Vágólapra másolva!
Erwin Koeman, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte 28 játékosból álló bő keretét az augusztus 12-i, Románia elleni, budapesti barátságos mérkőzésre. Meghívót kapott Király Gábor is, aki utoljára 2006. október 11-én védte a válogatott kapuját.

A 33 éves kapus korábban éveken át alapembernek számított a válogatottban, a három évvel ezelőtti Málta elleni vesztes Eb-selejzető óta azonban nem kapott lehetőséget, igaz, később klubcsapataiban is a kispadra szorult. Nyáron aztán a német másodosztályú 1860 Münchenhez szerződött, ahol újra élvezi a bizalmat. Koeman a hétvégén személyesen nézte meg a 70-szeres válogatott kapust, aki meggyőzte a kapitányt, hogy jó formában van (a München 1-0-ra nyert a Paderborn otthonában).

A holland szakvezető támadók között számításba vette az újpesti Kabát Pétert és Real Madrid harmadosztályú csapatában szereplő Szalai Ádámot, korábbi tervei ellenére azonban nem küldött meghívót a norvég Odd Grenlandban játszó Kovács Péternek, és egyelőre az immár a Liverpool nagycsapatában is lehetőséget kapott Németh Krisztián sem tagja a keretnek

A meggyilkolt kézilabdázó, Marian Cozma emlékére rendezett budapesti mérkőzés a főpróbája lesz az őszi négy, sorsdöntő vb-selejtezőnek. A találkozóra Romániából is jelentős jegyigénylés érkezett, itthon már a májusi elővétel során közel 10 ezer belépőt adtak el. A 20 órakor kezdődő meccs előtt 18:15-től a magyar és román újságírók válogatottja is pályára lép egymás ellen.

A szövetségi kapitány péntekre tervezi a keretszűkítést, s két nappal a meccs előtt, jövő hétfőn délután találkozik játékosaival az MLSZ telki edzőközpontjában.

A válogatott bő kerete
kapusok: Babos Gábor (NEC Nijmegen), Fülöp Márton (Sunderland), Király Gábor (1860 München), Köteles László (Diósgyőri VTK)
védők: Szélesi Zoltán (klub nélkül), Bodnár László (klub nélkül), Fehér Csaba (NAC Breda), Vanczák Vilmos (FC Sion), Juhász Roland (RSC Anderlecht), Tímár Krisztián (Plymouth Argyle), Gyepes Gábor (Cardiff City), Horváth Gábor (Videoton FC), Vaskó Tamás (Újpest FC), Bodor Boldizsár (Roda JC), Löw Zsolt (FC Mainz)
középpályások: Huszti Szabolcs (Zenit), Dzsudzsák Balázs (PSV Eindhoven), Halmosi Péter (Hull City), Gera Zoltán (Fulham FC), Hajnal Tamás (Borussia Dortmund), Vadócz Krisztián (Osasuna), Tóth Balázs (Racing Genk), Dárdai Pál (Hertha BSC)
támadók: Szalai Ádám (Real Madrid Castilla), Torghelle Sándor (FC Augsburg 1907), Rudolf Gergely (DVSC-TEVA), Priskin Tamás (Watford FC), Kabát Péter (Újpest FC)