Koman Vladimir az U20-as világbajnokság bronzmeccsén sorsdöntő 11-est vállalt el az utolsó percben, nem érzett terhet, teljesen kizárta a közönséget. A tornán öt góljával az Ezüstcipőt elnyerő középpályás egyelőre nem gondol a nagyválogatottra, bár azt már korábban is elmondta, ha Erwin Koeman meghívja, szívesen megy a csapathoz. A büntetőpárbajban a Costa Rica-iakat megbabonázó Gulácsi Péter Komanhoz hasonlóan még korainak érzi, hogy szóba kerüljön a neve a nagyok között, egyelőre annak örül, hogy a vébén tétmeccseken védhetett.

A magyar futball elmúlt 20 évének legnagyobb sikerét érték el a fiatalok
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
Nagyon megérezte a magyar U20-as válogatott, hogy a világbajnokság elődöntőjében eltiltás miatt nem léphetett pályára a csapat motorja, Koman Vladimir.
Óriási megkönnyebbülést jelentett mind a szurkolók, mind a szakmai stáb számára, hogy a bronzmeccsen újra pályára léphetett Costa Rica ellen, ahogy azt tőle várni lehetett, nem is okozott csalódást.
1-0-s hátrányban, az utolsó percben Németh Krisztián felnőttekre jellemző rutinnal harcolt ki büntetőt, a labda mögé pedig Koman állt, és higgadtan a hálóba küldte a labdát, kiharcolva a 11-es párbajt.
"Nem éreztem terhet, magabiztosan álltam a labda mögé" - nyilatkozta az [origo]-nak Koman. "Mindig előre eldöntöm, hova rúgom, innentől megszűnik számomra minden. Nem hallom se a közönséget, se a többieket, csak koncentrálok."
Sorsdöntő pillanatok voltak ezek, mert hiába játszott fölényben a magyar csapat és dolgozott ki több nagy helyzetet a második félidőben, a vezetést Costa Rica szerezte meg a 81. percben. "Nagyon rosszkor jött a gól, őszintén szólva nagyon figyelmetlenek voltunk. Pedig el tudtuk volna dönteni a meccset már korábban, kezünkben volt az irányítás, de a gól után sem törtünk össze."
"Egyetlen rossz szó sem hangzott el a pályán, mindannyian biztattuk egymást és egyemberként küzdöttünk az egyenlítésért." Koman a büntetőpárbajban is szóhoz jutott, a második párban azonban a bal kapufát találta el, négy lövő után az övé volt a harmadik rossz kísérlet.
"Úgy érzem, nem rúgtam rosszul, a kapus teljesen más irányba mozdult, őt becsaptam, de túlságosan a sarokra helyeztem. Kicsit sem estem kétségbe, bíztam a többiekben, éreztem, hogy meglesz a győzelem."
Koman már nyáron kijelentette, hogy ha meghívót kapna Erwin Koemantól, a nagyválogatott szövetségi kapitányától, nagy valószínűséggel igent mondana. A vb-bronzmeccs után az Olaszországban profiskodó játékos nem akart konkrétumot mondani a felnőtt együttesről.
"Nem szaladnék ennyire előre, egyelőre nem szeretnék a nagyválogatottról beszélni. Most a Bariban bizonyítanék, stabil helyet harcolnék ki magamnak. Először ez sikerüljön, aztán meglátjuk, mit hoz a jövő."
A Costa Rica elleni meccs rendes játékidejének összefoglalója:
Koman öt találatával második helyen végzett a góllövőlistán, így övé lett az Ezüstcipő. Az Aranycipőt a nyolcgólos ghánai Dominic Adiyiah kaparintotta meg, akit a torna legjobbjának is megválasztottak, az újdonsült világbajnok csatár ebben a versengésben két brazilt, Alex Teixeirát és Giulianót előzte meg.
|
González: Gulácsi szuper fickó Costa Rica szövetségi kapitánya a csapatát a bronzmeccsen legyőző magyar válogatottat fizikailag roppant erősnek nevezte. Ronald González ugyanakkor hangoztatta, hogy együttese a balszerencse, a "büntetőrúgásos lutri" áldozata lett, ezzel együtt is elégedett azzal, amit a közép-amerikai ország nemzeti együttesével elért a tornán. "Két, gyakorlatilag azonos tudású csapat küzdött meg a bronzmérkőzésen, ahol végül is a szerencse döntött. A büntetőrúgások persze már csak ilyenek, hol szerencséd van, hol meg nincsen. Nekünk ezúttal az utóbbiból jutott ki... Összességében azonban nyugodt lelkiismerettel távozhatunk Egyiptomból" - mondta. A Costa Rica-i válogatott mestere a riválist értékelve úgy fogalmazott, hogy Gulácsi Péter, a magyar csapat kapusa "szuper fickó, aki különösen a 11-eseknél remekelt". Hozzáfűzte, hogy az övéinél a második félidőben hiányzott a kellő fizikum, ami viszont az ellenfél játékosaiban ekkor is megvolt. "Nagyon erős csapat a magyar, és több volt a tartaléka, mint nekünk. A második félidőben nem tudtuk tartani sem az iramot, sem a labdát" - fogalmazott Ronald González. (MTI) |
"A tizenegyespárbaj már szerencsejáték, ilyenkor a kapuson nincs nyomás, felszabadultan védhet. Nekem Costa Rica ellen minden klappolt, de lehet, hogy másik alkalommal még az irányt sem találnám el. És azt is fontos hangsúlyozni, hogy bár ilyenkor mindig a kapusokat tartják főszereplőnek, de a tizenegyespárbaj előtt még ott van a 90 vagy a 120 perc is, amit a komplett csapat játszik le, úgyhogy ez nem egy emberről szól" - mondta az [origo]-nak Liverpoolban légióskodó Gulácsi, aki az amerikai hírügynökségnek elárulta, a büntetők előtt az a legfontosabb, hogy a kapus ne legyen túlzottan magabiztos, ugyanakkor mutassa azt a vele szemben állónak, hogy élvezi a helyzetet.

A vébén tíz büntetőt rúgtak Gulácsinak, ebből hatot kivédett
A szurkolói fórumokon sokan reklamáltak, nem értették, miért Alvarado lett a torna legjobb kapusa, de Gulácsit nem zavarja, hogy nem az övé lett a díj, úgy véli, a négy közé jutó csapatok mindegyike remek hálóőrrel rendelkezett, a Costa Rica-i pedig ellenünk is jól védett, emiatt kár lenne vitatni a szakemberek döntését.
A büntetőpárbaj összefoglalója:
Ezek a fiatalok a saját korosztályukban már bizonyítottak, adódik a kérdés, hogy mire mennének a felnőttek között, hiszen Németh vagy Koman beválogatása többször is napirendre került. "A felnőtt labdarúgás teljesen más, ez a mostani eredmény még nem jelenti azt, hogy azon a szinten is ugyanilyen sikeresek lennénk, annak lesz esélye beverekednie magát a válogatottba, aki folyamatosan játszik a csapatában, és egyenletes teljesítményt nyújt - mondta Gulácsi, aki előtt Babos Gábor visszavonulásával esély nyílhat a kerettagságra.
A tizenegyesölő kapus klubcsapatában, a Liverpoolban egyelőre a harmadik helyen áll a rangsorban Pepe Reina és Diego Cavalieri mögött, és bár tudja, hogy Angliában odafigyeltek a vébén nyújtott produkciójára, nem hiszi, hogy ez változtatna a helyzetén. "Hallottam, hogy meg vannak elégedve velem, de majd az számít, hogy kinn mit mutatok, mindesetre az én szempontomból sokat számított ez a sorozaterhelés, amit a vébé jelentett."
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
Nem akar pokolra jutni a világ legjobb bokszolója
A többször a világ legjobb bokszolójának választott Manny Pacquiao úgy döntött, hogy megváltoztatva eddigi életstílusát kilép a szerencsejáték-bizniszből, és a Biblia ...
Idegenben bukja el a bajnokságot a Barca
A spanyol sportsajtó biztosra veszi, hogy eldőlt az aranyérem sorsa, hiszen a Real Madrid előnye már tíz pont az FC Barcelonával szemben. A katalánok Camp Nouban ...
Sousa: Egervári rendre hátba támadott
Paulo Sousa, a Videoton FC vezetőedzője korábban csalódott Egervári Sándorban - a portugál edző többek között ezzel magyarázta, hogy elmaradt közte és a magyar ...
Tévez: Mancini úgy kezelt, mint egy kutyát
Carlos Tévez a Manchester Citynél szeretné folytatni pályafutását, noha az mondja, Roberto Mancini úgy bánt vele, mint egy kutyával. Az argentin csatár nem lépett ...
Velük volt az erő - a zambiai futballcsoda nyomában
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant: a gaboni döntőben a sztárok nélküli válogatott büntetőrúgásokkal győzte le ...
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótláscsapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba pedig ...
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándornak, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Kitartóan ássák válogatottjuk sírját az angolok
Fabio Capello az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb edzőjének számít, az angol válogatottba azonban neki is beletörött a bicskája, miután a helyi szövetség (FA) néhány ...
Mocsai zokon vette a veszprémi közönség reakcióját
Ha legyőzte volna a Kielcét, bebiztosíthatta volna csoportmásodik helyét az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, a 24-21-es hazai vereséggel azonban még a BL-továbbjutás ...
A balett után jöhet az orosz futball - Capellóra máris lecsapna az Anzsi
Várhatóan hétfőn hivatalosan is bejelenti az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata, hogy szerződést bont Jurij Krasznozsan vezetőedzővel. Az utódjelöltek között Guus Hiddink ...
Kikapott a Barca, érik a Real-arany
A címvédő FC Barcelona nagy meglepetésre 3-2-es vereséget szenvedett az Osasuna vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szombati játéknapján. A ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Öt percig sem tartott a Való Világ küzdelme
A védettséget jelentő lila kendőt olyan szerezte meg, akinek nagyon kellett.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.