Vágólapra másolva!
Augusztus 3-án az AS Roma elleni barátságos mérkőzéssel ünnepli centenáriumát a Vasas-Híd labdarúgócsapata.

A magyar klub tájékoztatása szerint a szerdai megállapodás értelmében a világbajnok Francesco Totti által vezényelt olasz csapat legjobb összeállításában, sztárjaival a soraiban lép pályára a találkozón.

Gelei József kommunikációs igazgató annyit árult még el, hogy a tervek szerint a Puskás Ferenc-stadionban kerül sor az összecsapásra, de a részletekről majd egy későbbi sajtótájékoztatón számolnak be.

Az AS Roma története során három bajnoki címet és kilenc kupagyőzelmet ünnepelhetett, kétszer a Szuperkupát is elhódította. A nemzetközi porondon a Roma 1984-ben a BEK-döntőben, 1991-ben az UEFA-kupa fináléjában maradt alul. Az előző szezon nem sikerült jól a rómaiaknak, ugyanis a hatodik helyen végeztek a Serie A-ban, így idén az Európa Ligában indulnak.

A csapat jelenlegi keretében Tottin kívül további két világbajnok szerepel Daniele De Rossi és Simone Perrotta személyében. Rajtuk kívül olyan kiváló futballisták játszanak a Romában, mint a montenegrói Mirko Vucinic, a norvég John Arne Riise, vagy a brazil Juan.