Vágólapra másolva!
A családtagok mellett állami és sportvezetők, neves közéleti személyiségek, egykori csapattársak, barátok és szurkolók több százan kísérték utolsó útjára Albert Flóriánt, a nemzet sportolóját vasárnap délben az Óbudai temetőben.

A 70 éves korában, vasárnap éjszaka szívinfarktusban elhunyt kiváló ferencvárosi labdarúgót római katolikus szertartás szerint búcsúztatták, amelyet Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök celebrált. A temetésen tiszteletét tette Orbán Viktor miniszterelnök, Czene Attila sportért felelős államtitkár, Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, a volt csapattársak közül többek között Rákosi Gyula, Szűcs Lajos és Mészöly Kálmán, valamint a vasárnap délután pályára lépő Ferencváros játékosai.

Az egyik végén nemzeti színű lobogóval, a másikon a ferencvárosi címerrel díszített zöld-fehér zászlóval letakart koporsónál, amely mellett Albert arcképe volt látható, elsőként Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke köszönt el a 75-szörös válogatott futballistától. Az MLSZ-elnök emlékeztetett Albert kimagasló eredményeire, arra, hogy már 17 évesen bemutatkozott a válogatottban, s tudása alapján az Aranycsapatba is befért volna. Csányi beszédében Albertet a magyar és a nemzetközi labdarúgás egyik legjelentősebb alakjának nevezte.

Forrás: MTI/Földi Imre
Forrás: MTI/Földi Imre

A temetés képeiért kattintson!

"Játékát a könnyedség, az elegancia, a finesz, a virtuozitás jellemezte, zseniális megoldásaival számos mérkőzést döntött el az utolsó pillanatban" - mondta az MLSZ-elnök. Hozzátette, ikonja és utánozhatatlan alakja volt a magyar labdarúgásnak, aki emberi tulajdonságaival és szerénységével is tiszteletet vívott ki magának.

Klubja, a Ferencváros részéről Kubatov Gábor klubelnök Albert Flórián életútját idézte fel a hercegszántói indulástól a világhírnévig. Kiemelte tulajdonságai közül hűségét, mint mondta, bármelyik ország bármelyik klubjában szívesen látták volna, ő azonban hű maradt klubjához, Magyarországhoz és családjához.

Az egyetlen magyar aranylabdás futballista búcsúztatását a Magyar Televízió jóvoltából az egész ország nyomon követhette.

Albert Flóriántól a szurkolók szombaton a róla elnevezett, Üllői úti stadionban felállított kegyhelynél is elbúcsúzhattak, ahol több ezren rótták le kegyeletüket, köztük Schmitt Pál köztársasági elnök.

Albert Flórián 1959 és 1974 között 351 bajnoki mérkőzésen 256 gólt szerzett a Ferencváros színeiben, a nemzeti csapatban 31-szer volt eredményes, s 1967-ben kapta meg az Aranylabdát.

Az 1960-ban olimpiai, 1964-ben Európa-bajnoki bronzérmes labdarúgó 2004 óta volt a nemzet sportolója. Albertet klubja, a Magyar Labdarúgó Szövetség, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium is a saját halottjának tekinti.

Forrás: MTI/Földi Imre
Forrás: MTI/Földi Imre

Orbán Viktor miniszterelnök a szertartáson. További képekért kattintson!