Vágólapra másolva!
Litvánia ellen zárja az esztendőt a magyar labdarúgó-válogatott, a szerdai ellenfél több szempontból is hasonlít az Egervári Sándor által irányított csapatra. A litvánok szintén az Eb-selejtezők előtt menesztették külföldi szövetségi kapitányukat, hogy egy hazai edzőt nevezzenek ki. A FIFA világranglistáján mindössze négy hely választja el egymástól a két csapatot, és mind a két gárda optimistán várja a kvalifikációs sorozat tavaszi folytatását. A magyar csapat sorozatban negyedik győzelmét arathatja, ilyen szériára 1986 óta nem volt példa.

A 2010-es világbajnokság selejtezősorozatában a válogatott egy külföldi edzővel az elmúlt évek legjobb eredményét érte el, sőt, néhány bravúrgyőzelmet is aratott, ám a dél-afrikai tornára nem sikerült kijutnia. Így aztán a szövetség a viszonylag jó teljesítmény ellenére is úgy döntött, hogy meneszti a szakvezetőt, és egy hazai szakembert nevez ki a helyére, akinek vezérletével a gárda az aktuális kvalifikációs sorozatban a csoport szuperfavoritjától ugyan sima vereséget szenvedett, ám sikerült idegenben legyőznie egy nála magasabbra taksált ellenfelet, így kedvező helyzetben várhatja a folytatást.

A külföldi edző nem kellett

A fenti mondatok akár a magyar válogatottról is szólhatnának, azonban tökéletesen illenek a Székesfehérváron pályára lépő litván együttesre is. A balti állam válogatottját a vb-selejtezők során a portugál José Couceiro irányította, akivel fantasztikusan kezdett a csapat. Litvánia előbb 3-0-ra győzött Romániában, majd pedig hazai pályán 2-0-ra nyert Ausztria ellen, pedig mind a két együttest magasabbra taksálták nála.

A folytatásban Franciaországtól kétszer is csak 1-0-ra kapott ki a válogatott, a vébére kijutott Szerbiát pedig odahaza 2-1-re legyőzte, és végül negyedik lett a csoportjában. Az egyetlen kínos eredmény a Feröeren elszenvedett 2-1-es vereség volt, ha a szigetországban Litvánia nyerni tudott volna, akkor Ausztriát is megelőzve harmadik lett volna csoportjában.

Persze a negyedik hely miatt sem kellett szégyenkezni, elvégre a litvánok az előző két kvalifikációs sorozatban egyaránt ötödikek voltak, utoljára az 1998-as vébé előtt fordult elő, hogy a selejtezők során a negyedik pozíciónál előrébb végeztek. Ez sem volt elég azonban ahhoz, hogy a szövetség szerződést hosszabbítson Couceiróval, akit a selejtezők után furcsa indokkal küldtek el.

"Nem voltunk elégedettek a szakvezetővel. Sokan ugyan örültek a válogatott győzelmeinek, de a korábbi selejtezők során jobb eredményeink voltak" - nyilatkozta a litván szövetség elnöke, Liutauras Varanavicius, és egyáltalán nem zavarta, hogy szavai köszönő viszonyban sincsenek a valósággal.

Amennyiben a magyar válogatott legyőzi Litvániát, akkor olyan tettet hajt végre, amire 24 éve nem volt példa a hazai labdarúgásban. A Moldova, San Marino és Finnország elleni győzelmeket követően a litvánok elleni diadal a negyedik lehet a sorban, márpedig utoljára 1986-ban fordult elő, hogy a nemzeti tizenegy négy egymást követő mérkőzését megnyerte. Mezey György együttese 1986 első hónapjaiban egy ázsiai túrán kétszer nyert a kontinens válogatottja ellen, aztán legyőzte Katart, a győzelmi szériát pedig a brazilok elleni 3-0-s siker zárta. Egervári Sándor akkor a szövetségi kapitány segítője volt, most szakvezetőként lehet részese egy négyes győzelmi sorozatnak.

A magyar kezdőcsapat:
Fülöp Márton - Lázár Pál, Lipták Zoltán, Juhász Roland, Laczkó Zsolt - Czvitkovics Péter, Koman Vladimir, Elek Ákos, Dzsudzsák Balázs - Rudolf Gergely, Szalai Ádám


A hazai tréner a pszichés felkészítést hangsúlyozza

A nemzeti csapat kispadjára az egykori válogatott középpályás, Raimondas Zutautas került, akinek kinevezése már csak azért is meglepetést keltett, mert szinte semmi edzői tapasztalattal nem rendelkezett. A játékoskarrierje során a címeres mezt 40-szer viselő és a válogatottban csapatkapitányi posztot is betöltő Zutautas 2005-ben a Panathinaikoszból vonult vissza, majd rövid ideig az orosz Alanyija Vlagyikavkaz pályaedzője volt, a szövetség mégis benne látta a megoldást.

A szakember ezzel a litván labdarúgás történetének legfiatalabb kapitánya lett, és kinevezésekor nem konkrét eredményeket ígért. "Boldog vagyok, hogy az elképzelésem a válogatottról megegyezik a szövetségével. Úgy vélem, hogy a nemzeti csapatnál a pszichológiai atmoszféra nagyon fontos, és azon leszek, hogy a fiatal játékosok magukra találjanak a címeres mezben. Nincsenek verhetetlen ellenfelek, és mindent megteszek, hogy Litvánia kijusson az Eb-re" - jelentette ki.

A kvalifikáció már csak azért sem tűnt egyszerűnek, mert Litvániát a negyedik kalapból sorsolták (akárcsak Magyarországot), és ellenfelei között az aktuális világbajnok Spanyolország mellett Skócia és Csehország szerepelt.

Az első selejtezőn a három rivális közül a leggyengébbnek tartott skótok ellen hazai pályán csak egy gól nélküli döntetlen jött össze, ám ezt követően a litvánok nagy meglepetésre idegenben tudtak nyerni Csehország ellen. Sőt, a spanyolok dolgát is alaposan megnehezítették, hiszen Fernando Llorente első gólja után még sikerült egyenlíteni, és végül csak 3-1-re kaptak ki a világbajnok otthonában. A litvánok jelenleg ugyan a negyedik helyen állnak csoportjukban, de ők még egyszer sem játszottak Liechtensteinnel, optimistán várhatják tehát a tavaszi folytatást.

A litvánok az új középpályát tesztelik

A magyarok elleni barátságos találkozót a litvánok részben arra használják fel, hogy az alapembereken kívül teszteljenek néhány kiegészítő játékost. Egészen elképesztő módon a litván csapat mind a három Eb-selejtezőn ugyanazzal a kezdő tizeneggyel állt fel, Zutautas a skótok, a csehek és a spanyolok ellen is az alábbi együttest küldte pályára: Karcemarskas - Stankevicius, Skerla, Kijanskas, Radavicius, Semberas, Mikoliunas, Panka, E. Cesnauskis, Danilevicius, Sernas.

Ebből az alakulatból Fehérvárott biztosan hiányozni fog három középpályás (Cesnauskis, Semberas és Panka), valamint a legértékesebbnek tartott litván játékos, a csatár Danilevicius. A középpályán minden bizonnyal bizonyítási lehetőséget kap a Győrben légióskodó Linas Pilibaitis, illetve a mindössze 19 esztendős szélső, Arvydas Novikovas, aki a skót Heartsban szerepel.

A litván keret:

névposztszületési időcsapatvál.gól
Zydrunas Karcemarskaskapus1983. május 24.Gaziantepspor 46-
Mindaugas Malinauskaskapus1983. augusztus 11.DVSC-TEVA2-
Giedrius Arlauskiskapus1987. december 1.Rubin Kazany3-
Andrius Skerlahátvéd1977. április 29.Jagiellonia Bialystok771
Tadas Kijanskashátvéd1985. szeptember 6.Jagiellonia Bialystok6-
Ramunas Radaviciushátvéd1981. január 20.Ekranas Panevezys3-
Marius Stankeviciushátvéd1981. július 15.Valencia CF514
Arunas Klimaviciushátvéd1982. október 15.Szibir Novoszibirszk272
Marius Zaliukashátvéd1983. november 10.Hearts FC21-
Mantas Fridrikashátvéd1988. szeptember 13.FBK Kaunas--
Saulius Mikoliunasközéppályás1984. május 2.Arszenal Kijev352
Linas Pilibaitisközéppályás1985. április 5.Győri ETO FC16-
Kestutis Ivaskeviciusközéppályás1985. június 17.Bnei Yehuda10-
Dominykas Galkeviciusközéppályás1986. október 16.Ekranas Panevezys2-
Vytautas Luksaközéppályás1984. augusztus 14.Arszenal Kijev7-
Arvydas Novikovasközéppályás1990. december 18.Hearts FC1-
Robertas Poskuscsatár1979. május 5.Inter Baki448
Darvydas Sernascsatár1984. július 22.Widzew Lódz174
Andrius Velickacsatár1979. április 5.Aberdeen FC202

Szövetségi kapitány: Raimondas Zutautas.

www.global-soccer.eu