A lefújást követően sem csitultak el az indulatok a Soproni Liga botrányos pénteki összecsapását követően. A mérkőzést a Pápa úgy nyerte meg 5-1-re, hogy a vendég Haladás játékosai közül hármat is kiállított a chilei játékvezető. A szombathelyiek edzője, Csertői Aurél nem is nyilatkozott a mérkőzést követően, a Haladás honlapja szerint viszont Szűcs Lajos, a Pápa kapusa az öltözőfolyosón megrugdosta a - pápaiak szerint belekötő -Haladás Szurkolói Kör elnökét.

A Nyugat.hu fotósa megörökítette a botrányt
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
A Haladás hivatalos honlapja szerint egyértelműen Szűcs Lajos a hibás a történtekért.
"Pár perccel a lefújást követően Keringer Zsolt, a Haladás Szurkolói Körének elnöke azért érkezett a klubházba, hogy elszámoljon a vendég belépők árával. A szimpatizáns a folyosón találkozott Szűcs Lajossal, a Lombard kapusával, akivel közölte, hogy sportszerűtlen magatartásáért - a lefújást követően kimutogatott a Hali tábornak - ugyanúgy eltiltják, mint a Haladás piros laposait. Szűcs Lajos balhézott a lefújás utánA Lombard kapusa ekkor ütött Keringer felé és - nincs jobb szó rá - stoplis cipővel megrugdosta a Haladás szurkolót. Tette mindezt a két klub vezetői, edzői és néhány újságíró szeme láttára" - írja a honlap.
"Érdekes helyzet alakult ki, hiszen miközben a biztonságiak lökdösték kifele, Szemán György, a Lombard vezetője rángatta visszafele Keringert, hiszen ő még nem számolt el a bevétellel. Időközben Kenesei Krisztián is próbált részt venni a rendrakásban, őt Csertői hívta be az öltözőbe, miközben Szűcs Lajos hangosan szidta a felmenőit. Csertői Aurél, a Haladás edzője ezt követően nem vett részt a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón, amelynek elején Véber György több újságíró füle hallatára a Nemzeti Sport munkatársait szidta, és azt kérdezte, hol vannak ilyenkor, amikor nyernek."
A Pápa honlapján jóval csendesebben értékelték a helyzetet, eldöntetlenül hagyva a kérdést, vajon ki kezdte az egészet.
"Csapatunk nemrégiben véget ért bajnokija nem múlt el botrány nélkül. Igaz, az még nem tartozik botrány kategóriába, hogy Csertői Aurél, a Haladás szakvezetője sem a televíziónak nem nyilatkozott, sem a mérkőzést követő sajtótájékoztatón nem jelent meg. Ezt az MLSZ és a Haladás dolga lesz "elrendezni" egymás között. A mérkőzést követően viszont egy tömegjelenet zajlott le a Lombard klubépületében. A Haladás jegyeit intéző személy éppen a szombathelyieknek kiállított jegyeket számolta el, amikor észrevette Szűcs Lajost. Kevesen látták, hogy ezt követően mi történt, mindenesetre nagy dulakodás, lökdösődés alakult ki, a helyszínen tartózkodók csak a kiabálásokra lettek figyelmesek. A rendezők hamar szétválasztották a feleket, és ha nem is rövid idő alatt, de helyreállt a rend. Hogy ki kezdte a lökdösődést, kinek van igaza? Aligha lehet megállapítani, ugyanis mindkét fél mást állít. Mindenesetre Szűcs Lajos nem arról híres, hogy idegenekbe köt bele, pláne egy győztes meccs után" - vélte a győztes csapat hivatalos oldala.

Szemán György, a Lombard klubigazgatója szerint Szűcs Lajosnak esélye sem lett volna megrúgnia a szombathelyi embert. "Keringer Zsolt hivatalosan beléphetett az épületbe, mert a szurkolói jegyek árával jött elszámolni" - mondta Szemán. "Azonban ahogy belépett, minősíthetetlen hangon kezdte el szidalmazni csapatunk kapusát, Szűcs Lajost, ebből lett a nagy dulakodás. A biztonságiak elmondták, hogy vagy hatan álltak a két fél között, így meg sem tudta volna Szűcs rúgni a Keringert... Ez egy jó ok a Haladásnak, hogy a vereség után valamibe belekössenek, másban keressék a hibát."
|
Az Nb1.hu fórumán egy önmagát elfogulatlannak vélő szemtanú szerint a felek valóban összecsaptak, előbb verbáisan, majd Szűcs révén tettlegesen. "Én szemtanú voltam, VIP-belépővel. Nem vagyok egyik fél iránt sem elfogult. A Hali-mezes szurkoló szólt oda Lajosnak, hogy vajon miért hergelte a szurkolókat. Persze, nem ilyen irodalmian. Lajos felhívta a figyelmet a végeredményre, erre jött az anyázás, azután Lajos rúgott egyet, majd lefogták. A Hali-mezes ember pedig azonnal a telefonjához kapott. Tényleg azt mondom, hogy a klubházban mindenki tegye a dolgát. Ha az ember a jegyekkel jön elszámolni, akkor koncentráljon erre, elvégre ezért engedték be. Be kell látni, hogy bármely meccs hevében följebb megy az adrenalin, és nem szerencsés az ellenfél mezében beszólni." |
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?