Vágólapra másolva!
Egervári Sándor szövetségi kapitány kijelölte a Svédország és a Moldova elleni, szeptember eleji Európa-bajnoki selejtezőkre készülő válogatott keretét. Az együttesbe ismét meghívót kapott néhány fiatal játékos, ezúttal négy olyan futballista szerepel a csapatban, akik még az U21-es együttesben is szerepelhetnének.

Egervári Sándor csupán néhány helyen változtatott az angolok elleni barátságos mérkőzésen bevetett csapatán, a 23 fős együttesbe ezúttal négy olyan játékos kapott meghívót, akik az U21-es válogatottnál számításba jöhetnének.

A Magyar Labdarúgó Szövetség honlapja szerint a kapitány a keret kijelölése előtt ismét egyeztetett Róth Antallal, az U21-es válogatott szövetségi edzőjével, és a megbeszélést követően a két szakvezető úgy döntött, hogy Koman Vladimir, Lázár Pál, Elek Ákos és Varga József ezúttal a felnőtt együttessel készülhet.

A Svédország-Magyarország mérkőzés szeptember 3-án lesz Stockholmban, míg négy nappal később Újpesten fogadja Moldovát a válogatott. Az U21-es csapat szeptember 4-én Walest, 7-én pedig Boszniát látja vendégül.

A felnőtt válogatott kerete:
kapusok: Király Gábor (1860 München), Fülöp Márton (Ipswich Town), Bogdán Ádám (Bolton Wanderers)
védők: Lázár Pál (Videoton FC), Szélési Zoltán (Olympiakos Volosz), Lipták Zoltán (Videoton FC), Juhász Roland (RSC Anderlecht), Komlósi Ádám (DVSC-TEVA), Laczkó Zsolt (DVSC-TEVA), Vermes Krisztián (Újpest FC), Vanczák Vilmos (FC Sion)
középpályások: Vadócz Krisztián (Osasuna), Elek Ákos (Videoton FC), Varga József (DVSC-TEVA), Koman Vladimir (Sampdoria), Huszti Szabolcs (Zenit Szentpétervár), Dzsudzsák Balázs (PSV), Czvitkovics Péter (DVSC-TEVA)
támadók: Gera Zoltán (Fulham FC), Hajnal Tamás (Borussia Dortmund), Rudolf Gergely (Genoa CFC), Szalai Ádám (FVS Mainz), Priskin Tamás (Ipswich Town).