A Ferencváros labdarúgócsapata feljött a második helyre az NB I-ben, ám a klub tartozik a játékosoknak, így Prukner László vezetőedző csak abban bízik, hogy játékosai a végsőkig kitartanak. A tavaly nyáron Kaposvárról érkezett szakvezető nem látja, hogy Berki Krisztián menedzselné a Fradi válságát, a télen tesztelt argentin légiósok pedig olcsóbbak lettek volna, mint a saját nevelésű tehetségek, de már nem volt senki a klubnál, aki aláírta volna az igazolási papírjaikat.

- Hogyan hat a játékosaira a csapat körüli bizonytalanság?
- Folyamatosan tájékoztatom őket az eseményekről, és amennyi rájuk tartozik, azt tudatom velük. Őszintén viszonyultunk egymáshoz, amikor nyugalom volt a csapat körül, és partnerként kezeljük egymást a mostani, problémás időszakban is. Éppen ezért bízom abban, hogy ki tudunk tartani a végsőkig.
- A fizetését megkapta mindenki?
- Fogalmazzunk úgy: már van a klubnak tartozása.
- A tavaly távozott vezérigazgató Berki Krisztián visszatéréséről mit gondol?
- Úgy hallottuk, hogy válságmenedzserként jön vissza, de ennek a megnyilvánulásait még nem látjuk. Egyre több pénzügyi nehézséggel küszködünk, és nem vettük észre, hogy ebben változás történt volna. Bízom a játékosaimban, hogy profik és igazi sportemberek.
- Berki Krisztián azt mondta: azért jött, hogy a játékosok, a személyzet meg tudjon nyugodni, hogy ténylegesen a labdarúgással tudjanak foglalkozni. Ebből mennyit érez?
- Pillanatnyilag nem így néz ki a helyzet.
- Berki tájékoztatja a fejleményekről az új tulajdonos keresésének ügyében?
- Nem tájékoztat.
- Ez zavarja önt?
- Nem foglalkozom vele, mert ez nem az én feladatom. Nagyon bízunk benne, hogy a Ferencvárosnak lesz megfelelő új tulajdonosa, és azt is hallottuk, hogy a ferencvárosi anyaegyesület is szeretné átvenni a labdarúgócsapatot.
- Tavaly nyáron ön éppen akkor érkezett az FTC-hez, amikor Berki Krisztián távozott. Volt a két dolognak köze egymáshoz?
- Én úgy tudom nem, de ezt tőle kell megkérdezni. Tudom, mi történt, de nem kívánom kommentálni.
- Az Üllői úton állítólag tavaly csak ön tudta, hogy Berki Krisztián távozik, miért volt ez akkora titok?
- Ez a tulajdonos döntése volt. A kinevezésem előtti este felhívtak, és bejelentették, hogy változik a helyzet - nincs ebben semmi szenzáció.
- Megbánta egyszer is, hogy eljött Kaposvárról?
- Ez egyetlen egyszer sem merült fel bennem. Jó volt a közösség és jók voltak a vezetők Kaposváron, de amióta itt vagyok, úgy érzem, jó közösség alakult ki a Ferencvárosnál is.
- Elégedett lenne, ha év végén is ugyanígy festene az NB I-es tabella, mint most?
- Az őszi szezontól mostanáig negyedikek voltunk, abból, hogy most a második helyen állunk, nem kell semmiféle messzemenő következtetést levonni. Nincs konkrét célkitűzésünk, a célunk annyi, hogy az őszhöz képest előrelépjünk.
- Milyen erős a mostani Fradi kerete a 2004-ben bajnokságot nyert, Gera Zoltán-féle csapathoz képest?
- Akkor még nem voltam itt, de talán nyugalom és rend volt abban az időben. A kereteket nem lehet összehasonlítani, mert hat-hét év nagyon sok idő. Az biztos, hogy volt már erősebb kerete is a Fradinak, de volt a mostaninál lényegesen gyengébb is. Jelenleg tizenhét mezőnyjátékosunk és három kapusunk van, az őszhöz képest tíz embert engedtünk el, és nem igazoltunk senkit. Viszonylag erős a keret mentálisan, remélem, a csapat át tudja vészelni ezt a mostani időszakot.

- Hogyan élte meg, hogy nem változott télen a keret?
- Semmiképpen sem negatívan. Adott esetben egy-egy posztra jó lett volna valakit igazolni, ám azt már decemberben is mondtam, hogy nem kell döntően átalakítani a keretet. Bár erre az ismert körülmények miatt nem is lett volna lehetőségünk.
- Miért tesztelt két - az ön szavaival élve: kiegészítő embernek megfelelő - argentin légióst a csapat, ha nem jelenthettek volna komoly erősítést?
- Két fiatalemberről van szó, akik a tulajdonos üzleti kapcsolata révén kerültek hozzánk. Nyilván őket még be kellett volna integrálni a csapatba, illetve a magyar kultúrába, amihez hosszabb időre lett volna szükség. Két hét állt a rendelkezésre ahhoz, hogy döntsek róluk. Két hét után azt mondtam, mentálisan erős játékosok, akik az elején, az akklimatizálódás ideje alatt csak kiegészítő emberek lehettek volna. Mindkettőjüket le is igazoltuk volna, de már nem volt, aki a Fradi részéről alá tudta volna írni a papírokat.
- Bár ők nem maradtak, nem lett volna logikusabb megtartani a kölcsönadott fiatal magyar játékosokat?
- Azért hoztam azt a döntést, hogy néhány fiatal játékost (Kulcsár Dávid és Nagy Patrik a Vasashoz, Fitos László Szolnokhoz igazolt - a szerk.) kölcsönadunk NB I-es csapatoknak, hogy fejlődjenek. Nem dobtuk el a magyar nevelésűeket fél évre, hanem kölcsönadtuk őket azért, hogy más csapatban kezdőként futballozzanak, ami által nőni fog az értékük. A két argentin bére egyébként kevesebb lett volna erre a fél évre, mint azoké a magyaroké, akiket kölcsönadtunk.
- Ha az NB I-ből bárkit leigazolhatna a Fradihoz, hány játékosra lenne szüksége, hogy jövőre bajnok legyen?
- Egy-kettő, maximum három poszton kellene erősítenünk, hogy ezt elérjük. De hangsúlyozom, hogy én maximálisan bízom azokban, akik rendelkezésre állnak. Úgy gondolom, hogy idő kell ahhoz, hogy valaki beépüljön egy csapatba, és ha ez sikerül, az jóval többet jelent annál, mint egy sztárnak kikiáltott játékos érkezése.
- A szurkolók egyik nagy kedvence, Tóth Bence mindkét idei meccsen felpörgette a csapatot, amikor beállt csereként. A szakma állandóan arról beszél, hogy játszatni kellene a magyar fiatalokat, az U20-as vb-n bronzérmet nyert játékosokat. Tóth Bence miért nem kap több lehetőséget?
- Mivel a kritikusok nem tudják a belső viszonyokat, azt sem tudhatják, hogy milyen körülmények között dolgoztunk, így nem érzem szerencsésnek ezt általánosságban felvetni, hogy a magyar utánpótláskorú játékosok miért nem játszanak az NB I-ben. Nem csak Bence nem játszik kezdőként, és remélem, senki nem feltételezi, hogy van olyan edző, aki az ellensége önmagának, és csak azért ülteti le a fiatal tehetséget a kispadra, mert magyar. Főleg engem nem érhet ilyen vád, hiszen a Kaposvárral az NB I-be tizenhat saját nevelésű játékossal jutottunk fel, többek között a Szakály testvérek, Balajcza, Rajczi, Máté Péter is a csapat tagja volt. De több olyan fiatal külföldi játékos, akit addig a magyar bajnokságban nem jegyeztek, mint például Nikolic, Alves vagy Vasziljevic, bekerültek az NB I-es körforgásba, és ma a bajnokesélyes Videotonban játszanak.

- És milyen jövő vár Tóth Bencére?
- Neki is megvolt a maga problémája, talán ezek után megtalálja a helyét a csapatban. A cél, hogy szépen fel legyen építve a karrierje. De tudni kell, hogy egészen más 90 percen keresztül játszani és jó teljesítményt nyújtani, vagy friss emberként, csereként beállni. Ő friss emberként beállt, és jól játszott. Magyarországon, ha valaki belerúg egy egyeneset a labdába, az rögtön celeb lesz, mi, edzők pedig csak kínlódunk, mert lehet, hogy ez a játékos mentálisan még nincsen felkészítve arra, hogy beépíthető legyen a kezdőcsapatba.
- Úgy gondolja, hogy hasonló problémák miatt mellőzhetik a többi U20-as vb-hőst is?
- Dolgozni kell velük mind mentálisan, mind szakmailag. De úgy gondolom, hogy nem csak velük, de az összes többi utánpótláskorú játékosnak is van még hová fejlődnie.
- A korábbi Fradi-kedvenc Wukovics László szerint öt BL-szintű játékosa van a Fradinak: Marek Heinz, Rósa Denes, Balogh Zoltán, Csizmadia Csaba és Andrezinho. Egyetért?
- Ez egy magánvélemény, tiszteletben tartom, de nem egyezik az enyémmel.
- Ön szerint van BL-szintű játékos az NB I-ben?
- Van az NB I-ben és a Fradiban is, és nem egy, de nem is kettő.
- Elárulja, hogy kikre gondol?
- A futballban sohasem lehet egyéneket kiragadni, az egyént mindig a csapatban érdemes nézni. Éppen ezért nem sportszerű a sajtó részéről, amikor egy-egy játékost kiemelnek, mert egy futballista játéka nem különíthető el a csapat egészétől. Az egyén viszi a csapatot, a csapat pedig az egyént.
- Mennyire elégedett a Fradi utánpótlás-nevelésével?
- Át kellett szervezni, mert kaotikus volt. A Fradi utánpótláscsapatait nagyon sok tehetséges játékos elhagyta, mert más futballakadémiák jobb feltételeket kínáltak. Reméljük, a ferencvárosi utánpótlás átszervezésének az eredménye már a tavaszi szezonban érzékelhető lesz.
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?