Nem sok jóra számíthat a Ferencváros labdarúgócsapata azok után, hogy szombaton szurkolói rendbontás miatt félbeszakadt a Diósgyőr elleni bajnoki mérkőzés - mondta Berki Krisztián, a klubot működtető zrt. elnök-vezérigazigatója, aki véleményét a találkozóról készült ellenőri jelentésre alapozza.
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
Berki a pepsifoci.hu oldalon kiemelte, hogy drasztikus lépéseket kell tenni a rend érdekében, és elvárható lenne, hogy legalább ne azok sújtsák a klubot, akik magukat drukkernek vallják.
"Nem szeretnék a múlttal foglalkozni, de sokan biztosan emlékeznek arra, hogy volt már itt egy tulajdonos, aki hasonló okok miatt távozott végül" - jegyezte meg.
Terry Robinson, a zrt. angol elnöke elnézést kért a Diósgyőrtől, a rendesen viselkedő hazai szurkolóktól és a rendőröktől, "akiknek derekasan kellett helyt állniuk."
"Amíg nem lesz rendben a jogi háttere annak, hogy rendet tudjunk tenni, nem sok esélyünk van a rendteremtésre. De kérdem én, ki tehet itt rendet? Az ellenőri jelentés szerint a saját biztonsági szolgálatunk mindent megtett, mégse kerülhető el a balhé! A hazai futballélet minden szereplőjének mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy ezek a bűnözők ne juthassanak be a stadionba.
Csak azt tudom mondani, amit Kevin McCabe tulajdonosnak írtam a meccs után: ez a nap tragédia a Ferencvárosnak, tragédia a magyar futballnak, és tragédia mindazoknak, akik biztonságban szeretnének végignézni egy futballmeccset." - mondta Robinson.
A mérkőzést Sulyok Gergely játékvezető a 64. percben félbeszakította, miután a ferencvárosi szurkolók egy csoportja - a Diósgyőr 3-1-es vezetésénél - megpróbált bemászni a pályára, illetve átjutni a vendégszektorba. A rohamrendőrök felsorakozása nyomán valamelyest lecsillapodtak a kedélyek, ugyanakkor a lelátón felgyújtottak néhány széket, pirotechnikai eszközök és székdarabok repültek a gyepre. Csaknem negyedóra várakozás után folytatódott a játék, de pár pillanattal később, amikor petárdák hullottak a pályára, a bíró lefújta a találkozót.
A szurkolók később az Üllői úti stadion környékén randalíroztak. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztálya közleményében azt írta, két rendőr a feléjük dobott üvegektől könnyebben megsérült, és egy rendőrségi kisbusz megrongálódott. A közlemény szerint a rendőri intézkedések során a BRFK munkatársai egy férfit garázdaság elkövetésének megalapozott gyanúja miatt fogtak el - akiről kiderült, hogy körözték is -, továbbá egy főt azért állítottak elő, mert nem tudta magát hitelt érdemlően igazolni.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága már kedden foglalkozik a félbeszakadt mérkőzéssel. A szabályzat szerint félbeszakadt találkozók esetén nem kell megvárni, amíg a meccsről készült ellenőri jelentés beérkezik a szövetségbe, hanem a soron következő fegyelmi bizottsági ülésen a két érintett klub illetékeseinek automatikusan meg kell jelenniük. A fegyelmi bizottság november 3-án, kedden ül össze legközelebb, de
korán sem biztos, hogy tud dönteni. Talpai János, a mérkőzés MLSZ-ellenőre azt mondta: várhatóan súlyos következményei lesznek az esetnek.
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
Nem akar pokolra jutni a világ legjobb bokszolója
A többször a világ legjobb bokszolójának választott Manny Pacquiao úgy döntött, hogy megváltoztatva eddigi életstílusát kilép a szerencsejáték-bizniszből, és a Biblia ...
Idegenben bukja el a bajnokságot a Barca
A spanyol sportsajtó biztosra veszi, hogy eldőlt az aranyérem sorsa, hiszen a Real Madrid előnye már tíz pont az FC Barcelonával szemben. A katalánok Camp Nouban ...
Sousa: Egervári rendre hátba támadott
Paulo Sousa, a Videoton FC vezetőedzője korábban csalódott Egervári Sándorban - a portugál edző többek között ezzel magyarázta, hogy elmaradt közte és a magyar ...
Tévez: Mancini úgy kezelt, mint egy kutyát
Carlos Tévez a Manchester Citynél szeretné folytatni pályafutását, noha az mondja, Roberto Mancini úgy bánt vele, mint egy kutyával. Az argentin csatár nem lépett ...
Velük volt az erő - a zambiai futballcsoda nyomában
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant: a gaboni döntőben a sztárok nélküli válogatott büntetőrúgásokkal győzte le ...
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótláscsapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba pedig ...
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándornak, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Kitartóan ássák válogatottjuk sírját az angolok
Fabio Capello az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb edzőjének számít, az angol válogatottba azonban neki is beletörött a bicskája, miután a helyi szövetség (FA) néhány ...
Mocsai zokon vette a veszprémi közönség reakcióját
Ha legyőzte volna a Kielcét, bebiztosíthatta volna csoportmásodik helyét az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, a 24-21-es hazai vereséggel azonban még a BL-továbbjutás ...
A balett után jöhet az orosz futball - Capellóra máris lecsapna az Anzsi
Várhatóan hétfőn hivatalosan is bejelenti az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata, hogy szerződést bont Jurij Krasznozsan vezetőedzővel. Az utódjelöltek között Guus Hiddink ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Öt percig sem tartott a Való Világ küzdelme
A védettséget jelentő lila kendőt olyan szerezte meg, akinek nagyon kellett.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.