Az Ipswich Town fél évig kölcsönadta Priskin Tamást a Queens Park Rangersnek - erősítette meg a hírt a futballista menedzsere, Vörösbaranyi József. A Buzsáky Ákost is a soraiban tudó, angol másodosztályú klub jelenleg is teszteli Takács Pétert, a Diósgyőr U20-as válogatott csatárát.

Priskin papíron erősebb csapathoz került
Priskin Tamás 2009 nyarán nagy reményekkel szerződött a Watfordtól az Ipswichhez, ám sem neki, sem Roy Keane csapatának nem sikerült jól az idei szezon. A 24-szeres válogatott csatár 17 mérkőzésen mindössze egy gólt szerzett - pedig a Watfordban tavaly tavasszal kiváló formában futballozott -, az Ipswich pedig mindössze 21. a bajnokságban, azaz épphogy a kiesőzóna felett tartózkodik.
Priskin a Queens Park Rangersnél válogatottbeli csapattársához, a londoni klubnál igencsak elismert Buzsáky Ákoshoz csatlakozhat, ám előfordulhat, hogy egy harmadik magyart is szerződtet a QPR.
A Diósgyőr támadóját, Takács Pétert háromnapos próbajátékra hívta Mick Harford megbízott szakvezető stábja, s ha az edzéseken jól teljesít, akkor szerződést kínálhatnak a számára.
Az U20-as válogatottal a tavalyi, egyiptomi világbajnokságon bronzérmet szerzett játékos arra számít, hogy Buzsáky Ákos is segíti őt tanácsaival, a próbajátékot pedig egy jó lehetőségnek tartja: "Veszítenivalóm nincs, megpróbálok minden tőlem telhetőt megtenni. Megtisztelő, hogy a Rangers meghívott. A srácokkal, még mielőtt hazaindultam Boszniából, viccelődtünk, hogy ha más nem, sofőrnek jó leszek, utaltak ezzel a klub Forma-1-es vezetőire. A csapat szándékaikat még nem ismerem, megnéznek, felmérik a tudásom, a mentalitásom, aztán lehet, hogy lesz folytatás. Különben a Championship egy igen komoly kihívás lenne számomra, mert a világ egyik leggyorsabb bajnokságának tartják" - nyilatkozta meg az elutazása előtt a boon.hu-nak Takács.
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?