Vágólapra másolva!
Egervári Sándor egyelőre nem döntötte el, hogy ki helyettesíti majd a kulcscsonttörést szenvedett Dzsudzsák Balázst a svédek elleni Eb-selejtezőn, de mint az [origo]-nak elmondta, a balszélső kiesésével az egész csapatjátékot át kell terveznie.

Egyre nehezebb Egervári Sándor helyzete a Svédország elleni Eb-selejtező előtt, hiszen immár nemcsak Juhász, Gera, Vanczák és Lázár helyettesítését kell megoldania, de kulcscsonttörése miatt a legértékesebb magyar focista, Dzsudzsák Balázs játékára sem számíthat.

"Ezek a hírek nem dobják fel az embert, de egy pillanatig sem gondolok arra, hogy nincs sanszunk Svédország ellen" - nyilatkozta az [origo]-nak gondterhelt hangon a szövetségi kapitány, aki a kerethirdetéskor tartalékként megjelölt Sándor Györgyöt fogja behívni Dzsudzsák helyére, és bár még nem beszélt a fehérvári játékossal, reméli, hogy a szombati bajnokin nem sérülés miatt cserélték le a 70. percben.

Egervári emlékeztetett, hogy nem ez az első súlyosabb sérülés idén a válogatottban, korábban Szalai Ádám és Vermes Krisztián játékáról is hosszabb időre le kellett mondania, de mint mondja, bízik benne, hogy a lehetőséghez jutó játékosok "képesek lesznek kirukkolni egy nagyon jó teljesítménnyel". Hozzátette, ugyan már van ötlete arra, hogy ki kerüljön majd be a csapatba Dzsudzsák helyett, két-három napnak el kell telnie, hogy meghozza a döntést, hiszen előbb fel kell mérnie, hogy melyik futballista milyen állapotban van.

"Balázsnak sajátos a játéka, európai mércével is kiváló teljesítményre képes a bal oldalon. Ilyen képességű játékosunk nincs rajta kívül, ezért másképp kell megterveznünk és működtetnünk a csapatjátékot, mint azt előzetesen gondoltuk" - felelte a kapitány arra a kérdésre, hogy Dzsudzsák hiánya a taktikát is befolyásolja-e majd.