A felépülőben levő Gera Zoltán tavasszal visszatérhet angol futballklubja, a West Bromwich Albion kezdőcsapatába, Tőzsér Dániel nyáron elhagyja a Genket, Huszti Szabolcs előtt nyitva maradt a Monaco ajtaja, Juhász Roland pedig távozni készül az Anderlechttől - jelentette ki a számos magyar idegenlégiós FIFA-licences ügynökeként ismert Filipovics Vladan hétfőn, a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában.

Gera tavasszal visszatérhet
A játékosügynök úgy vélekedett, hogy a válogatott balszélső, Dzsuzsák Balázs átigazolása a Dinamo Moszkvához nagy dolog, amely jót tesz a magyar futball jövőjének és szerinte "fontos látni, hogy egy magyar játékosért is sok pénzt lehet fizetni".
Filipovics hozzáfűzte, hogy a téli átigazolási időszakban a korábbiaknál jóval kisebb volt az érdeklődés. A védencei közé tartozó Husztiról, aki a szentpétervári Zenit futballistájaként igazolt volna az AS Monaco csapatához, elismerte, hogy a játékos szerződése az adminisztráció miatt esett végül kútba:
"Szabi is el akart menni, én is próbáltam neki csapatot szerezni, és tényleg közel voltunk az aláíráshoz. De végül maradt a Zenitben. A Monaco érdeklődése megmaradt, de ott van még a West Bromwich Albion is. Több érdeklődés is volt, így Szabi nyáron váltani fog, arra kevés az esély, hogy Oroszországon belül, hiszen ott a legjobb csapatban van, onnan nehéz az előrelépés számára."
Filipovics elmondta, hogy Tőzsér Dániel egyelőre marad a belga Genknél csakúgy, mint a honfitárs kapus, Köteles László: "A vezetők úgy döntöttek, szükségük van Danira, mert megpróbálnak újra bajnokságot nyerni, amivel kiharcolnák a nemzetközi szereplést. Az ő esetében szóba jöhet Németország, Olaszország és Anglia. Ez fekszik neki, de hogy melyik lesz végül, abban a szakmai és az anyagi rész dönt majd - és persze ő maga. Laci sajnos megsérült, éppen akkor, amikor folyamatosan védett. Hoztak egy másik kapust, aki a szurkolók kedvence volt, de Laci mellett nem volt lehetősége a csapatba kerülni. Bízom benne, hogy felépül, és újra védhet: ő valószínűleg marad is a Genknél."
A válogatott védő, a belga Anderlechtnél profiskodó Juhász Roland esetében Filipovics felidézte a nyár nagy lehetőségét: "Hoztam neki egy komoly ajánlatot a Glasgow Rangerstől, de nem engedték el. Ahogyan Roli is nyilatkozta, nyáron az utolsó lehetősége lesz, hogy igazoljon, éppen ezért mindent megteszek azért, hogy csapatot válthasson. Nem azért, mert nem érzi jól magát az Anderlechtnél, hiszen nagy esélye van arra, hogy bajnokságot nyerjen, és a belga bajnokcsapat közvetlenül megy a BL-be, de a karrierje miatt jó volna, ha kipróbálná magát egy másik bajnokságban."
Filipovics, aki a múlt héten találkozott Gera Zoltánnal, a válogatott irányítóról azt mondta: "Jól érzi magát, jól halad a felépülésben, és abban bízik, hogy még ebben a bajnoki idényben, vagyis tavasszal játszani fog".
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?