Török lapértesülés szerint a Fenerbahce szerződtetni szeretné Dzsudzsák Balázst, aki előrelépésnek tartaná, ha a PSV-től Törökországba igazolna. A magyar balszélső játékosügynöke szerint még semmi sem dőlt el, ellenben a törökök sportigazgatója állítólag már meg is egyezett a játékossal az éves fizetéséről.
A Fenerbahce sportigazgatója, Aykut Kocaman a Stargazete.com nevű török weboldal szerint már megegyezett Dzsudzsák Balázzsal, aki a 26-szoros bajnokcsapatnál 2,5 millió eurót (705 millió forintot) keresne évente. Igen ám, de először a két klubnak kell megegyeznie, hiszen a PSV balszélsőjét még élő szerződés köti az eindhoveni csapathoz, amivel a sportigazgató is tisztában van.
Kocamant azzal győzte meg a 23 éves magyar játékos, hogy az előző szezonban 14 gólja mellett 15 gólpasszt is adott, ráadásul még nagyon fiatal, az egyetlen akadály a vételára lehet, a Stargazete szerint a Fenernek legalább 7 millió eurójába kerülne.
Az eindhoveniek technikai igazgatója, Marcel Brands - a török lap cikke szerint - tud arról, hogy Dzsudzsák menni akar: "Megfelelő ajánlat esetén el is engedjük" - idézte a holland vezetőt a Stargazete.
Dzsudzsák Balázs játékosügynöke, Vörösbaranyi József szerint előfordulhat, hogy a balszélső Törökországba szerződik, ám ez még korántsem tény. "Tudunk róla, hogy a Fenerbahce szeretné Balázst, ám egyelőre semmi konkrétum nincs az ügyben. Nem is tehetnénk lépéseket, először a két klubnak kell megegyeznie, mi addig nem tárgyalhatunk senkivel" - nyilatkozta az [origo]-nak Vörösbaranyi, hozzátéve, hogy talán a török mentalitásból adódik, hogy az ottani újságok már most majdnem biztosra veszik Dzsudzsák klubváltását.
De vajon előrelépés lenne-e Dzsudzsák számára a klubváltás?
Az érintett úgy érzi, hogy igen. "Amennyiben eligazolnék, akkor csakis olyan csapatba mennék, amelyik előrelépést jelentene. Fontos számomra, hogy a következő csapatom előbbre tartson, mint a jelenlegi" - mondta Dzsudzsák az MTI-nek.
Hollandia negyedik, Törökország huszonkilencedik a válogatottak FIFA-világranglistáján, míg az IFFHS klubvilágranglistáján a PSV tizenhetedik, a Fenerbahce pedig harmincegyedik, azaz a statisztikák alapján a hollandoknál az előny.

Ennél azonban fontosabb szempont lehet, hogy az Eindhoven harmadik lett a bajnokságban, az isztambuli csapat pedig a második, így utóbbi részt vehet a Bajnokok Ligája selejtezőjében, míg a PSV pedig csak az Európa Ligában indulhat.
|
Előrelépés lenne Dzsudzsák számára, ha a PSV-től a Fenerbahcéhoz igazol? |
|
Igen, mert jobb csapat a Fener
Nem, a PSV legalább olyan jó
Közel azonos képességű a két csapat |
A balszélső nem tagadta, hogy a BL-indulás vonzó a számára, ráadásul úgy véli, a Fener kerete erősebb, mint a PSV-é. A csapatnak öt brazil légiósa van, közülük Alex, André Santos és Fábio Bilica már megfordult a brazil válogatottban is. A spanyol Európa-bajnok Daniel Güizán kívül több török válogatott (többek között Volkan Demirel, Gökhan Gönül, Selcuk Sahin, Mehmet Topuz, Özer Hurmaci, Emre Belozoglu) is a tagja. A csapatban korábban olyan sztárok is megfordultak, mint a Brazíliával világbajnok Roberto Carlos vagy a Nigériával olimpiai bajnok Jay-Jay Okocha.
Két hónapja olvasóink arról szavazhattak, hogy melyik lenne a legmegfelelőbb klub Dzsudzsák számára, akkor a felsorolt tizenegy csapat közül a legkevesebb szavazatot (0,9 százalék) a török Besiktas kapta, a legtöbbet pedig a Manchester United (26,4 százalék). Az olvasók egyötöde arra voksolt, hogy a balszélsőnek maradnia kellene Eindhovenben.
| Hiba volt a két válogatott meccset megrendezni |
|
Dzsudzsák az MTI-nek a magyar válogatott Németországtól (0-3) és Hollandiától (1-6) elszenvedett vereségeiről is beszélt: "Minél hamarabb túl kell tennünk magunkat ezeken. Én is azt mondom, hogy talán hiba volt két ilyen mérkőzést lekötni, ugyanis a keret nagy részének, köztük nekem is, már jó ideje vége volt a bajnokságnak. Ugyanakkor jó érzés volt a gólomnál, hogy senki sem fütyült ki, sőt néhány eindhoveni drukker még a nevemet is skandálta." |
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?