McStay leordította játékosai fejét

Az első két tavaszi meccs elvesztése után a Újpesten napirendre került William McStay vezetőedző menesztése a Nemzeti Sport szerint.  A skót szakember az [origo]-nak azt mondta,  pályafutása legszörnyűbb pillanatait okozták neki a játékosai, akik szerinte nem tettek meg mindent a sikerért, de a tulajdonostól olyan biztatást kapott, amely erőt ad számára a folytatáshoz.

"Ön szerint is veszélyben lennék?" - ez volt McStay első kérdése a keddi edzést követően, miközben a sportnapilap címlapját lobogtatta. "Nekem senki sem mondta, hogy a kirúgás fenyegetne, bár tagadhatatlan, hogy sokkoló volt a tavaszi bajnoki rajt."

- Miért volt sokkoló? Másra számított?
- Persze, hogy másra. utolsó felkészülési mérkőzésünk, a Vasas ellen szenzációsan sikerült, 5-2-re győztünk kiváló támadójátékkal, erre néhány nappal később jött a hazai hidegzuhany a Győrtől (0-3), majd a kecskeméti vereség (1-2). Úgy, hogy nem is nagyon tudtunk helyzetet kialakítani. Az edzéseken száz százalékot nyújtottak a fiúk, a meccsen viszont ebből semmit sem láttam viszont.

- Mire gyanakszik, amikor az okokat kutatja?
- Fogalmam sincs.

- Talán az a baj, hogy csúsznak a fizetések? Kovács Zoltán sportigazgató az imént azt mondta, erre nem lehet fogni semmit, az Újpest FC-nél most is adottak a feltételei annak, hogy mindenki a tudása legjavát nyújtsa.
- Nekem ugyanez a véleményem. Az edzőnek és a játékosnak az a dolga, hogy hozza a maximumot. Az anyagi háttérrel a vezetőknek kell törődniük.

- Hogyan fogadta a kecskeméti vereséget?
- Kikészültem. Bementem az öltözőnkbe, és - felemeltem a hangom.

- Ordított?
- Igen, ez így közelebb jár a valósághoz. Elmondtam a játékosoknak, hogy én azért hagytam ott egy évre a családomat Glasgow-ban, a feleségemet és a négy gyermekemet, azért mentem el háromezer kilométerre az otthonomtól, hogy az idény végén magasba emeljük a bajnoki trófeát és a Magyar Kupát. Én ezért nyár óta mindent megtettem, ha kellett, leutaztam Pápára megnézni a következő ellenfelünket, hajnalig elemeztem otthon a videókat, kitettem a szívemet, lelkemet. És nem vagyok abban biztos - ordítottam -, hogy ti ugyanezt elmondhatjátok magatokról.
 
- Mit szóltak?
- Semmit. Lehorgasztották a fejüket, és hallgattak. Aztán vasárnap ugyanezt megismételtem, és még hétfőn is kaptak tőlem. Remegtem az idegességtől.

- Mit mondott még?
- Azt, hogy nincs magyarázat erre a játékra. Elmondtam, hogy ők ugyanazok a labdarúgók, akik ősszel annyi örömet szereztek nekem és a szurkolóiknak is, akik legyőzték a Debrecent, a Ferencvárost és kétszer a Videotont. És ugyanezek a labdarúgók most kétszer kimentek a pályára, de a szívüket az öltözőben hagyták. Szakmai pályafutásom legszörnyűbb pillanatait okozták nekem, a szurkolóikat pedig elszomorították.

- Nem lehet, hogy kissé túlértékelték az Újpest játékerejét, amikor a bajnoki cím megyszerzését tűzték ki célul?
- Nem tudom. Ha már a címeket szóba hozta, a kirohanásomban felemlegettem a játékosoknak, hogy tizenkét éve nem nyert bajnokságot az Újpest, nyolc éve pedig kupát, és most itt az esély. Hogy én azért is jöttem ide Skóciából, hogy megszerezzem ezt az örömet, mármint a szurkolóknak. De nélkülük ez nem megy, és mintha nem érezném bennük ugyanazt a tüzet, ami bennem lobog.

- A játékerőről kérdeztem az előbb.
- Nem vagyok elvakult, tudom, hogy a Debrecennek és a Videotonnak két, komplett csapatra való kiváló labdarúgója van, nekünk meg, ha egy ember kiesik a kezdő tizenegyből, már megérezzük. És bizony Sándor György kiesett, a második legjobb labdarúgónkat, Jucemart is eladtuk, akik pedig érkeztek, az utolsó pillanatban estek be, jobbára nem meccsre kész állapotban. Azt most is tartom, hogy amikor mindenki egészséges, akkor a legjobbakkal is felvesszük a versenyt. Ez azonban nem az én csapatom, amely a Győr és a Kecskemét ellen szerepelt. Az eltávozottak mellett hiányzott az eltiltott Vaskó és Pollák, most Takács és Vermes fog hiányozni, folyton változik a védelem, Balajcza kapus is megsérült, Kabát előbb sérült, aztán beteg volt, pedig Péter a csapatkapitányom, az Újpest szíve-lelke. De hangsúlyozom, nincs mentség a két utóbbi fordulóban mutatott játékra. Ez elfogadhatatlan.

- Be van csomagolva a bőröndje?
- Az enyém nincs, de az apámé igen, mert jön a hét végén, megnézni a Diósgyőr elleni mérkőzésünket. A szerződésem június végéig szól, és az is lehet, hogy utána hosszabbítunk. Én azért jöttem Magyarországra, hogy kitöltsem a szerződésem, és trófeát, ha lehet, trófeákat szerezzek az Újpesttel.

- De ez nem csak önön múlik. Kapott esetleg ultimátumot, valamilyen jelzést, hogy küszöbön állna a kirúgása?
- Beszéltem Tolnai Sándor klubtulajdonossal, mutattam neki az újságot, hogy veszélyben vagyok. "Tudod, mit csinálj?" - kérdezte. "Dobd az újságot a szemétkosárba, és dolgozz tovább nyugodtan. Senki sem akar kirúgni téged." Hát dolgozom tovább. A keddi edzésre is lehorgasztott fejjel, szótlanul jöttek ki a játékosok, szemmel láthatóan máég a vasárnapi és a hétfői kirohanásom hatása alatt voltak. De aztán úgy edzettek, mint a kisangyalok. Habár a tréningekkel eddig sem volt baj - hacsak azzal nem, hogy alig tudtunk valódi füvön gyakorolni, mert a gyep állapota siralmas.

- Szóval, nyugodtan alszik, a szezon végéig ön marad az Újpest szakvezetője.
- Ezt ki mondta magának? Negyvenkilenc éves vagyok, nem ma kezdtem a szakmát. A futballban bármi metörténhet, és annak az ellenkezője is. De most még nem csomagolok. Arra ráérek akkor is, amikor megkaptam a felmondólevelem.

Ch. Gáll András