Dzsudzsák Balázs szerint egy félreértés miatt kapta az első sárga lapját a PSV-Hamburg Európa Liga-mérkőzésen, ám elismeri, hogy rosszul reagált, hiba volt hozzáérni a játékvezetőhöz, aki a lökés miatt kiállította a PSV második gólját szerző szélsőt. Dzsudzsák nem fogja a bírókra a kiesést, de bosszantja, hogy az Európa Ligában öt játékvezető is közreműködik, mégis több ízben a PSV kárára tévedtek.

Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
- A Hamburg elleni Európa Liga-meccsen gólt lőttél, de utána kiállított a bíró, a PSV pedig kiesett. Túltetted már magad a történteken?
- Azt nem mondhatom, hogy teljesen túl vagyok rajta, a mai nap még rá fog menni a történtek feldolgozására. Nemrég ért véget az edzésünk, mindenki rossz hangulatban volt, ami érthető, hiszen mindkét meccsen jól játszottunk, minden esélyünk megvolt, hogy továbbjussunk, mégsem sikerült.
- A videofelvételek alapján nem volt egyértelmű, miért kaptad az első sárga lapot. Mi történt?
- Az ellenfél bedobással jött, de a labda benn volt a pályán, én meg odagurítottam a hamburgi játékosnak, aki elengedte a lába között. A labda utána viszakerült a pályára, a bíró viszont nem látta az előzményt, és azt hihette, elrúgtam a labdát, ezért felmutatta a sárgát, ami igencsak meglepett.
- Ezért lökted meg?
- Hibáztam, nem lett volna szabad hozzáérnem, mert amiatt kaptam a második sárgát. Mindenből tanulni kell, én is tanulok ebből az esetből, nem így kellett volna reagálnom a történtekre, de legközelebb nem fordul elő ilyen.
Dzsudzsák kiállítása 0.50-től látható:
- Az összefoglalóban több vitatott eset volt, amikor úgy tűnt, a PSV kárára tévedett a bíró, ez téma volt az öltözőn belül?
- Beszéltünk róla, de nem akarunk ezzel magyarázkodni. Persze bosszantó, hogy a Hamburg mindkét meccsen kapott egy-egy büntetőt, nekünk meg két kezezést is elnézett a bíró, ami azért furcsa, mert lassan több bíró van a pályán, mint játékos (az Európa Liga-meccseken öt játékvezető működik közre - a szerk.), mégsem tudják helyesen megítélni az eseteket. Az első vitatott esetet, amikor Aogo kézzel tette ki szögletre a labdát, mindenki láthatta, az alapvonalon álló bírónak is látnia kellett volna, persze tudom, ők is hibázhatnak, csak sajnáljuk, hogy a mi kárunkra tévedtek.
- Utólag visszagondolva nem lehet, hogy az első meccsen ment el a továbbjutás? Hamburgban legalább annyi helyzete volt a PSV-nek, mint a németeknek, mégis ők nyertek 1-0-ra.
- Van benne igazság, ott a négy helyzetből ha egyet berúgunk, már elég lett volna, így viszont nem volt mindegy, hogy milyen arányban nyerünk. Kár volt elrontani az első meccset, de most már ezen rágódni annyit ér, mint halottnak a csók.
- Az javít valamit a rossz hangulatodon, hogy hosszú idő után gólt szereztél, vagy a kiállítás mindent elhomályosít?
- Nem homályosít el mindent, örülök, hogy szép gólt lőttem, és nem vagyok magam alatt a kiállítás miatt. A piros lap miatt meg kell fizetnem a tanulópénzt, rosszul reagáltam a helyzetre, de vasárnap jön az újabb meccs, nincs idő a múlton rágódni.
Dzsudzsák gólja:
- Volt valaki, akár csapattárs, akár szurkoló, aki kritizált a kiállítás miatt?
- Itt nem jellemző ez, senki nem mondta, hogy rajtam ment el a meccs, tizenegyen vagyunk, a csapat teljesítményét nézik, nem egyénekre lebontva.
- Nincs irigylésre méltó helyzetben a hétvégi ellenfeletek, a kiesés miatti feszültséget most az RKC Waalwijkon fogjátok levezetni?
- Mindegy, hogyan és hány góllal, de életbevágó megszerezni a három pontot az utolsó helyezett ellen, mivel a múlt héten hazai pályán győzelmet engedtünk ki a kezünkből a Sparta Rotterdam ellen, és az Európa Liga-búcsú után teljes erővel a bajnokságra kell koncentrálni.
- A hétvégi bajnoki után szerdán az oroszok elleni válogatott meccs vár rád. Korábban többször mondtad, zavar, hogy a válogatottban nem mindig megy úgy a játék, mint a PSV-ben. Az oroszok ellen melyik Dzsudzsák Balázst látjuk majd?
- Erről a szerdai meccs után többet tudnék mondani, ígérgetni nem akarok, de bizonyítani szeretném, hogy a válogatottban is tudok jól játszani.
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Kitartóan ássák válogatottjuk sírját az angolok
Fabio Capello az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb edzőjének számít, az angol válogatottba azonban neki is beletörött a bicskája, miután a helyi szövetség (FA) néhány ...
Mocsai zokon vette a veszprémi közönség reakcióját
Ha legyőzte volna a Kielcét, bebiztosíthatta volna csoportmásodik helyét az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, a 24-21-es hazai vereséggel azonban még a BL-továbbjutás ...
A balett után jöhet az orosz futball - Capellóra máris lecsapna az Anzsi
Várhatóan hétfőn hivatalosan is bejelenti az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata, hogy szerződést bont Jurij Krasznozsan vezetőedzővel. Az utódjelöltek között Guus Hiddink ...
Kikapott a Barca, érik a Real-arany
A címvédő FC Barcelona nagy meglepetésre 3-2-es vereséget szenvedett az Osasuna vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szombati játéknapján. A ...
Rooney három perc alatt elintézte a Liverpoolt - videó
A Manchester United hazai pályán 2-1-re verte az örök rivális Liverpoolt az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának rangadóján. Wayne Rooney a második félidő elején ...
Tőzsér Dániel a Serie A-ba igazol
Tőzsér Dániel az olasz első osztályban szereplő Genoa labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a nyártól. Menedzsere szerint ez jó ugródeszka lehet neki.
A kommunizmusról is beszélt Bogdán, akit egy chipshez hasonlítanak Angliában
Terjedelmes cikket közölt az Independent angol újság Bogdán Ádámmal. A Bolton magyar kapusa beszélt a szurkolóktól kapott becenevéről, a magyarországi kommunizmusról, és ...
Bryantékat is megszórta az NBA új csodagyereke - videó
Az NBA-be berobbant Jeremy Lin vezette New York Knicks hét ponttal legyőzte a vendég Los Angeles Lakers együttesét az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) pénteki ...
Ma már látom, mennyire fontos a jégkorong - nagyot fordult a világ Sofron Istvánnal
Sofron István lehet az első magyar játékos, aki gólkirályi címet szerez az osztrák jégkorongligában (EBEL), a Sapa Fehérvár AV19 csatárának ehhez a következő két meccsen ...
Palkovicsék Ljubljanában is nyertek a rájátszásban
A Sapa Fehérvár AV19 csapata két góllal nyert vendégként az Olimpija Ljubljana ellen az osztrák jégkorongliga (EBEL) középszakaszának pénteki játéknapján.
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Lement a gyűlölet párbaja a Való Világban
Két, egymást igencsak utáló nő küzdött a bennmaradá- sért a Való Világban.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.