Bár Dzsudzsák Balázs egy hónapja azt nyilatkozta, akkor marad a PSV-nél, ha klubja kiharcolja a BL-részvételt, a kitűzött cél elbukása után sem gondolkozik a távozáson, és arról sem tud, hogy az elitligáról lemaradó csapat anyagi problémák miatt eladná őt a nyáron. Dzsudzsák szerint a PSV azokon a meccseken bukta el a bajnokságot, amelyeket a papírforma alapján meg kellett volna nyernie, és bár a harmadik hely nem teszi boldoggá, a saját teljesítményével elégedett, már csak azért is, mert 13 találatával vezeti a házi göllővőlistát.

Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
- A Voetbal International című holland lapnak egy hónapja azt mondta, akkor marad a PSV-nél, ha a csapat BL-t érő helyen végez. Mit gondol most erről, így, hogy a PSV-nek már csak matematikai esélye van a második hely megszerzésére?
- Nem gondolkozom a távozáson, mindenki úgy beszél, mintha lejárna a szerződésem, és biztos lenne, hogy elmennék a PSV-től, de nincs okom a váltásra. Persze azt azért sajnálom, hogy csak harmadikok leszünk.
- Már semmi esélyt nem lát a második helyre?
- Nem, a csapaton belül is mindenki beletörődött a harmadik helybe. A hétvégén hazai pályán le kell győzni a Groningent, hogy szépen búcsúzzunk a közönségünktől, aztán a bajnokság után mindenki mehet haza felfrissülni, nyáron pedig újult erővel kell belevágni a felkészülésbe.
- Holland lapok korábban azt írták, ha a PSV nem jut a BL-be, akkor az anyagi gondjai miatt a legértékesebb játékosait, köztük önt is kiárusítja. Van esély rá, hogy ez fog történni nyáron?
- Elképzelhető, de feleslegesen nem áltatom magam, ha lesz érdeklődő, a menedzseremet úgyis értesítik. A PSV-nek új elnöke lesz májusban, gondolom, lesznek változások, de valószínűbbnek tartom, hogy a kiárusítás helyett inkább megerősítik a csapatot.
- Ezek szerint, ha csak önön múlik a döntés, akkor marad?
- A maradás mellett szólnak az érvek, régóta húzódik, hogy mi lesz vagy mi lehet nyáron, de egyelőre felesleges belemenni, két évig még a PSV-hez köt a szerződésem. Persze örülnék, ha tudnék váltani közben, vagy akár a két év után, de amíg nincs semmi konkrétum, addig felesleges feszegetni a témát.
- És a vezetőség hogy áll a maradásához?
- Biztos nem az a céljuk, hogy gyengüljön a csapat, nem hiszem, hogy ki akarják cserélni nyáron a keretet, sőt, ahogy már mondtam, komoly erősítések lesznek, mert a bajnokság megnyerése lesz az elsődleges feladat a következő szezonban.
- Az öltözőben milyen a hangulat most, hogy elúszott a bajnokság?
- Mindenki ideges és csalódott, a legutóbbi meccs után az edző, Fred Rutten is elmondta a magáét. Nem úgy indult a szezon, hogy a végén csak a harmadik hely jut nekünk, de most már kár ezen keseregni, le kell játszani a hátralévő két meccset és tanulni a hibákból. Ha együtt marad ez a keret, vagy sikerül megerősíteni, akkor a következő szezonban a mostaninál jobb eredményt érhetünk el, hiszen elég visszaemlékezni a Hamburg elleni Európa Liga-meccsekre, szerintem a németeket oda-vissza lefociztuk, vagyis megmutattuk, milyen lehetőségek rejlenek a csapatban. A hozzáállás az egész szezonban jó volt, sajnos a koncentrációval voltak gondok.
- Mi lehet a Twente titka? Amikor decemberben beszéltünk, azt mondta, ha egyszer botlanak, onnantól kezdve nem fogják tudni visszaküzdeni magukat. Ehhez képest két körrel a vége előtt is ők vezetik a bajnokságot.
- El kell ismerni, nagyon egyben vannak, de a szerencse is mellettük állt jó pár esetben, sok meccset nyertek meg az utolsó percekben. Amit csinálnak, azt jól csináljak, bárki ellen képesek nyerni, pedig viszonylag egyszerű a játékuk. Kíváncsi vagyok, hogy bírják a bajnokság végét, a legutóbbi fordulóban kikaptak az AZ Alkmaartól, most pedig a Feyenoorddal játszanak, és elég nagy rajtuk a nyomás.

- A Twente-PSV versenyfutás idővel az Ajaxszal bővült, sőt, az amszterdamiak már közelebb állnak a Twentéhez, mint a PSV-hez. Mi miatt tudott előzni az Ajax, belejátszhatott, hogy a PSV erejét felőrölte, hogy egy ideig az EL-ben is érdekelt volt?
- Ez is benne van, de sokkal inkább azon múlt, hogy ők behúzták a kötelezőket, mi pedig nem. A rossz sorozatunk a Sparta Rotterdam elleni hazai meccsen kezdődött, amikor a 93. percben kapott gól miatt csak egy pontot szereztünk, aztán két fordulóval később kikaptunk Bredában, ekkor előzött meg minket a Twente. Utána kikaptunk az Ajaxtól, és ikszeltünk a Twentével, de még ezek is belefértek volna, ha a kötelező győzelmeket nem szúrjuk el.
- Danko Lazovic váratlannak mondható eligazolása a Zenithez mennyire játszhatott szerepet a visszaesésben? A szerb csatár eligazolása előtt stabil kezdőjátékos volt, és a gólokkal sem állt rosszul.
- A csapat látványos játékában neki is megvolt a szerepe, a távozása után nem igazán sikerült megtalálni a megfelelő helyettesét. Sajnos a futballhoz ez is hozzátartozik, hogy egy csapat miképp tud reagálni egy-egy váratlan eseményre, nekünk ez esetben csak hellyel-közzel sikerült.
- Felemás szezont zár, a PSV-vel úgy tűnik, sem a bajnoki cím, sem a BL nem sikerül, ugyanakkor 13 bajnoki gólnál jár, ami pályafutása legjobb teljesítménye, emellett adott még 15 gólpasszt is. Ezek a pozitív egyéni statisztikák enyhítik a klubsikerek elmaradása miatti bosszúságot?
- Soha nem helyeztem előtérbe az egyéni sikereket a csapatéval szemben, úgyhogy nagyon sajnálom, hogy csak a harmadik hely maradt nekünk. Ugyanakkor nagyon jóleső érzés, hogy vezetem a házi góllövőlistát, komoly motivációt jelent, hogy egy Európában is ismert csapatnál két év után a legeredményesebb játékos tudok lenni. Voltak negatívumok az idényben, amikből tanulni kell, de csak azt tudom mondani, a jövőben ilyen legyen a legrosszabb szezonom.
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótlás-csapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba ...
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótlás-csapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba ...
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótlás-csapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba ...
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Kitartóan ássák válogatottjuk sírját az angolok
Fabio Capello az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb edzőjének számít, az angol válogatottba azonban neki is beletörött a bicskája, miután a helyi szövetség (FA) néhány ...
Mocsai zokon vette a veszprémi közönség reakcióját
Ha legyőzte volna a Kielcét, bebiztosíthatta volna csoportmásodik helyét az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, a 24-21-es hazai vereséggel azonban még a BL-továbbjutás ...
A balett után jöhet az orosz futball - Capellóra máris lecsapna az Anzsi
Várhatóan hétfőn hivatalosan is bejelenti az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata, hogy szerződést bont Jurij Krasznozsan vezetőedzővel. Az utódjelöltek között Guus Hiddink ...
Kikapott a Barca, érik a Real-arany
A címvédő FC Barcelona nagy meglepetésre 3-2-es vereséget szenvedett az Osasuna vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szombati játéknapján. A ...
Rooney három perc alatt elintézte a Liverpoolt - videó
A Manchester United hazai pályán 2-1-re verte az örök rivális Liverpoolt az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának rangadóján. Wayne Rooney a második félidő elején ...
Tőzsér Dániel a Serie A-ba igazol
Tőzsér Dániel az olasz első osztályban szereplő Genoa labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a nyártól. Menedzsere szerint ez jó ugródeszka lehet neki.
A kommunizmusról is beszélt Bogdán, akit egy chipshez hasonlítanak Angliában
Terjedelmes cikket közölt az Independent angol újság Bogdán Ádámmal. A Bolton magyar kapusa beszélt a szurkolóktól kapott becenevéről, a magyarországi kommunizmusról, és ...
Bryantékat is megszórta az NBA új csodagyereke - videó
Az NBA-be berobbant Jeremy Lin vezette New York Knicks hét ponttal legyőzte a vendég Los Angeles Lakers együttesét az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) pénteki ...
Ma már látom, mennyire fontos a jégkorong - nagyot fordult a világ Sofron Istvánnal
Sofron István lehet az első magyar játékos, aki gólkirályi címet szerez az osztrák jégkorongligában (EBEL), a Sapa Fehérvár AV19 csatárának ehhez a következő két meccsen ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Lement a gyűlölet párbaja a Való Világban
Két, egymást igencsak utáló nő küzdött a bennmaradá- sért a Való Világban.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.