Újabb három gyanúsított és egy újabb megbundázott mérkőzése került elő a fogadási csalásokkal kapcsolatos ügyben. A gyanú szerint a három NB I-es játékos fejenként 10 ezer eurórért manipulálta egy találkozó végeredményét.
Videó: így bundázhattak meg egy újabb NB I-es focimeccset
Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője arról számolt be pénteken, hogy H. Gyula, K. Norbert és T. Richárd az újabb gyanúsítottak, akik mindannyian a Siófok labdarúgói voltak, illetve utóbbi jelenleg is az. Ezenkívül elmondta, hogy - a gyanú szerint - a 2008. november 9-én lejátszott Siófok-Zalaegerszeg mérkőzésen (1-4) manipulált eredmény született.
Hozzátette, mindhárom új gyanúsítottat még a múlt héten hallgatták ki, mindhárman szabadlábon védekezhetnek, és eddig a nyomozás érdekei miatt nem hozták nyilvánosságra a nevüket. Megjegyezte még, hogy velük tizenhatra nőtt a gyanúsítottak, az újabb mérkőzéssel pedig tizenháromra a manipulált összecsapások száma.
Fazekas az újonnan megnevezett mérkőzésről elmondta, hogy K. Norbert ismeretlen személy megbízásából megállapodott S. Lászlóval, H. Gáborral és H. Gyulával, hogy fejenként 10 000 euróért (kb. 3 millió forint) a Siófok legalább két góllal veszítse el a mérkőzést. Előbbi kettő már a meccs előtt megkapta a pénzt, utóbbi pedig utána vette át.
T. Richárddal kapcsolatban elmondta, ő egy korábban már megnevezett mérkőzésen, a 2009. május 23-án lejátszott Zalaegerszeg-Siófok (5-3) bajnoki találkozón vett részt a csalásban, és bűntársaihoz hasonlóan 3000 ezer eurót kapott ezért.
A siófoki meccsekkel összefüggésben Horváth Gábor, Sütő László, és Andruskó Attila labdarúgókat, továbbá Aczél Zoltán akkori vezetőedzőt - aki az újonnan megnevezett meccs alkalmával még nem dolgozott Siófokon - és K. Zsolt FIFA-licences játékosügynököt már korábban meggyanúsították a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai. Andruskó és Sütő teljes körű, feltáró jellegű beismerő vallomást tett.
A gyanú szerint K. Zsolt a 2009. április 21-én lejátszott Honvéd-Siófok (2-2) Magyar Kupa-elődöntőt, továbbá a 2009. április 25-én rendezett Siófok-Kaposvár (2-5) és a 2009. május 23-án lejátszott ZTE-Siófok (5-3) NB I-es meccs eredményét próbálta befolyásolni, ebből előbbire végül nem történt meg a fogadás, míg utóbbi kettőn a K. Zsolt által kívánt eredmény született, azaz a Siófok legalább két góllal kikapott.
Aczél Zoltán - aki 2008 és 2010 között a válogatott másodedzőjeként tevékenykedett Erwin Koeman szövetségi kapitány irányítása alatt - 2008 decemberétől 2009 nyaráig volt a Siófok trénere. A gyanú szerint a tréner - aki a jelenlegi idényben a Haladást irányította - a Honvéd-Siófok és a Zalaegerszeg-Siófok meccs kapcsán elfogadta játékosai, Sütő és Horváth ajánlatát, hogy 3-4000 euró ellenében legalább két góllal elveszítik a mérkőzést, s tudva arról, hogy a manipulációban játékosként pontosan kik vesznek részt, a mérkőzésen a csapatot ennek megfelelően állította össze.
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?