Csalás bűntett gyanúja miatt feljelentés-kiegészítést rendelt el ismeretlen tettes ellen a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Gazdaságvédelmi Főosztálya a sajtóban az utánpótlás labdarúgó-válogatottak egyes mérkőzéseinek befolyásolásáról tett nyilatkozatok alapján - közölte az NNI szóvivője kedden.
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
Bartha László elmondta: a feljelentés-kiegészítés elrendelése azt jelenti, hogy a hatóságnak 15 napja van arra, hogy megállapítsa, történt-e bűncselekmény és szükséges-e nyomozást elrendelni. A szóvivő hangsúlyozta: az eljárás érdekeire tekintettel további információkat az eljáró szerv egyelőre nem ad.
A Nemzeti Sport hétfőn közölte két utánpótlás-válogatott labdarúgó, Somodi Bence és Pintér Ádám nyilatkozatát, akik elismerték, hogy megpróbálták őket megvesztegetni válogatott összecsapások előtt. Eszerint Somodit a 2008. október 15-ei, Szlovákia elleni U20-as Alpok-Adria Kupa-találkozót megelőzően, Pintért pedig a 2008. szeptember 7-ei, Szerbia elleni U21-es Eb-selejtező előtt keresték meg. A szlovákok 4-1-re, a szerbek 8-0-ra nyertek.
Somodi kiemelte: az újság szombati cikke nyomán szólal meg. Akkor csapattársa, Vass Ádám közölte, hogy a válogatott egyik játékosát - nevet nem említett - arra akarták rábírni, hogy az egyik meccsen játsszon a csapat vereségére.
Mivel Vass az idei, augusztus 12-ei, Wales elleni, szintén 4-1-es vereséget hozó U21-es Eb-selejtezőn is "furcsa dolgokat tapasztalt", ő és az ekkor kispados Somodi szólt a vezetőknek.
Pintér azt közölte, hogy a szerbek elleni meccs előtt ismeretlen számról egy ismeretlen ember hívta, hogy játsszon vereségre. Ő azonban nemmel válaszolt, és letette a telefont.
A világbajnoki bronzérmes U20-as válogatott öt tagja - Debreceni András, Gulácsi Péter, Koman Vladimir, Korcsmár Zsolt és Németh Krisztián - vasárnap nyílt levélben utasított vissza minden bundázással kapcsolatos gyanúsítgatást.
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?