Vágólapra másolva!
Hercegfalvi Zoltán annak idején némileg váratlanul, sokadmagával távozott az akkori kupagyőztestől, és most másfél éves kansasi kitérő után tért vissza a Honvédhoz. Az MLS-ben csak Zoltán néven futtatott csatár most is egy több helyen kicserélődött társaságba érkezett, tavasszal a Honvéd alighanem jobban épít majd a saját utánpótlására, és bár Hercegfalvi egyetért azzal, hogy a fiatalokat korán be kell dobni a mélyvízbe, szerinte fontos lenne, hogy ne csak azért szerepeljenek az első csapatban, mert a klub akadémiájáról kerültek ki. Az Újpest ellen elrontott tizenegyeséről nem beszél, a kispesti szurkolók pedig, úgy érzi, már nem neheztelnek rá.

- Itthon nem sokat lehetett hallani arról, milyen volt az Amerikában töltött időszaka. Hogy érezte magát Kansasben?
- Másfél éve kerültem Amerikába, és nagyon jól éreztem magam, olyan közegbe csöppentem, ahol csak a focira kellett koncentrálnom.

- Hogy halad a felépülése a tavasszal elszenvedett térdszalagszakadásból?
- Még áprilisban sérültem meg, St. Louisban játszottunk egy edzőmeccset, amelyet 2-0-ra nyertünk meg, az egyik gólt én lőttem, de ennek a térdszalagszakadás miatt nem tudtam örülni. Kedden voltam kontrollon, és sajnos nem kaptam jó híreket, a terhelés hatására porcforgácsok alakultak ki a térdemben, így újra kés alá kell feküdnöm, de ha minden jól megy, március második felében már játszhatok.

- Vermes Péter, a Kansas edzője a sérülése után úgy nyilatkozott, hogy a csapatnak nagy érvágás a kiesése, mert jó formában várta az idényt.
- Igen, én is így éreztem, rendesen végigcsináltam a felkészülést, az első fél évben még az volt a fontos, hogy sikerüljön beilleszkedni és beállni a sorba, a 2010-es bajnoki idényben voltak igazán komoly terveim. A 2009-es szezonban tizenkét meccsből tízen játszottam, két gólt rúgtam, ami nem valami fényes statisztika, de ha összeadom a játszott perceket, akkor összesen hárommeccsnyi idő jön ki, úgy már jobban hangzik a két gól.

- Milyen az amerikai bajnokság színvonala? Össze lehet hasonlítani a magyar bajnoksággal?
- Ha olyan neveket tudtak odacsábítani, mint David Beckham vagy Thierry Henry, akkor szerintem nem érdemes összehasonlítani a kettőt, nem tudom elképzelni, hogy Beckhamet bármelyik magyar csapat meg tudná szerezni. A színvonal egyre jobb, és szükség van ezekre az Európában kiöregedettnek titulált sztárokra, hogy még több néző járjon a meccsekre, ezáltal még jobban elfogadtassák és felzárkóztassák a focit. A lelkesedés mindenesetre megvan, Kansasben például nyáron adják majd át az új stadiont.

- Mennyi néző jár a meccsekre Kansasben? Van rendes szurkolás, vagy inkább a színházi közönségre hasonlítanak a nézők?
- Az átlagos nézőszám tízezer körül volt nálunk, de Seattle-ben negyvenezren is kimennek egy-egy meccsre. Itt az a szokás, hogy a nézők már 2-3 órával a meccs előtt megjelennek a stadion környékén, a parkolóban gyülekeznek, sütögetnek, esznek-isznak, sokszor az ellenfél drukkereivel együtt hangolódnak a meccsre. Van szurkolás is, de az ottaniakra nem jellemző az a fajta buzdítás, mint itthon.

Forrás: MTI/Kovács Tamás

- Kansasben mennyire népszerű a Wizards az NFL-ben szereplő Chiefshez képest?
- Nem lehet egy szinten mérni a két sportág népszerűségét, az amerikaifutball még jóval több érdeklődőt vonz, mint a foci. Nem arról van szó, hogy a focistákat lenézik, de egyelőre elég nagy a különbség, viszont amilyen léptekkel halad a futball, szerintem öt-tíz éven belül megszoríthatja a tojásfocit.

- A videómegosztókon látható felvételen úgy tűnt, csak Zoltán felirat volt a mezén. Túl hosszú volt a Hercegfalvi, vagy más oka volt?
- A vezetők azt mondták, tetszik nekik a nevem, és PR-fogásnak próbálták felhasználni a feliratot, de azt nem tudom, bejött-e, eladtak-e így többet a mezemből. Szóval az ő kérésük volt, nekem meg nem volt ellenemre, de már Csehországban, a Slavia Prahában is csak a Zoltán szerepelt a mezemen. Biztos spórolni akartak a mez feliratozásánál.

- Az amerikaiak hogy kezelik az olyan sztárokat, mint Beckham vagy Donovan? Milyen hatásuk van az MLS-re?
- Megbecsülik őket, de ebben a játékosoknak is szerepük van, Beckham sem azzal a hozzáállással érkezett, hogy csak levezet, hanem jelezte, hogy itt akar játszani. Nekem a korábban a Valenciában és Lazióban is megfordult Claudio López volt a csapattársam, aki sztárallűröktől mentesen tette a dolgát, nem éreztette, hogy bármiben kivételezni kéne vele. Beckham és Donovan népszerűsége a nézőszámon is éreztette a hatását, ha a Galaxy volt a vendég, három-négyezerrel több szurkoló látogatott ki.

- A Wizards játékosait mennyire ismerik kinn, előfordult, hogy az utcán leszólították a szurkolók?
- Az utcán nem, de olyanra volt példa, hogy egy bevásárlóközpontban odajöttek fotózkodni. Az pedig elég gyakran előfordult hazai meccsek után, hogy a játékosok a lefújás után kimentek a szurkolókhoz beszélgetni, autogramot adni, közös fotókat készíteni, az utolsó kansasi bajnoki után pedig az összes játékos leült a pályán felállított asztalokhoz, és a leglelkesebb drukkerek - lehettek vagy ezren - sorban hozták az ereklyéiket aláíratni, ebből is látszik, hogy mindent megtesznek a sportág népszerűsítéséért.

Forrás: MTI/Földi Imre

- Mi miatt tért vissza Kispestre?
- Volt egy opció a szerződésemben, ami december 31-én lejárt, eredetileg január 24-én kellett volna megjelennem a felkészülésen, hogy megnézzék, milyen állapotban van a lábam, de ez végül nem jött össze.

- De van esély arra, hogy még visszamenjen Amerikába?
- Az elsődleges az, hogy teljesen rendbe jöjjek a sérülés után, de folyamatosan tartom a kapcsolatot az amerikaiakkal, kérik, hogy számoljak be arról, mi történik velem, ez pedig jó visszajelzés, úgyhogy elképzelhető, hogy egyszer kapok még esélyt náluk.

- Amikor 2009 nyarán önnel együtt rengeteg játékos távozott a kupagyőztes Honvédból, volt olyan pletyka, hogy a vezetőség azoktól vált meg, akik manipulálták a mérkőzéseket. Tényleg így volt?
- Olvastam én is ezekről, de csak annyit mondhatok, hogy tiszta a lelkiismeretem. Az ügyről a Honvédnál életben lévő sajtórend szerint csak a tulajdonosunk nyilatkozhat.

- Akkor a 2009 tavaszán játszott, Újpest elleni meccsen elrontott büntetőről sem lehet kérdezni? A bochumi ügyészség vádiratában állítólag ez a mérkőzés is szerepel, ön pedig csúnyán fölé-mellé lőtte a tizenegyest.
- Nem nyilatkozhatom ezzel kapcsolatban.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=9P5C7Jnf5l3vGAAv

A mérkőzés összefoglalója


- Milyen a viszonya most a Honvéd-szurkolókkal? Amikor először eligazolt a Honvédtól, sokan nehezteltek önre, de azóta nyert már kupát is kétszer a csapattal. Megbékéltek a drukkerek?
- Nem hiszem, hogy negatív irányban változott volna a szurkolóknál a megítélésem. Ez a nevelőegyesületem, jó szívvel tértem ide vissza, a legutóbbi kispesti idényben rúgtam tíz gólt, adtam tizennégy gólpasszt, ami tíz éve nem sikerült senkinek a csapatnál. Soha rosszabb szezonom ne legyen.

- Mire lehet képes a Honvéd tavasszal? Sokan elmentek, új edző jött Supka Attila személyében, hírlik, hogy tavasszal nagyobb szerepet kapnak az akadémista fiatalok.
- A tavasz majd választ ad arra, hogy mire lehet képes a csapat, több meghatározó ember is elment, és egyelőre még körvonalazódik, hogy kinek milyen szerep juthat. Ezért is sajnálom, hogy újabb műtét vár rám, mert a tavaszi nyitányon, az MTK ellen már játszani szerettem volna, úgy érzem, segítségére lehetnék a csapatnak.

- Az utóbbi években igazi kupaspecialistának számított a Honvéd, ugyanakkor elég nagy a tömörülés a bajnokságban, és nincsenek még biztonságban. Melyik sorozat élvez majd előnyt?
- Mind a kettőre koncentrálni kell, nem lesz könnyű feladat mindkét fronton helytállni, a kupában például biztosan odafigyelnek majd ránk az ellenfeleink, hiszen tényleg folyton ott voltunk a végjátékban az elmúlt években. Kíváncsi leszek, mire leszünk képesek a bajnokságban, nem biztos, hogy sikerül pótolni a távozókat, igaz, vannak tehetséges fiatalok az akadémián, remélem, meg is fogják mutatni, mit tudnak, de fontos, hogy teljesítmény is legyen mögöttük, és ne csak azért játsszanak, mert az akadémiáról kerültek ki. Szerintem már 17-18 éves korukban be kell dobni a fiatalokat a mélyvízbe, akkor derül ki igazán, hogyan reagálnak az éles helyzetekre, és jobban fel tudnak zárkózni a felnőttekhez.