok, hogy ellenfelünk egyből nekünk esik majd, agresszívan futballozva, erős tempót diktálva megpróbál mielőbb bepréselni egy gólt"
A Haladásból több alapember is hiányzik. Vörös Péter Üzbegisztánba igazolt, Kenesei Krisztián sérült, Rajos Gábor lázas beteg. A tréner ennek ellenére nem foglalkozik ezzel a problémával, mert mint mondta: "a hiányzókat pótolni kell". Célként azt említette, hogy olyan eredményt érjen el csapata, melynek révén a visszavágón reális esélye legyen a továbbjutás kivívására.
Európa-liga-selejtező, 2. forduló, első mérkőzések:
Elfsborg (svéd) - Szombathelyi Haladás 19 ó
Steaua Bucuresti (román) - Újpest 19.30
A visszavágókat egy hét múlva rendezik.
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
Nem akar pokolra jutni a világ legjobb bokszolója
A többször a világ legjobb bokszolójának választott Manny Pacquiao úgy döntött, hogy megváltoztatva eddigi életstílusát kilép a szerencsejáték-bizniszből, és a Biblia ...
Idegenben bukja el a bajnokságot a Barca
A spanyol sportsajtó biztosra veszi, hogy eldőlt az aranyérem sorsa, hiszen a Real Madrid előnye már tíz pont az FC Barcelonával szemben. A katalánok Camp Nouban ...
Sousa: Egervári rendre hátba támadott
Paulo Sousa, a Videoton FC vezetőedzője korábban csalódott Egervári Sándorban - a portugál edző többek között ezzel magyarázta, hogy elmaradt közte és a magyar ...
Tévez: Mancini úgy kezelt, mint egy kutyát
Carlos Tévez a Manchester Citynél szeretné folytatni pályafutását, noha az mondja, Roberto Mancini úgy bánt vele, mint egy kutyával. Az argentin csatár nem lépett ...
Velük volt az erő - a zambiai futballcsoda nyomában
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant: a gaboni döntőben a sztárok nélküli válogatott büntetőrúgásokkal győzte le ...
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótláscsapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba pedig ...
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándornak, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Kitartóan ássák válogatottjuk sírját az angolok
Fabio Capello az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb edzőjének számít, az angol válogatottba azonban neki is beletörött a bicskája, miután a helyi szövetség (FA) néhány ...
Mocsai zokon vette a veszprémi közönség reakcióját
Ha legyőzte volna a Kielcét, bebiztosíthatta volna csoportmásodik helyét az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, a 24-21-es hazai vereséggel azonban még a BL-továbbjutás ...
A balett után jöhet az orosz futball - Capellóra máris lecsapna az Anzsi
Várhatóan hétfőn hivatalosan is bejelenti az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata, hogy szerződést bont Jurij Krasznozsan vezetőedzővel. Az utódjelöltek között Guus Hiddink ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Öt percig sem tartott a Való Világ küzdelme
A védettséget jelentő lila kendőt olyan szerezte meg, akinek nagyon kellett.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.