Vágólapra másolva!
Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke - Varga Zoltánnak, a sportot is felügyelő önkormányzati miniszternek előterjesztésére - augusztus 20-a alkalmából a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjének Polgári Tagozata kitüntetésben részesítette Kisteleki Istvánt, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökét.

A magas állami kitüntetést a hivatalos indoklás szerint az elmúlt évtizedek legnagyobb sportberuházása, az MLSZ telki edzőközpontja megvalósítása érdekében végzett tevékenysége elismeréséül kapta a sportvezető. A kitüntetés átadására kedd délelőtt ünnepélyes keretek között került sor az Önkormányzati Minisztérium színháztermében, ahol a tárca képviseletében Jauernik István államtitkár köszöntötte a megjelenteket.

"Függetlenül attól, hogy a kitüntetést személy szerint én kaptam, számomra egyértelmű, hogy az elismerés az egész magyar labdarúgásnak, az egész Magyar Labdarúgó Szövetségnek szól, s természetesen mindenki másnak is, akinek a legkisebb köze is van a telki edzőközpont megvalósulásához" - nyilatkozta Kisteleki az MLSZ honlapján. "Nagy öröm ez számunkra, mert az elmúlt évek munkáját ugyan látványosan jellemzi a világszínvonalú létesítményünk, de egyúttal Telki jelkép is: elindultunk egy úton, amely - épp ennek a csodás komplexumnak is köszönhetően - az egész magyar labdarúgás fejlődését, felemelkedését eredményezheti. Mindig is az volt a véleményem, hogy az edzőcentrum létrehozását nem célnak tekintjük, hanem eszköznek, épp céljaink elérése érdekében."