Súlyos ellentét alakult ki a Vasas focicsapatának többségi tulajdonosa, a Híd Zrt. és a futballcsapatot működtető cégben egy százalékos tulajdonnal bíró Vasas SC között.
A Vasas SC csütörtökön egy közleményében nehezményezte, hogy a focicsapatban 99 százalékos üzletrésszel rendelkező Híd Zrt vezérigazgatója, Faragó Attila 200 millió forint értékű zálogjoggal terhelte üzletrészét előzetes tájékoztatás nélkül.
A sportklub még decemberben úgy döntött, hogy élve visszavásárlási jogával kivásárolja Faragótól a 99 százalékos üzletrészt. Ezt Markovits László elnök a közleményben úgy indokolta, hogy a gazdasági társaság "kiszámíthatatlan pénzügyi helyzete, és folyamatos szerződésszegő magatartása nem biztosítja a Vasas felnőtt csapatának stabil és hiteles működését".
A visszavásárlás azonban a Vasas SC szerint most a zálogosítás miatt lehetetlenné vált.
A klub elnöksége a fentiek miatt elhatárolódott a futballklubot működtető kft.-től, és döntését egészen addig fenntartja, amíg a Híd Zrt. az általa megszabott feltételeket nem teljesíti. Ezek közt ott van a zálogjog törlése, valamint a kft. szerződéseinek és könyvelésének átadása. Emellett követelik, hogy a kft. rendezze a Vasas SC felé fennálló közel 15 milliós tartozását, és azt, hogy a csütörtökön a zrt. által bejelentett, a futballklubban történő 100 milliós tőkeemelésről a kft. taggyűlése dönthessen.
A Vasas-Híd FC vezetősége pénteki közleményében reagált a klub álláspontjára, ebben leszögezik, hogy a zálogjog "a Vasas FC és a Vasas SC ügyvezetése által megkötött múltbéli szerződésből fakadó, ebben az évben jelentkező tetemes államháztartási befizetési kötelezettségnek a fedezetére, kifizetésére keletkezett".
Megfogalmazásuk szerint futballklub vezetősége "teljes megdöbbenéssel olvasta" a klub közleményét, amely több helyen valótlan állításokkal tűzdelt, az elnökség döntése pedig megalapozatlan. Ugyanakkor kijelentik, hogy a megkötött szponzori szerződések és a tulajdonosi tőkebevonás folytán hosszú távra stabilizálták a költségvetést.
A sportklub közleményét a Vasas-Híd jogi és közgazdasági nonszensznek minősíti, és kijelenti, hogy a két fél közötti jogi probléma nem tartozik sem a sportolókra, sem a közvéleményre. Továbbá kilátásba helyezik, ha bármelyik támogató visszalép a megkötött vagy megkötés előtt álló szponzori szerződéstől, szerződésektől a most kialakult vita miatt, kártérítési pert indítanak veszteségeik megtérítésére.
Az ügyben a Vasas korábbi focilegendái is hallatták a hangjukat. A többek között Berendy Pál, Komjáti András, Mészöly Kálmán, Szentmihályi Antal, Várady Béla, és Zombori Sándor által aláírt közleményben úgy fogalmaznak, értetlenül állnak Faragó Attila magatartása előtt. "Szerintünk jelen pillanatban nagyon egyszerű a kérdés, vagy képes a tulajdonos finanszírozni és hitelesen működtetni a százéves labdarúgó csapatot, vagy amennyiben ebben a nehéz gazdasági helyzetben nincs rá reális lehetősége, akkor kérjük, hogy korrekt módon - ahogyan ő is tartozásmentesen átvette a Vasas Sport Clubtól a csapatot - adja vissza a Vasas Futball Kft.-t és ezzel az irányítást a kisebbségi tulajdonosnak."
A legendák jelzik, hogy becsülik Faragó Attila szerepválallását a Vasasnál, de azt írják: "ha már a működtetéshez szükséges fedezet nem áll rendelkezésre, a tartozások mértéke egyre nő, jelzálogosítja üzletrészét, akkor mindezzel veszélyezteti az együttes fennmaradását."
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?