Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Haladás Sopron Bank vezetősége pénteken taggyűlést tart, ahol arról is döntés születhet, hogy a 30 napos előzetes letartóztatásban lévő Aczél Zoltán - akivel szemben kötelességszegés és vesztegetés gyanúja merült fel - helyett ki lesz az együttes vezetőedzője.

"Azt még korai lenne kijelenteni, hogy már pénteken találunk utódot, de természetesen ez lesz a fő témánk" - nyilatkozta hétfőn Tóth Miklós a Haladás ügyvezető igazgatója a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában.

Hozzátette: a csapatnak vezetőedzőre van szüksége, és legkésőbb a téli szünet utáni felkészülés kezdetéig, január 9-ig ki kell derülnie annak, hogy ki ül majd a csapat kispadján.

"Ez nagyon kényes szituáció, még mi sem tudjuk, mi is a pontos jogi helyzet, beszélünk munkaügyi jogászokkal, addig is bízunk abban, hogy lesznek fejlemények. Mi is jogkövető állampolgárok vagyunk, bízunk abban, hogy minél hamarabb kiderül az igazság, ez lenne mindenki számára a leginkább megnyugtató" - mondta Tóth Miklós.

"Az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, Aczél Zoltánt is - tette hozzá az ügyvezető, aki elmondta, hogy Aczéllal nem tudják tartani a kapcsolatot, de ügyvédjével és feleségével beszéltek. A klubelnök azt mondta, az ügyészség az edző biztos jelenlétével indokolta, hogy miért a Videoton elleni Magyar Kupa-meccs után, a stadionból vitték el bilincsben a szakvezetőt.