Jelenleg is eszméletlen állapotban, lélegeztetőgépen van az a futballista, aki csütörtök este lett rosszul a szolnoki kispályás labdarúgó-bajnokság soros fordulójában, a Tiszaligeti műfüves pályán - közölte a létesítményt működtető Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója pénteken.
Rózsa József elmondta, hogy a család kérésére az orvosok egyelőre nem adhatnak bővebb felvilágosítást a 46 éves játékos hogylétéről. A sportvezető szerint a jelenlévők első döbbenetét követően tökéletesen szervezetten, szakszerűen és gyorsan zajlott a segítségnyújtás.
"Úgy tudom, a játékos kezdő volt csapata idei első bajnoki meccsén, majd néhány perc elteltével cserét kért, hogy rövid pihenőt tartson az oldalvonal mellett. Ezt követően váratlanul összeesett" - elevenítette fel a történteket.
Először csapattársai részesítették elsősegélyben - kihúzták a nyelvét és szívmasszázst alkalmaztak -, majd egy másik csapat éppen akkor érkező játékosa, Kiss Attila érsebész vette át tőlük az újraélesztést. Eközben - alig egy-másfél perc leforgása alatt - a sportcentrum négy defibrillátorának egyikével a létesítmény szakképzett munkatársa is megérkezett. Az orvos azonban végül úgy ítélte meg: annak használatára nincsen szükség - mondta az ügyvezető igazgató.
Az érsebész körülbelül tíz percig, a kiérkező rohammentősök pedig még újabb közel fél órán át küzdöttek a férfi életéért a pálya mellett. Csak komoly nehézségek árán tudták szállítható állapotba hozni a játékost, akinek hol megindult, hol újra leállt a szívműködése.
Az amatőr sportolót jelenleg is a Hetényi Géza kórház intenzív osztályán ápolják.
Rózsa József utalt arra is: a férfi játékostársainak beszámolója alapján a labdarúgóval korábban is előfordult már, hogy rosszul lett egy mérkőzésen. Igaz, miután a kispadon ülve elvesztette eszméletét, még az orvosi segítség megérkezése előtt magához tért. Akkor kivizsgálták, ám semmiféle olyan elváltozást nem találtak nála, amely miatt ne folytathatta volna a sportolást.
A kispályás bajnokságon egyébként összesen megközelítőleg ezer - zömmel szolnoki, kisebb részben a környékbeli településekről érkező - amatőr focista szerepel és egy-egy forduló alkalmával, így csütörtökön este is 100-150 ember lép pályára. Ezért a komplexum üzemeltetője minden ilyen versenysorozat előtt tájékoztatón és a versenykiírásban is felhívja a játékosok figyelmét a rendszeres orvosi ellenőrzés fontosságára - hangsúlyozta Rózsa József, aki hozzátette: a történtek tanulságait elemezve utóbb többekben felvetődött, hogy a mentőautó nem tudta teljesen megközelíteni a helyszínt, ezért volt kénytelen a szomszédos kézilabdapályán parkolni.
A jármű azonban elvileg akár a műfüves pálya mellett is megállhatott volna, ám a nemrégiben épült létesítményen belüli közlekedés lehetőségeit - mivel hasonló eset itt még nem fordult elő - a mentősök sem ismerhetik.
"Ezt elmagyarázni pedig nagyobb időveszteséget okozott volna, mint az orvosoknak áthidalni a beteg és a jármű közötti távolságot" - fogalmazott Rózsa József.
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
Nem akar pokolra jutni a világ legjobb bokszolója
A többször a világ legjobb bokszolójának választott Manny Pacquiao úgy döntött, hogy megváltoztatva eddigi életstílusát kilép a szerencsejáték-bizniszből, és a Biblia ...
Idegenben bukja el a bajnokságot a Barca
A spanyol sportsajtó biztosra veszi, hogy eldőlt az aranyérem sorsa, hiszen a Real Madrid előnye már tíz pont az FC Barcelonával szemben. A katalánok Camp Nouban ...
Sousa: Egervári rendre hátba támadott
Paulo Sousa, a Videoton FC vezetőedzője korábban csalódott Egervári Sándorban - a portugál edző többek között ezzel magyarázta, hogy elmaradt közte és a magyar ...
Tévez: Mancini úgy kezelt, mint egy kutyát
Carlos Tévez a Manchester Citynél szeretné folytatni pályafutását, noha az mondja, Roberto Mancini úgy bánt vele, mint egy kutyával. Az argentin csatár nem lépett ...
Velük volt az erő - a zambiai futballcsoda nyomában
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant: a gaboni döntőben a sztárok nélküli válogatott büntetőrúgásokkal győzte le ...
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótláscsapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba pedig ...
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándornak, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Kitartóan ássák válogatottjuk sírját az angolok
Fabio Capello az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb edzőjének számít, az angol válogatottba azonban neki is beletörött a bicskája, miután a helyi szövetség (FA) néhány ...
Mocsai zokon vette a veszprémi közönség reakcióját
Ha legyőzte volna a Kielcét, bebiztosíthatta volna csoportmásodik helyét az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, a 24-21-es hazai vereséggel azonban még a BL-továbbjutás ...
A balett után jöhet az orosz futball - Capellóra máris lecsapna az Anzsi
Várhatóan hétfőn hivatalosan is bejelenti az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata, hogy szerződést bont Jurij Krasznozsan vezetőedzővel. Az utódjelöltek között Guus Hiddink ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Öt percig sem tartott a Való Világ küzdelme
A védettséget jelentő lila kendőt olyan szerezte meg, akinek nagyon kellett.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.