Vágólapra másolva!
Lipták Zoltán a Premier League-ben szereplő Swansea után a Brightonnál járt próbajátékon, ám a másodosztályú klub sem ajánlott neki szerződést. Menedzsere, Fülöp Ferenc szerint nem lehet tudni, hogy az angoloknak valójában miért nem kellett a tízszeres válogatott védő, aki állítólag több új ajánlat közül válogathat, hívja az NB I-ben második helyezett Győr is.

Lipták Zoltán, miután kegyvesztett lett a Videotonnál, augusztus végén szerződést bontott a bajnokicím-védővel, és azóta szabadon igazolható.

Szeptember végén a Premier League-ben újonc walesi Swansea csapatánál járt próbajátékon, ahol nem kapott szerződést, a napokban pedig a másodosztályú Brighton tesztelte.

A futballista ügyeit képviselő Stars & Friends menedzseriroda munkatársa, Fülöp Ferenc az [origo]-nak megerősítette, hogy a Brighton nem marasztalta Liptákot, ám hogy miért, arról nem sokat mondtak az angolok: "Nem tudjuk, hogy miért nem kapott szerződést, hiszen - ugyanúgy, mint a Swansea-t irányító Brendan Rogers - a Brighton menedzsere, Gustavo Poyet is jó véleménnyel volt róla, menet közben is pozitívan beszélt a játékosról."

Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Fülöp szerint azzal vált el Liptáktól az angol klub, hogy nem szerződteti, mert hétvégén nem bevethető, és nincs százszázalékos állapotban. "Ezt azért nem értem, mert ha megveszik, akkor nem a következő hétre igazolják le, nem egy-kétéves szerződést kötnek vele. Én úgy gondolom, Zoli mindent megtett, a meghiúsult szerződés tényleges okait nem tudjuk."

A Brighton vezetőedzője az Argus nevű angol weboldalnak is dicsérte Liptákot: "Nagyon-nagyon jól teljesített az edzéseken" - mondta Poyet. "Nehéz volt meghozni a döntést, de szombaton például még nem lenne képes 90 percig játszani. Nem ő az a játékos, akit a megüresedett posztra keresünk".

A futballista ügynöke arról számolt be, hogy a Győr szívesen látná a soraiban a 26 éves játékost, ám még korántsem biztos, hogy Lipták az NB I második helyezettjénél folytatja. "Át kell még beszélni a Győr feltételeit, aztán Zoli dönt arról, hogy igent mond-e. De vannak más olyan komoly érdeklődő csapatok is, amelyek januárban szeretnék leigazolni. Egy-két napon belül eldől, hogy melyik utat választja" - nyilatkozta Fülöp Ferenc.