"Tudom és érzem, hogy az emberek nagyon szeretnék, ha játszanék a válogatottban, amiért nagyon hálás vagyok, de nem szeretnék visszaélni azzal a helyzeti előnnyel, hogy most egy sikeres szezon után vagyok" - nyilatkozta Gera Zoltán egy héttel az után, hogy a Fulhammel Európa Liga-döntőt játszott Hamburgban, s a nyári szabadsága előtt utoljára nyilatkozott a magyar sajtónak Budapesten. A 31 éves játékos elmondta: nem szeretné, ha miatta támadnák Erwin Koeman szövetségi kapitányt, aki korábban jelezte, Gera számára van visszaút, de a játékosnak kell először lépnie. A támadó nyáron átgondolja, hogy megteszi-e ezt a lépést.
![Fotó: Tuba Zoltán [origo] Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static9.origos.hu/i/1005/20100520gerazolta10.jpg)
Gera Zoltán remek szezont zárt a Fulhamben, ám amikor arról kérdezték, miért nem tér vissza a válogatottba, mindig csak annyit mondott: nem szeretne erről beszélni. Most, hogy véget ért számára a futballidény - csapata tizenkettedik lett az angol bajnokságban, az Európa Ligában pedig döntőt játszott -, a 31 éves támadó megtörte hallgatási fogadalmát, és Budapesten - többek között az [origo]-nak is - beszélt arról, hogy nyáron végiggondolja, visszatér-e Erwin Koeman szövetségi kapitány Eb-selejtezőkre készülő együttesébe.
"Nagyon zavar a helyzet, hogy Erwin Koemant azért támadják, mert nem hív vissza engem a válogatottba. Mivel én mondtam le a válogatottságot, nem szeretném, ha a szövetségi kapitányt az alapján ítélnék meg, hogy milyen a kapcsolata velem. Jól tudom, nekem kell lépni, ha a csapatban játszani szeretnék. Koeman már elmondta, hogy visszafogadna, ám én továbbra sem változtattam meg a korábbi döntésemet" - nyilatkozta Budapesten Gera Zoltán, hozzátéve, hogy a számára most kezdődő két hónapos nyári szünet során két dologra fog koncentrálni: a pihenésre és arra, hogy eldöntse: akar-e újra válogatott lenni.
"A válogatottban mindig odatettem magam, szívből játszottam, volt, hogy jobban ment, volt hogy kevésbé. A szezon közben már nem akartam ezzel a kérdéssel foglalkozni, nem akartam, hogy megzavarjon. A nyár folyamán átgondolom ezt az egészet, kezdve azzal, hogy mi a legfontosabb a számomra. Tudom és érzem, hogy az emberek nagyon szeretnék, ha játszanék a válogatottban, amiért nagyon hálás vagyok, de nem szeretnék visszaélni azzal a helyzeti előnnyel, hogy most egy sikeres szezon után vagyok. De azt sem szeretném, ha bárki is emiatt a szövetségi kapitány ellen fordulna. Nekem semmilyen emberi problémám nem volt a kapitánnyal, nem haragszom rá, szerintem ő sem haragszik rám, egyszerűen nem értettük meg egymást a pályán" - mondta a futballista, majd elárulta: a tavalyi döntését nem bánta meg, nem hirtelen felindulásból hozta meg, és nem is haragból mondta le a válogatottságot.
Olvasóink többsége tavaly novemberben azon a véleményen volt, hogy a válogatott eredményessége szempontjából mindegy, Gera Zoltán játszik-e a válogatottban, ám amióta a Fulhamben remekel, visszatérő szurkolói kérdés vele kapcsolatban, hogy miért nem akar ismét a nemzeti együttes rendelkezésére állni.
"Tudom, nem csak rajtam múlik a válogatottságom. Tegyük fel, augusztusban úgy döntök, hogy szeretnék a válogatottban játszani, és azt mondja a kapitány, hogy nincs szüksége rám, mert nem férek bele az elképzelésébe - ez is megtörténhet. Éppen ezért nem is úgy beszélek az esetemről, hogy én döntöm el, a válogatottságról csakis a szövetségi kapitány dönthet" - folytatta a Fulham légiósa.
![Fotó: Tuba Zoltán [origo] Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static5.origos.hu/i/1005/20100520gerazolta4.jpg)
Az Európa Liga-döntő után az [origo]-nak a Hertha légiósa, Dárdai Pál azt mondta: Gerának talán azért megy annyira jól a Fulhamben, mert nem kell a válogatottal foglalkoznia. Ezzel egybecsengettek Gera csütörtöki szavai: "Egy játékos életében vannak olyan pillanatok, amikor áldozatot kell hozni, például le kell mondani a válogatottságot, azért, hogy a klubcsapatában jobban szerepeljen. Ha a mostani évem nem lett volna ennyire jó, talán most nem is beszélnénk arról, hogy miért nem megyek vissza a válogatottba" - mondta a 31 éves játékos, ám hozzátette, jól tudja, hogy egyetlen futballista, így ő sem pótolhatatlan.
Gera Zoltán tavaly ősszel a Dánia elleni, már tét nélküli vb-selejtező előtti napon elkésett a magyar válogatott taktikai értekezletéről, mire Erwin Koeman büntetésből kihagyta a válogatottból, sőt még a cserék közé sem nevezte a a csapatkapitányt Koppenhágában. A döntést követően Gera közölte, hogy a továbbiakban nem tekinti magét a keret tagjának, és még a meccs előtt visszarepült Angliában. Blogjában később azt írta, hogy már régóta érlelődött benne ez a döntés, úgy érzi, az utóbbi időben több méltánytalanság is érte a kapitány részéről, és a hangulat is zavarja a válogatottnál, amelyben egy ideig nem akar szerepelni. Erwin Koeman később jelezte: Gera visszatérhet, de a játékosnak kell megtennie az első lépést.
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?