A Sunderland magyar kapusa, Fülöp Márton szerint semmi oka nincs arra Steve Bruce vezetőedzőnek, hogy télen új kapust szerződtessen a három hónapra megsérült Craig Gordon helyére, hiszen ott van ő.

A skót válogatott Craig Gordon a Tottenham elleni mérkőzésen súlyos karsérülést szenvedett, miután ütközött Jermain Defoe-val. Az előzetes hírek szerint három hónapig nem játszhat a 26 éves kapus, akit nem feltétlenül a Sunderland keretéből szeretne pótolni Steve Bruce, felmerült ugyanis, hogy a nyolcadik helyezett csapat télen leigazolja a 39 esztendős, angol válogatott David Jamest.
"Úgy vélem, edzőnk még nem döntött arról, hogy ki lesz a klub első számú kapusa. Egy kapus minél több lehetőséget kap, annál több esélye van arra, hogy bebizonyítsa tudását. Éppen ezért remélem, jó eredményt érünk el a következő körben az Arsenal ellen, s a mérkőzésnek én is a részese leszek" - idézte a skysports.com a Gordonnal egyidős Fülöpöt.
"Egyértelműen úgy vélem, hogy az edzőnknek nem kell új kapus után néznie. A Sunderlandnek van három jó kapusa: ide sorolom Trevor Carsont, Craig Gordon nagyon jó játékos, a skót nemzeti csapat első számú kapusa, de én is válogatottnak mondhatom magam. Mindhárman bizonyítani akarunk a trénernek, s nincs szükség még egy kapus szerződtetésére" - folytatta a 2 méter magas hálóőr, aki tavaly Gordon sorozatos sérüléseinek is köszönhette, hogy 26 Premier League-mérkőzésen védett.
Fülöp bevallotta, unja a kispadon ücsörgést, és ismét stabil csapattag szeretne lenni. "Nem kellemes, hiszen azért vagyok itt, hogy játsszam. Légiósként hiányzik a család, de ha focizol, ez nem fáj annyira. Soha nem voltam az a típus, aki csak ül a kispadon, aztán felveszi a fizetését. Könnyű pénz lenne, de én mindig is szerettem a kemény munkát, hogy bebizonyítsam a családomnak, a barátaimnak és a csapattársaimnak is, hogy jó kapus vagyok. Hosszú távon szerintem ez a hozzáállás vezet eredményre. Idővel megkapod, amit megérdemelsz."
A Sunderland szombaton 16 órakor fogadja az Arsenalt a Premier League 13. fordulójában.
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
Nem akar pokolra jutni a világ legjobb bokszolója
A többször a világ legjobb bokszolójának választott Manny Pacquiao úgy döntött, hogy megváltoztatva eddigi életstílusát kilép a szerencsejáték-bizniszből, és a Biblia ...
Idegenben bukja el a bajnokságot a Barca
A spanyol sportsajtó biztosra veszi, hogy eldőlt az aranyérem sorsa, hiszen a Real Madrid előnye már tíz pont az FC Barcelonával szemben. A katalánok Camp Nouban ...
Sousa: Egervári rendre hátba támadott
Paulo Sousa, a Videoton FC vezetőedzője korábban csalódott Egervári Sándorban - a portugál edző többek között ezzel magyarázta, hogy elmaradt közte és a magyar ...
Tévez: Mancini úgy kezelt, mint egy kutyát
Carlos Tévez a Manchester Citynél szeretné folytatni pályafutását, noha az mondja, Roberto Mancini úgy bánt vele, mint egy kutyával. Az argentin csatár nem lépett ...
Velük volt az erő - a zambiai futballcsoda nyomában
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant: a gaboni döntőben a sztárok nélküli válogatott büntetőrúgásokkal győzte le ...
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótláscsapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba pedig ...
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándornak, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Kitartóan ássák válogatottjuk sírját az angolok
Fabio Capello az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb edzőjének számít, az angol válogatottba azonban neki is beletörött a bicskája, miután a helyi szövetség (FA) néhány ...
Mocsai zokon vette a veszprémi közönség reakcióját
Ha legyőzte volna a Kielcét, bebiztosíthatta volna csoportmásodik helyét az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, a 24-21-es hazai vereséggel azonban még a BL-továbbjutás ...
A balett után jöhet az orosz futball - Capellóra máris lecsapna az Anzsi
Várhatóan hétfőn hivatalosan is bejelenti az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata, hogy szerződést bont Jurij Krasznozsan vezetőedzővel. Az utódjelöltek között Guus Hiddink ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Öt percig sem tartott a Való Világ küzdelme
A védettséget jelentő lila kendőt olyan szerezte meg, akinek nagyon kellett.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.