Az UEFA központjában megtartották az Európa Liga-selejtező rájátszásának sorsolását. A Győri ETO a horvát Dinamo Zagrebbel, míg a Debrecen a bolgár Liteksz Loveccsel küzdhet a főtáblára kerülésért.

Varga József és társai tavaly a BL-be jutásért is bolgár ellenféllel harcoltak, akkor a Levszkit kipipálták
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
A sorsolás előtt már tudni lehetett, hogy a Debrecen az FC Porto, a Galatasaray, a Palermo, az Austria Wien és Liteksz Lovecs valamelyikével kerülhet szembe. A hajdúságiak végül a legkönnyebbnek tűnő bolgár csapatot kapták ellenfélként. Herczeg András csapata otthon kezdi a párharcot.
"Tudjuk, hogy a Liteksz a szlovák bajnok Zsolnával szemben maradt alul a BL harmadik körében - értékelte a sorsolást Herczeg András, a DVSC klubmenedzsere az egyesület hivatalos honlapján. - Az elkövetkezendő napokban próbálunk minél több információt beszerezni a csapatról. Azt gondolom, ötven-ötven százalék az esélyünk a továbbjutásra. Tavaly a bolgár bajnokot kivertük, ám ebből nem szabad kiindulni, mert minden meccs és minden csapat más. Az biztos, nem lehet rossz együttes, ha megnyerte hazája küzdelemsorozatát. Szeretnénk eredményesen szerepelni ellenük, ennek érdekében igyekszünk mindent megtenni."
A Montpellier ellen továbbjutó Győri ETO-ra a Villarreal, a Fenerbahce, a Manchester City, a Lokomotiv Moszkva, az Odense és a Dinamo Zagreb valamelyike várt. Végül Pintér Attila sem panaszkodhat: a Dinamo Zagreb ugyan nem mondható könnyű ellenfélnek, de nem is verhetetlen.
"A sorozat ezen szakaszában már nincsenek könnyű ellenfelek" - nyilatkozta Pintér Attila, a Győr vezetőedzője az MTI-nek. "Megmondom őszintén, nagyon bízom a csapatomban, ha már eddig eljutottunk, szeretnénk bejutni a csoportkörbe. Azért jobb lett volna, ha idegenben kezdhetjük a párharcot, de ez a gárda már megmutatta az előző két körben, hogy idegenben is képes jó eredményt elérni. Megpróbálunk minél jobban felkészülni majd az ellenfélből. "
A magyar érdekeltségű csapatok közül Dzsudzsák Balázs csapata, a PSV Eindhoven idegenben kezd a Novoszibirszk ellen, míg a Szabics Imrét foglalkoztató Sturm Graz hazai pályán játszhatja az első mérkőzést a Juventusszal. Hajnal Tamás és a Borussia Dortmund az azeri Karabahhal csaphat össze a főtáblára kerülésért. Sáfár Szabolcsra és az Austria Wienre a görög Arisz Szaloniki, a Tőzsér Dánielt foglalkoztató Genkre az FC Porto, míg a Leandrót soraiban tudó ciprusi Omoniára az ukrán Harkiv vár.
A nagy csapatok közül a Liverpool otthon kezd a Trabzonspor ellen, míg a Manchester City Temesváron játssza első mérkőzést az Európa Ligában.
A sorsolás előtt a 74 csapatot hat tízes és két 12-es csoportba osztották, minden csoportban azonos számú kiemelt és nem kiemelt csapattal. A kelyhekből egy kiemelt és egy nem kiemelt csapatot sorsoltak össze, az elsőként kihúzott csapat kezdheti otthon a párharcot.
A rájátszásból továbbjutó 37 csapat bekerül az Európa Liga csoportkörébe, és hozzájuk csatlakozik a címvédő Atlético Madrid, valamint a Bajnokok Ligája-selejtező rájátszásában érdekelt tíz páros vesztese. A 48 csapatot a csoportkör sorsolásakor 12, egyenként négy csapatos csoportba sorsolják. Minden négyesben egy kiemelt csapat (ezt a szezon előtti UEFA együttható alapján állapítják meg) kap helyet, és azonos szövetség zászlaja alatt szereplő csapatok nem kerülhetnek egy csoportba.
Az Európa Liga rájátszásának párosításai:
Paris Saint-Germain - Maccabi Tel-Aviv
Bayer Leverkusen - Tavrija Szimferopol
CSZKA Moszkva - Anorthoszisz Famaguszta
Hajduk Split - Unirea Urziceni
Feyenoord - Gent
Genk - FC Porto
Debrecen - Litex Lovecs
Arisz Szaloniki - Austria Wien
Galatasaray - Karpati Lviv
Palermo - NK Maribor
Club Brugge - Dinamo Minszk
Omonia Nicosia - Metalist Harkiv
FC Vaslui - Lille
Napoli - Elfsborg
Sporting - Bröndby
Grasshoppers - Steaua Bucuresti
Liverpool - Trabzonspor
Celtic - Utrecht
Borussia Dortmund - FK Karabah
AIK Solna - Levszki Szófia
Sturm Graz - Juventus
Getafe - Apoel Nicosia
Dundee United - AEK Athen
AZ Alkmaar - FK Aktobe
Dnyipro Dnyipropetrovszk - Lech Poznan
Rapid Wien - Aston Villa
CSZKA Szófia - The New Saints
Besiktas - HJK Helsinki
Slovan Bratislava - Vfb Stuttgart
Szibir Novoszibirszk - PSV Eindhoven
BATE Boriszov - Maritímo
FC Lausanne - Lokomotiv Moszkva
Győri ETO - Dinamo Zagreb
Odense - Motherwell
PAOK Szaloniki - Fenerbahce
Villarreal - Dnyepr Mogiljev
Temesvár - Manchester City
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?