hirdetés

"Nem fog a világranglista helyettünk futballozni" - mire jó a fociválogatott 27. helye?

2011.09.21. 23:06

A magyar labdarúgó-válogatott a svédek és a moldávok elleni győzelem után csúcsot döntött a FIFA 1993 óta létező világranglistáján, és a 27. helyezett. A csatár Szabics Imre szerint önbizalmat adhat a válogatottnak, hogy "lettünk valakik", Dárdai Pál azt mondta, négy év gödör után látható, hogy mennyit dolgozott a csapat, Mészöly Kálmán szerint pedig kétségkívül a mostani az elmúlt 18 év legjobb válogatottja.

A magyar labdarúgó-válogatott 1986 óta egyetlen világeseményre sem jutott ki, a legközelebb ehhez akkor volt, amikor 1997-ben a Csank János vezette együttes - a finnek elleni elképesztő öngól után - vb-pótselejtezőt érő helyen végzett. Ekkor újabb pofont kapott a magyar futball, Jugoszlávia ugyanis 12-1-es összesített eredménnyel jelezte, hogy a magyar válogatottnak semmi keresnivalója nincsen a világbajnokságon.

Azóta egyszer sem sikerült pótselejtezőt érő helyen végeznie a magyar válogatottnak, most is csak akkor lehet esélye, ha a svédek október 7-én nem győznek Finnországban. A Svédország (otthon 2-1) és a Moldova (idegenben 2-0) elleni magyar sikerek arra biztosan jók voltak, hogy Egervári Sándor csapata sok ponthoz jusson, és feljöjjön a 27. helyre a szerdán kiadott, legfrissebb FIFA-világranglistán - megelőzve többek között Szlovéniát, Belgiumot, Szlovákiát vagy éppen Csehországot.

"Önbizalmat ad, hogy lettünk valakik"

"Ez önbizalmat ad a játékosoknak, hiszen nem mindegy, hogy a világranglista 85. vagy 27. helyezettjeként játszunk egy válogatottal. Önbizalmat ad, hogy lettünk valakik" - mondta a helyezésről Szabics Imre, aki sokat hozzátett az előrelépéshez, hiszen fontos gólokat szerzett az Eb-selejtezőkön.

A Sturm Grazban szereplő csatár szerint, míg a klubokat a költségvetésük alapján szokás összehasonlítani, addig a fociban a világranglistán elfoglalt hely a mérvadó. "Ez a rangsor reálisan megmutatja az erőviszonyokat - ön is ezt szokta megnézni egy-egy meccs előtt, nem? -, de az is biztos, hogy nem fog a világranglista helyettünk futballozni. Azért kellemes érzés, hogy huszonhetedikek vagyunk" - mondta a 30 éves játékos, aki 25 válogatott meccsén 12 gólt szerzett.

Forrás: MTI/Illyés Tibor
Szabics Imre és Rudolf Gergely: a győzelmek jönnek, az Eb-hez szerencse is kellene

Az évek óta a magyarok mumusának számító svédek elleni 2-1-es sikerrel megtört a jég, hiszen a szeptember 2-ai selejtező előtt zsinórban hatszor a svédek győztek. Mindez rögtön látszik a világranglistán is: a svédek mindössze két pozícióval a magyarok előtt, a 25. helyen állnak. Szabics szerint elértünk a svédek szintjére: "Nagyon közel áll a két válogatott tudásban egymáshoz, és apróságok döntenek az ilyen mérkőzéseken, nagyon hasonló képességű csapatok játszanak egymás ellen."

A moldovai meccsen csapatkapitányként szereplő Juhász Rolandot nem érdekli különösebben a ranglistás helyezés. Szerinte hiába előzünk meg több jó nevű válogatottat, lehet, hogy valamelyik előttünk jár, van olyan, amelyikkel egy szinten vagyunk, míg akad olyan, amelyiknél tényleg jobbak vagyunk. "De a legfontosabb, hogy saját magunkra figyeljünk, mert az a jövőben is eredménnyel fog párosulni. Helyén kell kezelni minden eredményt, de a győzelmek után számítottam rá, hogy előbbre fogunk lépni. A finnek most a 72. helyen állnak, nem hiszem, hogy ezek alapján meg lehetne mondani az esélyeket, ennyi különbség azért nincsen a csapatok között" - mondta a védő, aki szerint nem kétséges, hogy előrelépés történt. "A szerzett pontok száma és a világranglistás helyezés is egy visszajelzés, hogy jó úton járunk."

"Még nagyobb lenne, ha megvernénk a finneket"

Az egykori szövetségi kapitány Mészöly Kálmán "óriási dolognak" tartja, hogy 18 helyet javított a csapat, de hozzátette, "még nagyobb lenne, ha megvernénk a finneket, és úgy alakulna, hogy mi jutnánk tovább. Mindez akkor ér valamit."

Mészöly szerint a mostani válogatott bizonyította, hogy nemcsak fogadkozik, hanem el is éri az eredményeket. "Ebben sajnos nekem is volt részem, hogy jól indultunk, aztán nem lett jó a vége. Örülök, hogy a mostani sikereket a FIFA is elismeri, és nem véletlen, hogy az októberi magyar-finn Eb-selejtezőre már alig lehet jegyet kapni."

Forrás: Fifa.com
Egyre közelebb az elithez (a FIFA.com grafikája)

Szabics egyetért Mészöllyel, a támadó szerint a jó ranglistás helyezés ellenére az maradt a cél, hogy a válogatott legyőzze Finnországot. "Ha a tíz Eb-selejtezőből hetet megnyerünk, azaz 21 pontot szerzünk, az szép teljesítmény, borzasztó nagy siker. Ha ez nem elég ahhoz, hogy továbbjussunk, akkor gratulálni kell a másik csapatnak, hogy egy pár góllal jobb volt" - mondta Szabics. Az osztrákok 77. helye szerinte nem mérvadó, a válogatott nem szerepel a képességeinek megfelelően, de ez neki csak javítja a helyzetét Grazban. "Örömmel nézem, hogy ötven hellyel előttük vagyunk, mert ez magyarként segít a megítélésemen" - fogalmazott.

"Klubszinten sokat kell még tenni"

A 61-szeres válogatott, a profi labdarúgástól már visszavonult Dárdai Pál örül a csapat sikerének, de még sok hiányosságot lát. "Egy nagy gratuláció annak, aki pár éve megpróbálta felújítani a magyar labdarúgást, amely előtte négy évig gödörben volt. Gratulálok azoknak, akik most keményen dolgoznak, örömteli, hogy ezek a fiatal srácok ennyi pontot gyűjtöttek, bár van még mögötte űr, klubszinten sokat kell még tenni azért, hogy jobb legyen a magyar futball. A ranglista akkor lesz reális, ha két év múlva ugyanígy néz majd ki. De az lenne a legszebb, ha egy-két klubcsapat is jó eredményeket tudna elérni" - mondta.

A FIFA-ranglista megnyitása, azaz 1993 óta nem volt ilyen előkelő helyen a magyar csapat, de Szabics szerint nehéz megmondani, hogy tényleg a mostani csapat lenne-e a legjobb. Szerinte nem lehet összehasonlítani a csapatokat, "de a világranglistán elfoglalt hellyel nem lehet túl nagyot csalni". "Sokan örülnek most ennek a hírnek, de a legboldogabbá szerintem az tenné az embereket, ha kijutnánk az Eb-re. Ha kijutunk, az se baj, ha a 80. helyen állunk."

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Dárdainak nem adatott meg, hogy a válogatottal világversenyen szerepeljen

Dárdai úgy véli, az eredmények alapján Csank János csapata volt az utóbbi 18 év legjobbja, Gellei Imre válogatottja pedig egy lépésre volt attól, hogy Eb-pótselejtezőn szerepelhessen, de nem sikerült nyerni a sorsdöntő, lettországi meccsen.

Csank János szerint jól döntött az MLSZ, amikor gyengébb ellenfelek ellen kötött le barátságos meccseket: "Jól csinálták, mert ezeket megnyerte a csapat, majd a tétmeccseket is hozta. Ez a 27. hely bravúros, nagy dolog." De hogy van-e jelentősége a FIFA-ranglistás helynek? "Igen, hiszen megelőztük a környező országok csapatait."

"Ez az utóbbi 18 év legjobb csapata"

A családi okok miatt nem nyilatkozó Egervári Sándor helyett Kenyeres Imre segédedző beszélt a ranglistáról az MLSZ.hu-nak: "Ez a helyezés elismerése annak a teljesítménynek, amelyet a megfiatalodott, szellemiségében megváltozott válogatott nyújtott az elmúlt bő egy évben. Ha értékén kezeljük ezt a javulást, akkor igenis örülhetünk neki, hiszen az elvégzett munkának az elismerése."

Kenyeres szerint a legjobb harmincba kerülni óriási dolog, de akkor lenne igazán értéke, ha ezt a pozíciót sikerülne tartósan megőrizni, és "nem csupán egyszeri kirándulást tennénk az élmezőnybe". "Én magam érzek annyi erőt ebben a válogatottban, hogy meg tudja tartani ezt a jó pozíciót, és később bebizonyíthatja, nem egyszeri kiugró eredmény a huszonhetedik hely, hanem a csapat valódi erejét mutatja."

Mészöly Kálmán szerint felfelé ível a magyar futball, és határozottan kijelenthető: "Ez az utóbbi 18 év legjobb csapata."

KAPCSOLÓDÓ CIKK

Most
Top 12 óra
Ajánlat
Ajánlat
Ajánlat