Egy hónappal ezelőtt arra kértük olvasóinkat, segítsenek megtalálni az ideális jelöltet a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöki posztjára. Többen nem elégedtek meg az általunk felvetett lehetőségekkel, és megosztották velünk a saját személyi javaslataikat, illetve elképzeléseiket arról, hogyan kéne irányítani az MLSZ-t.
![Fotó: Pályi Zsófia [origo] Fotó: Pályi Zsófia [origo]](http://static1.origos.hu/i/0906/20090608bokroslaj3.jpg)
Bokros Lajos bizonyára megszűntetné a pazarlást a magyar fociban
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
A beérkezett javaslatok alapján úgy tűnik, Nyilasi Tibor manapság is az egyik legnépszerűbb alakja a magyar futballnak, Gróf János szerint például a volt Fradi-csatár feddhetetlen, ismert, és az emberek bíznának benne, Ralph Brovill pedig azért látná szívesen az MLSZ élén Nyilasit, mert okos.
Utóbbi olvasónk két másik nevet is bedobott, szerinte Gyurcsány Ferenc szintén alkalmas a feladatra, mert az ötletei működőképesek, Albert Flórián mellett pedig az szól, hogy "még most is súlya van".
Felmerült egy harmadik ferencvárosi ikon neve is, Körfűrész azt szeretné, ha Varga Zoltán lenne az MLSZ elnöke. Szurkoló egy másik legendás gólvágót, Dunai Antalt, Mészáros Norbert pedig az MDF miniszterelnök-jelöltjét, Bokros Lajost javasolja a posztra.
Reisch György előrebocsátja, hogy rendhagyó ajánlattal áll elő, úgy véli, a magyar labdarúgás felemelkedésének biztos alapja Balczó András kinevezése lenne. "Ismeri a sportot, ismeri a körülményeket, győzelemre született ember, akit rehabilitálni illene/kellene! Igen sokoldalú, képes fanatizálni a versenyzőket és a drukkereket" - érvel az olimpiai bajnok öttusázó mellett a magát az ország egykori legfiatalabb edzőjének valló szakpszichológus.
HPSCS szerint kevés választási lehetőséget kínáltuk, mert az általunk felvetett nevek között "nem szerepel olyan szántóvető, aki bekapálja az MLSZ-t székházastul, szervezetestul, mindenestől, és beszántja a magyar futballt, hogy normális módon újra lehessen kezdeni".
Patocska Péter megfogadta tanácsunkat, és maga jelentkezett a posztra. "Mérnök-menedzser vagyok, szeretem a futballt, sportot. Nem vagyok elkötelezve sehová sem, csupán a sport fejlődését szeretném elősegíteni" - írja rövid bemutatkozásában.
Ferenczi Attila a programját is megosztotta velünk, e szerint a siker kulcsa a futballkultúra megteremtése, "az egységes, a magyarság spirituális gyökereiből fakadó, a magyar labdarúgó tradíción nyugvó játékértelmezés, játékfelfogás visszaállítása" lenne. Ha rajta múlna, nem kreálna további utánpótlás-képzési programokat sem, "hiszen a kultúra, a stílus mutatja az elérendő célt és utat, és biztosítja az önszabályozást, mint a kapitalizmusban teszi a piac".
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
Nem akar pokolra jutni a világ legjobb bokszolója
A többször a világ legjobb bokszolójának választott Manny Pacquiao úgy döntött, hogy megváltoztatva eddigi életstílusát kilép a szerencsejáték-bizniszből, és a Biblia ...
Idegenben bukja el a bajnokságot a Barca
A spanyol sportsajtó biztosra veszi, hogy eldőlt az aranyérem sorsa, hiszen a Real Madrid előnye már tíz pont az FC Barcelonával szemben. A katalánok Camp Nouban ...
Sousa: Egervári rendre hátba támadott
Paulo Sousa, a Videoton FC vezetőedzője korábban csalódott Egervári Sándorban - a portugál edző többek között ezzel magyarázta, hogy elmaradt közte és a magyar ...
Tévez: Mancini úgy kezelt, mint egy kutyát
Carlos Tévez a Manchester Citynél szeretné folytatni pályafutását, noha az mondja, Roberto Mancini úgy bánt vele, mint egy kutyával. Az argentin csatár nem lépett ...
Velük volt az erő - a zambiai futballcsoda nyomában
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant: a gaboni döntőben a sztárok nélküli válogatott büntetőrúgásokkal győzte le ...
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótláscsapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba pedig ...
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándornak, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Kitartóan ássák válogatottjuk sírját az angolok
Fabio Capello az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb edzőjének számít, az angol válogatottba azonban neki is beletörött a bicskája, miután a helyi szövetség (FA) néhány ...
Mocsai zokon vette a veszprémi közönség reakcióját
Ha legyőzte volna a Kielcét, bebiztosíthatta volna csoportmásodik helyét az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, a 24-21-es hazai vereséggel azonban még a BL-továbbjutás ...
A balett után jöhet az orosz futball - Capellóra máris lecsapna az Anzsi
Várhatóan hétfőn hivatalosan is bejelenti az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata, hogy szerződést bont Jurij Krasznozsan vezetőedzővel. Az utódjelöltek között Guus Hiddink ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Öt percig sem tartott a Való Világ küzdelme
A védettséget jelentő lila kendőt olyan szerezte meg, akinek nagyon kellett.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.