Vágólapra másolva!
A Videoton tizenhárom perc alatt két gólt is szerzett a labdarúgó NB I 27. fordulójában Kispesten, ám a hazai csapat kiegyenlített, így elmaradt a bajnokavatás, a második Paks ugyanis még utolérheti az éllovas székesfehérváriakat a hátralévő három fordulóban. A Honvéd-drukkerek a meccs előtt kommünikében fogalmazták meg, hogy miért elégedetlenek a tulajdonossal, a Videoton-szurkolók pedig szomorúan vették tudomásul, hogy csak harminckét percig érezhették bajnoknak csapatukat.

Monicomp Liga, 27. forduló:
Budapest Honvéd - Videoton 2-2 (2-2)
Bozsik-stadion, 3500 néző, V: Andó-Szabó
Honvéd: Kemenes - Lovric, Botis, Debreceni, Hajdú - Moreira (Nagy G. 90.), Hidi, Zelenka, Horváth A. (Akassou 75.), Ivancsics - Danilo
Videoton: Bozovic - Lázár P., Lipták, Vaskó, Andjic - Gosztonyi, Sándor, Elek Á. (Lencse 76.), Vasziljevics (Farkas 63.) - Alves, Nikolic (Polonkai 64.)
gól: Zelenka (31.), Ivancsics (42.) illetve Alves (10.), Gosztonyi (13.)

"Azt hiszitek, hogy ünnepelhettek?" - üvöltött fel a Puskás Ferenc utcában egy Honvéd-drukker, aki meg volt róla bizonyosodva, hogy nem Kispesten nyeri meg a Videoton története első bajnoki címét, amihez a vendégcsapatnak győznie kellett a fővárosban.

A gyülekező kispesti drukkerek, mint amikor a kutya meglát egy macskát, úgy rásprinteltek az egyik székesfehérvári kisbuszra, amelynek az ablakán egy Vidi-sál lógott ki, majd amikor nem érték utol, besegítettek annak a pár férfinak, akik egy fekete koporsót cipeltek. Az volt ráírva: Szabad véleménynyilvánítás Kispesten (1909-2006).

Elegük van a Kispest-drukkereknek?

Öt éve George F. Hemingway a klub tulajdonosa, akivel azóta sem sikerült megbékélniük a fanatikusoknak, és erre nem csak a fekete koporsó volt bizonyság, hanem az az egyoldalas kommüniké is, amelyet néhány hazai szurkoló osztogatott a főbejáratnál érkezőknek.

A papír szerint a Kispest-szurkolóknak "elegük van a csapatot körülvevő légkörből", továbbá megelégelték a klub tulajdonosának az elhibázott döntéseit, például azt, hogy "a klub tulajdonosa úgy gondolja, mindent egymaga dönthet el, és mindent megtehet, őt a szabályok nem kötik."

A szakmaiatlanságot, gyökértelenséget szintén kifogásolják, és azt is szeretnék, ha a Budapest Honvéd ismét a Kispest nevet viselné, illetve azt is, hogy a szurkolók újra szabadon nyilváníthassanak véleményt a stadionon belül. Utóbbi pontot egyikőjük bővebben is kifejtette: "Ha kiírjuk egy drapériára, hogy 'Szar volt a csapat', milyen jogon veszik le?"

A felhívás osztogatói azt vallották, hogy talán mindegyik, de tízből kilenc szurkoló biztosan egyetért a papíron leírtakkal, amelyben azt is sérelmezték, hogy a tulajdonos egy alkalommal "eltaposnivaló férgeknek" nevezte őket.

Sietniük kellett a szomjas Vidi-drukkereknek

"Peti, ne gyere be, menj el sörért a kútra!" - kiabálta torkaszakadtából egy nagyon szomjas, bár pár sört már biztosan legurító Videoton-szurkoló, aki azért volt ennyire kétségbeesve, mert a rendőrök a pályától egy köpésre megálló, Székesfehérvárról érkezett különbuszok drukkereit azonnal a stadionba vezették. Aki bármi inni-, netán ennivalót akart még az arénán kívül venni, annak tehát résen kellett lennie, mert aki egyszer elment a rendőrök mellett, az többet vissza már csak a meccs után mehetett.

Egy ötven év körüli, jól szituált szurkoló a csapat esélyeiről azt mondta, hogy nem bánja, ha a kormány csapatának nevezik a Vidit, csak végre legyen bajnok. "Miért, annak idején a Honvéd meg a belügy csapata volt" - mondta a hazai együttesről, majd hozzátette, hogy örülne nagyon az aranyéremnek, de szerinte csak akkor lenne esélye a Bajnokok Ligájában a fehérváriaknak, ha tizenegy Andre Alves képességű játékosból állna.

A góllövőlistát utcahosszal vezető brazil egyébként korábban a Honvédban is játszott, amire egy Honvéd-drukker is felhívta a figyelmet. "Nálunk is jó volt, csak nem volt úgy felkapva, mint most a Videotonnál. Pedig emlékezhetnének rá az emberek, az RTL Klub közvetítette, amikor a Fradinak három gólt fejelt."

Hiába vezetett két góllal a Videoton

Farkas Balázs a meccs előtt azt mondta az [origo]-nak, hogy ha nem Mezey György lenne a Videoton vezetőedzője, akkor a csapat az első hatban sem lenne. Ezzel nem értettek egyet a helyszínen megkérdezett szurkolók, akik nem titkolták: nem szimpatizálnak az edzővel. Hogy miért? "Nem is tudom megfogalmazni. Túl csendes" - mondta az egyikőjük, mire egy másik azzal érvelt, hogy ezzel a kerettel nem nehéz bajnokságot nyerni, márpedig tavaly csak ezüstérmes lett a Videoton.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A vasárnapi bajnokinak rangadóhoz illő hangulata volt, hála a vendégdrukkereknek, akik szinte teljesen megtöltötték a számukra kijelölt szektorokat a stadionban, lehettek úgy ezren-ezerkétszázan. Nem voltak sokkal többen a hazaiak a vendégeknél, pedig a pénztárnál sorban álló honvédosok megkapták a magukét egy kopasz, zömök fanatikustól, aki káromkodva azt kérdezte tőlük, hogy divatdrukkerként miért csak erre, a listavezető elleni meccsre jöttek ki.

A Vidi-rajongók hamar jókedvre derültek, hiszen Ande Alves egy közeli lövéssel már a tizedik percben vezetéshez juttatta a vendégeket (24 góljával megelőzte a 23 gólos Szolnokot, és utolérte a Siófokot), három perccel később Gosztonyi András szintén egy lapos lövésből volt eredményes (0-2).

Rosszul jártak azok az otthon vagy kocsmában ülő fehérvári drukkerek (a helyszínen erre nem lett volna lehetőségük), akik ekkor pezsgőt bontottak, mert a Honvéd egy remekbe szabott Zelenka-szabadrúgással előbb a 31. percben szépített, majd a 42. percben Ivancsics - szintén látványos - szabadrúgásgóljával kiegyenlítettek.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Ezzel ismét bebizonyította Supka Attila csapata, hogy nem véletlenül tartják a Honvédot az NB I pontrúgó királyának, több hete ugyanis többnyire szabadrúgásból vagy szöglet után szerzi góljait a fővárosi együttes.

A második játékrészben hiába igyekeztek a vendégek, nem sikerült szabályos gólt szerezniük a kifejezetten jól játszó Honvéd ellen (Lencse gólja legalábbis lesről született), így a bajnokavatást a kispestiek elhalasztották. A Videoton jövő szerdán a Kaposvár ellen döntheti el végleg a bajnokságot.

A bajnokság állása:

1.27167454-26+2855
2.27145844-34+1047
3.271431042-38+445
4.271341040-36+443
5.271341043-41+243
6.27119749-39+1042
7.271151132-41-938
8.271071032-31+137
9.271061143-36+736
10.27811834-33+135
11.271121447-50-335
12.27971136-34+234
13.271041338-46-834
14.277101024-33-931
15.27761430-42-1227
16.27461723-51-2818