Miután a magyar U20-as válogatott harmadik lett a világbajnokságon, a szurkolók kedvenc beszédtémája lett, hogy vajon kik azok a játékosok, akik akár már a 2012-es Eb-selejtezőkön tagjai lehetnek a felnőttcsapatnak. Both József félti Németh Krisztiánt, mert túl sokat vár tőle a közvélemény, Várhidi Péternél Koman Vladimir kirobbanthatatlan nagyválogatott lenne, a CMG játékosmenedzser-iroda két vezetője pedig úgy véli: három-négy játékos már most odakerülhetne Erwin Koeman keretébe.

Both szerint ha Korcsmár pótolja a hiányosságait, sokra viheti
Az U20-as válogatottat talán Both József ismeri a legjobban: a Győri ETO FC szakmai igazgatója szedte össze hét évvel ezelőtt a csapat magját, éveken át irányította, nevelte a játékosokat.
Gulácsi Pétert már 15 éves kora óta ismeri, a kapus már akkor az idősebbekkel készült, annyira tehetséges volt: "Lippai Józsi kapusedzővel azért választottuk ki, mert tudtuk, komoly kapus lehet belőle. Az első 5 meccsén 10-15 gólt kapott, de sok tapasztalatot szerzett" - mondta Gulácsiról a szakember, aki szerint nem biztos, hogy a Liverpool a legmegfelelőbb klub egykori tanítványa számára: "Az angolok nem fogják bedobni a mély vízbe csak azért, mert tehetséges - nekik már kész játékosok kellenek. Nem véletlen, hogy a Manchester United a 36 éves Van der Sart igazolta le. Meglehet, Gulácsit kölcsönadják, hogy szokja a felnőtt légkört, s három év múlva kész lehet arra, hogy a válogatott kapusa legyen. Az is előfordulhat, hogy amikor lejár a szerződése, egy neves klubhoz kerül."
Miután a nagyválogatott a csatárok mellett a védők terén áll a legrosszabbul, ebben a csapatrészben kimelten fontos lenne az utánpótlás. A húsz éven aluli hátvédeket Both egy szintre helyezi. "Átlagos tehetségű, ám nagyon fegyelmezett és jó gondolkodású játékosok, akik együtt képesek kimagasló teljesítményt nyújtani. Az biztos, hogy komoly NB I-es játékosok lesznek, de többen később a válogatott tagjaivá válhatnak - a tehetségük, adottságuk megvan hozzá."
Amikor a védelem egyetlen légiósáról, a Newcastle-ban a legutóbb 90 percet kapó, ám a vb-ről lemaradt Kádár Tamásról kérdeztük, Both leszögezte: "Benne talán több van, mint a többiekben, bár ebben sem lehetünk biztosak, hiszen nem játszik a klubcsapatában. Az idő ad majd választ arra, hogy kihozza-e magából a maximumot."
Egy másik futballistát is kiemelt a védősorból: "Korcsmár Zsolt nagyon tehetséges, intelligens játékos, aki védőként és középpályásként is bevethető. Vannak olyan hiányosságai, amelyeket ha pótol, akkor komoly karrier elé nézhet. Sokat volt sérült, de több nemzetközi tapasztalattal sokra viheti. Kicsit későn érő típus volt, 19 évesen került ebbe a csapatba, és emiatt lemaradása van" - mondta Both, hozzátéve, hogy az Újpest-játékosnak nem kell feltétlenül külföldre igazolnia: "Nem gondolkodom azt, hogy csak a légióskodás vezethet eredményre."
Koman Vladimir már 14 évesen kiemelkedő játékos volt, Both nem is akarta külön ragozni a játékos klasszisát, amelyet immáron mindenki ismer. "A Serie A egy igazi csúcsbajnokság, és Koman a céltudatosságával, küzdeni akarásával elérheti, hogy a Bariban is számoljanak vele. Kevés hozzá hasonló típusú játékos van, a mentális ereje összehasonlíthatatlan, ezt talán Ukrajnából hozta magával. Úgy gondolom, hogy itt fog maradni, a magyar válogatottban fog játszani, és nem az ukránban, hiszen amit akart, azt a magyarokkal elérte, kimagaslik a mezőnyből, és érzi, hogy bíznak benne."
Koman 1-2-es állásnál pazar szabadrúgásgólt lőtt a csehek ellen:
Both felhívta a figyelmet a Haladásban szereplő Simon Ádámra: "A védekező középpályások közül Ádám olyan, akiben benne van a kiugrási lehetőség. Nagyon alázatos tagja a csapatnak, a játéka nem látványos, de rendkívül hasznos." A győri Kiss Mátéról azt mondta: idő előtt került be a csapatba, hiszen két évvel fiatalabb a többieknél, ám ez egyáltalán nem hátrány a számára. "Nagy fórral rendelkezik, hiszen régóta NB I-es játékos, sok meccsel a háta mögött. Az idő neki dolgozik, és nagy lehetőség a számára, hogy jövőre is játszhat még az U20-as csapatban, sőt az U21-esbe is meghívták. Sok van benne."
Simon Ádám ikertestvéréről, a Liverpooltól a spanyol másodosztályú Cordobának kölcsönadott Andrásról szintén jó véleménnyel van az egykori szövetségi edző: "Más profilú játékos, mint a keret többi támadója, de úgy érzem, hogy be fog futni. A korához képest megvan a nemzetközi tapasztalata, ha türelmes lesz, jó futballistává válhat."
| A vb-bronzérmesek névsora |
|
kapusok: Gulácsi Péter (Liverpool FC), Megyeri Balázs (FTC), Kovácsik Ádám (Reggina Calcio) védők: Debreceni András (Budapest Honvéd), Korcsmár Zsolt (Újpest FC), Szekeres Adrián (MTK Budapest), Szabó János (Paks), Zámbó Bence (Győri ETO FC), Présinger Ádám (Videoton FC) középpályások: Dudás Ádám (Győri ETO FC), Tóth Bence (FTC), Takács Péter (DVTK), Koman Vladimir (Sampdoria, kölcsönben AS Bari), Simon Ádám (Szombathelyi Haladás), Varga Roland (Brescia Calcio), Kiss Máté (Győri ETO FC), Gosztonyi András (MTK Budapest) csatárok: Németh Krisztián (Liverpool FC, kölcsönben AEK Athén), Simon András (Liverpool FC, kölcsönben Cordoba FC), Balajti Ádám (DVTK), Futács Márkó (Werder Bremen) |
Both kiemelte még Gosztonyi Andrást, akit az "átlagnál" tehetségesebbnek tart, Balajti Ádámról pedig megjegyezte: mivel 1991-es születésű, még több ideje van bizonyítani, mint a többieknek.
Szerinte a siker letéteményese az a tengely volt, amely már 5-6 éve együtt dolgozik, és igazán kivételesnek tartja a 89-90-es korosztályt. "Egyedülálló a magyar futball történetében, hogy egy korosztály az idő múltával zsinórban jól teljesítsen. Ez a garnitúra három világversenyen is a legjobb nyolcba, sőt a legjobb ötbe került. Ennek ellenére a nagyválogatottság még messze van a játékosoktól. Fontos a türelem, sok tapasztalatot kell szerezni a továbblépéshez, és nagyon komoly szakmai kihívás a játékosok későbbi beépítése a nemzeti csapatba."
Felhívja a figyelmet egy korábbi rossz példára: az 1984-ben ifi-Eb-t nyert játékosok javát a Ferencvárosba vitték s ott azonnal a mély vízbe dobták őket, aztán a csapat a bajnokságban kieső helyen állt. Mindenki azt hitte, hogy a fiatalok felnőtt szinten is azonnal sikeresek lehetnek, pedig ez nem ilyen egyszerű, nem szabad siettetni a folyamatokat.
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?