Vágólapra másolva!
Egervári Sándor szövetségi kapitány szerint megérdemelten nyerte meg a Moldova elleni Európa-bajnoki selejtezőt 2-0-ra a magyar labdarúgó-válogatott.

"A sérülések miatti kényszerű átszervezések után voltak kisebb problémáink a második félidőben, de összességében rászolgáltunk a három pontra" - kezdte az értékelést Egervári Sándor mérkőzést közvetítő Sport Televíziónak.

A szövetségi kapitány szerint azért is volt hatékony a magyar válogatott játéka, mert három-négy játékos segített a labdás embernek, akinek így mindig volt több választási lehetősége. "Azt akartuk elérni, hogy ne a verekedésről és az egy az egyezésről szóljon a játék."

A moldávok legjobbja, Alexandr Suvorov többször is megforgatta a védelmet, pedig próbált a magyar csapat felkészülni rá. "A korábbi mérkőzéseken Robben-szerűen, a jobb oldalról befelé cselezett, de most árnyékéket játszott, ezért a belső középpályásainknak is nagyobb figyelmet kellett szakítani rá" - mondta Egervári, aki megköszönte a közel háromszáz magyar drukkernek, hogy a helyszínen szurkolt a magyar válogatottnak.