A magyar labdarúgó-válogatott a 2014-es brazíliai világbajnokság pótselejtezőjén az idegenbeli 1-0-s vereség után a Puskás-stadionban 62 ezer néző előtt 3-1-re legyőzte Törökországot, és 28 év után kijutott a vb-re. Dárdai Pál szövetségi kapitány büszke játékosaira, főleg a második mérkőzésen duplázó Németh Krisztiánra, Orbán Viktor szerint bebizonyosodott, hogy a futball végre jó kezekbe került, s a magyar nemzet hőseinek nevezte a labdarúgókat. Elképzeltük a szép jövőt.

Erwin Koemant nem marasztalta az új MLSZ-vezetés
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
Noha Erwin Koemannal már a 2012-es Eb selejtezői során szerződést hosszabbított Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) korábbi első embere, a 2014-es vb kvalifikációjának mégis új kapitánnyal vágott neki a magyar labdarúgó-válogatott.
Miután Lothar Matthäusszal hónapokon át tartó tárgyalássorozat nem vezetett eredményre, a sportsajtó pedig már biztosra vette Egervári Sándor kinevezését, Mezey György MLSZ-elnök alaposan meglepte a közvéleményt, amikor az edzői pályán még tapasztalatlan Dárdai Pálnak szavazott bizalmat.
A 36 éves szakember - aki 2012-ban a Herthában lejátszotta 350. mérkőzését is, és visszavonulása után a klub örökös tagjává választottak - kapitányi székfoglalójában megalkuvás nélkül küzdő, rutint és fiatalos lendületet vegyítő csapatot ígért az elbukott Eb-selejtezők után morálisan is szétesett válogatott helyett.
Dárdai leszögezte, elődjével szemben nála az NB I-ben szereplő focisták előtt is nyitva áll a nemzeti tizenegy kapuja, elsősorban az Európa Liga csoportkörében első pontját megszerző Debrecen és a 70-es évek támadófociját idéző Videoton labdarúgóinak teljesítményét kíséri figyelemmel, de mivel minden jó szándékú tanácsot kész meghallgatni, nem zárkózik el a Ferencvárosban sokadvirágzását élő s a sportnapilap szerint az idő múlásával mind veszélyesebbé váló Kabát Péter beválogatásától sem.
Mezey ugyanakkor nyilatkozataiban világossá tette: bár a szövetségi kapitány szabad kezet kap a keret kialakításában, az elnökség elérkezett látja az időt, hogy a válogatott magját végre a 2009-ben U20-as vb-bronzérmet nyert (az U21-es Eb-n pedig az elődöntőről éppen hogy lemaradó) csapat tagjai alkossák.
Rögös úton Brazíliába
Az új kapitány a Belgium elleni barátságos mérkőzésen debütált, s a 3-2-es vereség ellenére optimista maradt, hiszen együttesünk az utolsó tíz percben szinte a kapujához szögezte emberhátrányban küzdő ellenfelét.
Dárdainak ezen kívül még egy három meccsből álló mexikói túra állt a rendelkezésére (a magyar válogatott a házigazda mögött Japánt és Hondurast megelőzve a második helyen végzett), hogy kialakítsa csapatát, amelynek vb-selejtező 4. csoportjában Hollandia, Svédország, Izrael, Észtország és a Feröer-szigetek volt az ellenfele.
A válogatott 2012 szeptemberében egy Izrael elleni hazai 1-0-lal vett lendületet a Puskás Ferenc-stadionban, és miután az észtek és feröeriek elleni kötelező győzelmeket is behúzta idegenben, a hollandoktól hazai pályán elszenvedett 5-1-es vereség után is csoportelsőként zárta az évet.
Tavasszal a stockholmi 0-3 után sokan már temették a vb-álmokat, ám az izraeli 0-0 után augusztusban hazai pályán is sikerült pontot menteni a svédek ellen, Koman egy időn túli büntetővel tartotta életben esélyeinket.

Dárdai többször hangsúlyozta, érzése szerint ekkor fordult meg a csapat szerencséje, hogy aztán ősszel már minden a legmerészebb várakozásaink szerint alakuljon. Míg a magyar válogatott gond nélkül legyőzte hazai pályán a csoport két sereghajtóját, addig a svédek meglepetésre botlottak Tallinnban, de az utolsó körben még így is győzelemre volt szükség a vb-részvételt már korábban kiharcolt Hollandia otthonában.
A bravúr sikerült (Mathijsen öngólja a sorozat magyar szempontból legfontosabb találata volt), ám a csapat előtt még ott tornyosult egy utolsó akadály, a pótselejtezőben Törökországgal kellett megvívni a világbajnoki szereplésért.
A szakértők természetesen a zsinórban két Európa-bajnokságon négy közé jutott törököket tartották az esélyesebbnek, az Isztambulban elszenvedett 1-0-vereség azonban okot adott a bizakodásra.
A mindent eldöntő visszavágón ehhez képest csapnivalóan kezdtünk az alkalomra felújított Puskás-stadion 62 ezer nézője előtt, egy óriási védelmi hibából az ellenfél már a meccs elején vezetéshez jutott, és míg a mieink jobbára csak nyomozták a labdát, a vendégek több ziccert is elpuskáztak az első félidőben.
Úgy tűnt, álmaink 90 perc alatt szertefoszlanak, a második játékrészben azonban szinte újjászületett és a Németh, Koman duó vezérletével három gólt szerezve fordított a csapat, a varázslatos feltámadáshoz a tudósítások szerint Orbán Viktor miniszterelnök öltözőbeli, gyújtó hangulatú beszéde is nagyban hozzájárult a szünetben.
A magyar válogatott huszonnyolc év után jutott ki a világbajnokságra, az országban több napon át tartott a fiesta, Budapest belvárosában kisebb zavargások törtek ki, a közvélemény-kutatások szerint az eredmény még az elhúzódott válság hatásait is feledtette a lakosság közel kilencven százalékával.
A alábbiakban bemutatjuk a siker fő letéteményeseit, avagy így festett Dárdai Pál diadalmas együttese, amely vélhetően Brazíliában is hasonló összeállításban veszi majd fel a harcot a világ legjobb futballcsapatai ellen.
A sikerkovácsok
"Végy egy jó kapust" - tartja a mondás, Dárdai Pálnak pedig volt miből válogatnia, hiszen négyen is harcoltak a csapatba kerülésért ezen a poszton. Régi barátja, Király Gábor negyven felé közelítve is kirobbanthatatlan a Bundesliga első két osztálya között ingázó 1860 München kapujából, s a 32. életévében járó Fülöp Márton is hamar közönségkedvenc lett a másodosztályú Crystal Palace-ban. A 27 esztendős Bogdán Ádámnak ugyan nem sikerült gyökeret eresztenie Boltonban, a skót Heartsnál azonban számít rá László Csaba vezetőedző.
A selejtezők során mégsem ők, hanem a 24 éves Gulácsi Péter volt Dárdai első számú kapusa. A izraeliek ellen két tizenegyest is hárító portást az Aston Villa 2012-ben 4 millió fontért vette meg a Liverpooltól, és bekerült az év Premier League-csapatába. Az uefa.com egy tavaly novemberi írásában kapusnemzetnek nevezte Magyarországot.

A csapat balhátvédje Présinger Ádám, aki 2010-ben bajnok lett a Videotonnal, utána még egy évet maradt Székesfehérváron, majd - miután a Manchester United elleni BL-selejtezőn leradírozta a pályáról Machedát - 24 évesen leigazolta Bölöni László csapata, a Standard Liége. A belgákkal a Bajnokok Ligájában is bemutatkozhatott, lőtt is egy nagy szabadrúgásgólt a Hamburg elleni csoportmeccsen.
Juhász Rolandot 2010-ben 4 millió euróért szerződtette a Bayern München. Bár az utóbbi időben - José Mourinho érkezése óta - nem biztos tagja a kezdőcsapatnak, a szurkolók azonban nagyon megszerették, hiszen jó játéka mellett első idényében 27 meccsén 4 gólt is szerzett fejesből. A válogatottban már közelít a százas álomhatárhoz Koman Vladimir csapatkapitány helyettese.
Juhász kiváló párost alkot Kádár Tamással, aki Anglia-szerte ismert játékossá nőtte ki magát. A Newcastle már 2010-ben feljutott a Premier League-be, ahol első évében 6, a másodikban 20 meccset játszott, 2013-ban viszont hihetetlen sorozatot produkálva eddig egyetlen bajnokit sem hagyott ki.
Noha a jobbhátvéd hiányposztnak a válogatottban, az idén nyáron reaktivált s a maga feladatát magabiztosan megoldó Csizmadia Csaba végül jó választásnak bizonyult. Miután a horvát Slaven Belupo 2009 után 2010 után is negyedik lett a horvát bajnokságban, Csizmadiáért bejelentkezett a Dinamo Zagreb, ám klubja nem engedte el, így azóta is a Belupót erősíti. A vb évében még ő is csak 29 éves, sallangmentes játékára Brazíliában is nagy szükség lehet.

A Dárdai által favorizált 4-4-2-es felállásban Dzsudzsák Balázs helye megkérdőjelezhetetlen a középpálya bal oldalán. A 28 éves szélsőt 2011-ben a PSV-től leigazolta a Valencia, ahol a hosszú sérüléséből felépült David Villának három szezon alatt 18 gólpasszt adott, és ő maga is 13 gólig jutott. A Barcelonának lőtt 18 méteres gólját az év negyedik legszebb találatának választották Spanyolországban.
Koman Vladimirt 2009 telén hat csapat (köztük a Leverkusen és a Liverpool) is szerette volna szerződtetni, ám a középpályás végül még egy fél évig maradt a Sampdoriánál, amelyben 13 Serie A-mérkőzésen lépett pályára. Nyáron aztán elfogadta a Napoli ajánlatát, ahol Marek Hamsíkkal kiváló párost alkotnak. A válogatott csapatkapitánya bennfentesek szerint 2013-ban állítólag csak egy hajszállal maradt le az Aranylabda-jelöltek 30-as listájáról.
A válogatottban rendszerint Varga József volt a másik belső középpályás: a Debrecen 2009-es BL-hősét még három évig sikerült megtartania a magyar együttesnek, ám ekkor 3 millió fontért leigazolta az Everton. A liverpooli csapatban azonnal a kezdők közé került, és Európa Liga-elődöntőig jutott vele.
![Fotó: Ránki Dániel [origo] Fotó: Ránki Dániel [origo]](http://static8.origos.hu/i/0908/20090825debrecenl27.jpg)
A középpálya jobb oldalán legtöbbször Gosztonyi András szerepelt a vb-selejtezőkön, aki - miután az MTK-tól előbb a NAC Bredába, majd az Ajaxba igazolt - öt év alatt rendkívül sokat fejlődött védekezésben, felszedett pár kiló izmot, és a kapu előtt is határozottabb lett. 2014-ben többször csere volt csak Amszterdamban, ám a Feyenoord jelezte: 2,5 millió euróért kész azonnal leigazolni a jobbszélsőt.
A csapat legnagyobb sztárja a csatár Németh Krisztián, aki éppen akkoriban lett stabil kezdőjátékos a Liverpoolban, amikor Dárdait kinevezték a válogatott élére. Dárdai a keret első találkozóján behívta az irodájába a támadót, és másfél órán át beszélt a játékossal, akiről 2009-ben még azt mondta: "Ha én lennék a szövetségi kapitány, az egyhetes összetartáson már két nap után hazazavartam volna. Lusta volt, és öntelt, nem láttam, hogy mutatni szeretne valamit."
Hogy mi hangzott el a felcsúti edzőközpontban, arról azóta sem hajlandók nyilatkozni a felek, a tények azonban önmagukért beszélnek: a 25 éves támadó Dárdai eddigi kapitánysága alatt - a barátságos meccseket is beleszámítva - 19 meccsen 12 gólt szerzett, a transfermarkt.de szerint a magyar válogatott legértékesebb játékosa.
Rudolf Gergelyt még 2010 januárjában leszerződtette a Lyon, ahol - fél év beilleszkedést követően - félelmetes ékpárt alkotott Lisandro Lopezzel. A 29 éves magyar csatárt a World Soccer szerint csak a sérülékenysége gátolja meg egy igazán nagyívű karrier befutásában.
A cseresor
A vb-selejtező 10 mérkőzésén 12 gólt szerzett a Németh Krisztián, Rudolf Gergely, Szalai Ádám trió, amelyből egyszerre ugyan csak ketten lehettek a pályán, de az általában csereként beálló Szalai sokszor a kispadról is fel tudta pörgetni a válogatottat. A hórihorgas támadót 2,8 millió euróért vásárolta meg a Mallorca a Real Madridtól 2010-ben, a veterán Aritz Aduriz csatártársaként állandó kezdő lett, és a liga legjobban fejelő játékosai között tartották számon. 27 évesen pályafutása csúcsán van - mondják róla a szakemberek.

Michel Platini is gratulált Orbán Viktornak a magyar válogatotthoz
Varga József első számú helyettese Korcsmár Zsolt, a védelemben is bevethető játékos sokáig a Tottenham kispadját koptatta, az angolok mégsem akartak lemondani róla. Nemrégiben végre sikerült a Genk csapatához igazolnia, ahol ismét játékba lendülhet a világbajnokság előtt.
Huszti Szabolcs Zenit-játékosként, 2011-ben gólt lőtt az Európa Liga döntőjében (a marseille-i finálét a Benfica 3-1-re nyerte meg), ám utána összeveszett edzőjével, és elfogadta a másodosztályú Racing Santander ajánlatát. Dzsudzsák Balázst ugyan nem tudja kiszorítani, de a selejtezőkön többször is helyettesítette a lobbanékonysága miatt gyakorta eltiltott valenciai légióst. Egy nyilatkozatában elárulta: ha tagja lesz a vb-csapatnak, utána lemondja a válogatottságot, és visszatér a Ferencvárosba.
Halmosi Péter már tavaly hazaigazolt, s az NB II-es Haladással feljutott az első osztályba, ahol azonnal ezüstéremig vezette a szombathelyieket. Vanczák Vilmos a Serie B-s Bresciához szerződött, és csak elvétve szerepelt a válogatottban. Gaál Miklóst kölcsönvette a Lokomotiv Moszkva, és Présinger első számú helyettese volt Dárdai keretében.
Buzsáky Ákos a Wolverhampton játékosaként egy évig a Premier League-ben is szerepelt, és 32 évesen továbbra is tagja a válogatott keretének, becserélése többször is megnyugtatóan hatott a csapatra.
Priskin Tamás a harmadosztályba kiesett Ipswich Towntól a Preston North Endhez szerződött, ahol 2010 és 2014 között 94 meccsen 29 gólt szerzett. Többször is bekerült Dárdai keretébe, de csak epizódszerephez jutott.
Geráék 2014-ben
Gera Zoltán 2011-ben végleg lemondta a válogatottságot, majd a Ferencvároshoz igazolt, ahol Gyepes Gáborral és Tímár Krisztiánnal egyetemben bajnoki címet nyert a zöld-fehérekkel. Bodnár László debreceni távozása után másfél évig szerepelt az angol másodosztályú Queens Park Rangersben, majd az osztrák másodosztályba igazolt. Hajnal Tamás 33 esztendősen ismét a Karlsruhéba igazolt, ám Koman és Buzsáky mellett jó ideje nem volt esélye bekerülni a válogatottba.
Torghelle Sándor utoljára 2010-ben, Erwin Koemannál volt válogatott, súlyos augsburgi térdsérülése után leigazolta a Koblenz, ahol 34 bajnokiján 4 gólt szerzett, háromszor kiállították. 2013-ban - Dzurják József javaslatára - elfogadta a ciprusi Omonia Nicosia ajánlatát, ahol első évében 13 találattal előkelő helyen végzett a góllövőlistán.
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótlás-csapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba ...
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótlás-csapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba ...
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótlás-csapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba ...
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Kitartóan ássák válogatottjuk sírját az angolok
Fabio Capello az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb edzőjének számít, az angol válogatottba azonban neki is beletörött a bicskája, miután a helyi szövetség (FA) néhány ...
Mocsai zokon vette a veszprémi közönség reakcióját
Ha legyőzte volna a Kielcét, bebiztosíthatta volna csoportmásodik helyét az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, a 24-21-es hazai vereséggel azonban még a BL-továbbjutás ...
A balett után jöhet az orosz futball - Capellóra máris lecsapna az Anzsi
Várhatóan hétfőn hivatalosan is bejelenti az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata, hogy szerződést bont Jurij Krasznozsan vezetőedzővel. Az utódjelöltek között Guus Hiddink ...
Kikapott a Barca, érik a Real-arany
A címvédő FC Barcelona nagy meglepetésre 3-2-es vereséget szenvedett az Osasuna vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szombati játéknapján. A ...
Rooney három perc alatt elintézte a Liverpoolt - videó
A Manchester United hazai pályán 2-1-re verte az örök rivális Liverpoolt az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának rangadóján. Wayne Rooney a második félidő elején ...
Tőzsér Dániel a Serie A-ba igazol
Tőzsér Dániel az olasz első osztályban szereplő Genoa labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a nyártól. Menedzsere szerint ez jó ugródeszka lehet neki.
A kommunizmusról is beszélt Bogdán, akit egy chipshez hasonlítanak Angliában
Terjedelmes cikket közölt az Independent angol újság Bogdán Ádámmal. A Bolton magyar kapusa beszélt a szurkolóktól kapott becenevéről, a magyarországi kommunizmusról, és ...
Bryantékat is megszórta az NBA új csodagyereke - videó
Az NBA-be berobbant Jeremy Lin vezette New York Knicks hét ponttal legyőzte a vendég Los Angeles Lakers együttesét az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) pénteki ...
Ma már látom, mennyire fontos a jégkorong - nagyot fordult a világ Sofron Istvánnal
Sofron István lehet az első magyar játékos, aki gólkirályi címet szerez az osztrák jégkorongligában (EBEL), a Sapa Fehérvár AV19 csatárának ehhez a következő két meccsen ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Lement a gyűlölet párbaja a Való Világban
Két, egymást igencsak utáló nő küzdött a bennmaradá- sért a Való Világban.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.