Vágólapra másolva!
A Nemzeti Sport úgy tudja, Rudolf Gergely előszerződést kötött az olasz élvonalban szereplő Genoával. A sportnapilap szerint a válogatott csatár a Debrecen és a Ajax Amsterdam klubvezetői mellett a saját menedzserét is átejtette. A DVSC hétfőre ígér végleges döntést a játékos jövőjéről.

Rudolf Gergely kedden betegségre hivatkozva nem vett részt a Debrecen edzésén, ehelyett Amszterdamba utazott, ahol két napig tárgyalt az Ajax elöljáróival. Miközben a játékos menedzsere, Vladan Filipovics azon fáradozott, hogy tető alá hozza a négy és fél évre szóló amszterdami szerződést, Rudolf a tudta nélkül pénteken Olaszországba repült, és négy évre elkötelezte magát a Genoa csapatához - állítja a Nemzeti Sport.

Rudolfot már korábban is hírbe hozták olasz csapatokkal, de akkor a korábbi BL-ellenfél Fiorentina és a Livorno neve merült fel az érdeklődők között.

A DVSC-TEVA szombati közleménye szerint hétfőn születik végleges döntés a támadó jövőjéről, addig a szurkolók türelmét kérik. Amennyiben Rudolfnak nem sikerül külföldre igazolnia, akkor február 2-án a csapattal együtt elutazik edzőtáborozni Törökországba.