Vágólapra másolva!
A továbbjutás a csoportból, azaz a nyolcaddöntőbe kerülés a hivatalos célja a magyar válogatottnak a csütörtökön rajtoló U20-as labdarúgó-világbajnokságon. Ezt Kisteleki István, a hazai szövetség (MLSZ) elnöke jelentette be a telki edzőközpontban tartott hétfői sajtótájékoztatón. Hozzátette, hogy a 24 csapatos egyiptomi tornán a jó szereplést komoly prémiummal jutalmazza az MLSZ.

"Ha második helyen jut tovább a csapat azt 10, ha elsőn, azt 20 millió forinttal díjazza a szövetség. A kieséses szakaszban minden győzelem újabb 20 milliót ér, így maximálisan 100 milliót kasszírozhat a 21 fős keret" - mondta Kisteleki.

"Tizenkettedik napja dolgozik együtt a keret. Ez ugyan nem feltétlenül elegendő, de az elvárásokat teljesíteni lehet, s talán az álmok elérése is lehetséges. Egy szép sikerrel ezek a játékosok joggal kopogtathatnak a felnőtt válogatott ajtaján" - mondta Egervári Sándor szövetségi edző, akit három hete neveztek ki a holland Wilco van Buuren helyére.

"A keretben sok nyerő típusú futballista van, ennek köszönhetőek a korábbi sikerek, ugyanakkor problémát jelent, hogy legtöbben kevés játéklehetőséghez jutottak az elmúlt időszakban" - tette hozzá a szakvezető.

Koman Vladimir csapatkapitány úgy fogalmazott, hogy a játékosok nem foglalkoznak a prémiummal, tudomásul vették a díjazás mértékét, de sokkal fontosabb a számukra, hogy ezen a vb-n felhívhatják magukra a figyelmet. Megjegyezte még, sok új futballista van a keretben, de mindenki hamar beilleszkedett, s minden körülmény adott a jó szerepléshez.

"Egyelőre nem szabad előretekinteni, kizárólag a csoportmérkőzésekre kell koncentrálni, és ha azokon sikeresen túljutottunk, akkor lehet a nyolcad- vagy negyeddöntővel foglalkozni" - mondta a Bari magyar légiósa.

Dunai Antal csapatvezető arról számolt be, hogy sok klub nem engedte el játékosait a vb-re - például Bojan Krkicet a Barcelona -, s a német együttes is hiányos lesz egyes Bundesligában szereplő klubok makacssága miatt, a magyaroktól azonban kizárólag Kádár Tamás fog hiányozni, akinek a szerepléséhez az angol másodosztályú Newcastle United nem járult hozzá.

"Ilyen lehetőséget nem szabad elvenni egy játékostól, főleg úgy, hogy Kádár legutóbb a kispadon se kapott helyet angol csapatában. A szememben az így eljáró tréner rossz pedagógus" - fogalmazta meg a véleményét Egervári.

Németh Krisztiánt az AEK Athén az edzőtáborba nem engedte el, a tornán viszont csatlakozhat társaihoz. Egervári szerint ugyan hátrány, hogy a támadó nem készülhet együtt a társaival, de amint azt megjegyezte: az éket a legkönnyebb a csapatba építeni. Egyúttal örömének adott hangot, hogy Németh már nem a Liverpool junior együttesében szerepel, hanem egy nívós bajnokságban, ahol rendre szóhoz is jut, hétvégén például 70 percet játszott, és góllal hálálta meg a bizalmat.

A magyarok vasárnap Honduras ellen mutatkoznak be a vb-n, majd jövő szerdán a dél-afrikaiak, három nappal később pedig Egyesült Arab Emírségek legjobbjai következnek. Mindhárom meccset Alexandriában rendezik.

A hat négyesből az első kettő és a négy legjobb harmadik kerül a 16 közé.