A Vasas felett aratott magabiztos hazai győzelemmel csökkentette hátrányát a harmadik helyezett Videoton a Debrecennel és a Győrrel szemben. Az NB I 24. fordulójának az első vasárnapi mérkőzésén a címvédő három góllal verte meg a fővárosi csapatot, amely így maradt a az utolsó előtti, kieső helyen.
NB I, 24. forduló:
Videoton FC - Vasas 4-1 (1-1)
Székesfehérvár, 2500 néző
v.: Berger
Videoton: Bozovic - Szolnoki, Vinicius, Caneira (Vaskó 75.), Hector - Mitrovic (Tóth B. 72.), Sándor - Gyurcsó, Kovács I., Gosztonyi (Evandro 61.) - Nikolics.
Vasas: Ilizi - Tóth B. (Katona 74.), Kovács G., Rubus, Görgényi - Ferkó (Kovács D. 58.), Mehmedagic (Varga G. 72.), Farkas, Dajic - Bárányos - Hercegfalvi.
gól: Vinicius (8.), Sándor (47.), Nikolics (54., 71.), illetve Ferkó (6.)
sárga lap: Rubus (20.), Mehmedagic (60.)
A Debrecen és a Győr pontvesztésével a Videoton jó eséllyel pályázott a zárkózásra, így nem szegte kedvét a fehérvári csapatnak, hogy a kieső helyen szerénykedő Vasas gyorsan vezetést szerzett. A hazaiak a középkezdés után rögtön egyenlítettek. A gyors gólváltás után a Videoton irányított, veszélyeztetett is, de igazi gólhelyzetet az első félidőben már nem tudott kidolgozni.
Fordulás után aztán sokkal könnyebben jutott a Vasas kapuja közelébe a Fehérvár, és viszonylag korán el is döntötte a három pont sorsát. Kétgólos vezetése tudatában sem állt vissza a bajnok, látványos akciókkal jelezte fölényét. Az utolsó tíz percben sérülés miatt emberhátrányban játszott a Videoton, azonban az angyalföldiek így is képtelenek voltak a támadóharmadon belülre kerülni, vagyis nem forgott veszélyben a 4-1-es hazai siker.
A Vasas kispadján Marijan Vlak ült, akit Urbán Flórián menesztése után neveztek ki ismét. A csapat az elmúlt tíz bajnokiján mindössze négy pontot gyűjtött a lehetséges harmincból.
A nap másik meccsén az Újpest 2-0-ra legyőzte a Honvédot, így a Vasashoz legközelebb lévő csapat immáron a Pápa.
| Az állás
|
Góllövőlista:
15 - Coulibaly (DVSC)
14 - Danilo (Honvéd), Nikolics (Videoton)
12 - Alves (Videoton), Lencse (Kecskemét)
11 - Peric (Videoton)
9 - Bajzát (Pécs)
8 - Ahjupera (Győr), Luque (DVTK), Rajczi (Újpest), Trajkovic (Győr)
7 - Bódi (DVSC), Dudás (Győr), Böde (Paks), Kabát (Újpest), Melczer (Siófok), Seydi (DVTK)
A 25. forduló programja:
április 20., péntek:
Budapest Honvéd - FGSZ Siófok 18 ó
április 21., szombat:
ZTE FC - Videoton FC 15 ó
Ferencváros - Kecskeméti TE 17.30
PMFC-Matias - MVM Paks 18 ó
Haladás Sopron Bank - Újpest FC 18 ó
Vasas-Híd - Lombard Pápa 18 ó
április 22., vasárnap:
Győri ETO FC - Diósgyőri VTK 16.45
DVSC-TEVA - Kaposvári Rákóczi 18.30
A Leverkusen és a West Ham is hívja Dzsudzsákot
Orosz lapértesülés szerint az orosz bajnoki szezon után Dzsudzsák Balázs Angliába, Németországba vagy Olaszországba igazolhat.
A Leverkusen és a West Ham is hívja Dzsudzsákot
Orosz lapértesülés szerint az orosz bajnoki szezon után Dzsudzsák Balázs Angliába, Németországba vagy Olaszországba igazolhat.
A Leverkusen és a West Ham is hívja Dzsudzsákot
Orosz lapértesülés szerint az orosz bajnoki szezon után Dzsudzsák Balázs Angliába, Németországba vagy Olaszországba igazolhat.
A Real Madrid bejelentette Mourinho távozását
Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke hétfő este nyolc órakor rendkívüli sajtótájékoztató keretén belül bejelentette, hogy José Mourinho, a futballcsapat portugál ...
Dzsudzsák: Csak békítettem
Dzsudzsák Balázs értetlenül áll a kiállítása előtt, és élet legrosszabb meccsének nevezte az Alanyija Vlagyikavkaz elleni vasárnapi orosz bajnokit.
Ferguson őrült meccsel búcsúzott
Már kilenc perc után két góllal vezetett a Manchester United a West Bromwich otthonában, ám az utolsó tíz percben hármat kapott, a végeredmény 5-5 lett. Alex Ferguson az ...
Így lépett át a futball az űrkorszakba
Sir Alex Ferguson vasárnap ül utoljára a Manchester United kispadján, hogy huszonhat és fél év után átadja helyét utódjának, David Moyesnak. Bár a ...
Volt játékosaitól tarthat az ETO
A Hypónak és a Slagelsének többször is összejött, a Valceának egyszer sem, így nem tudni, a hangzatos nevű ZRK Vardar SCBT Szkopje nőikézilabda-csapata milyen útra lép ...
Magyar kézicsapat célozza meg az angliai aranyat
Magyar segítséggel kerülhet Európa és a világ térképére a sehol sem jegyzett angol kézilabda, már amennyiben a helyi szövetség pozitívan bírálja el a London Angels HC ...
Mourinho: Ez volt életem legrosszabb szezonja
A spanyol Szuperkupát leszámítva semmilyen fontos trófeát nem nyert meg a Real Madrid labdarúgócsapata a 2012-13-as szezonban. A bajnoki ezüstérem, a BL-elődöntő és a ...
A Videoton az otthon, a Fradi elsöprő szerelem, a Diósgyőr jó szerető
A Kecskemét focicsapata másfél hónapja veretlen, pedig a klub tartozik a játékosainak. Horváth Ferenc vezetőedző a meccsek előtt gondosan válogatott filmrészletekkel is ...
A Győr leigazolta a világ egyik legjobb kézisét
A világ egyik legjobb átlövője, a montenegrói Katarina Bulatovic a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC nőikézilabda-csapatában folytatja pályafutását. A magyar ...
Legnagyobb edzője tette örök vesztessé a Benficát
Három éven belül egy döntőt, egy elődöntőt és egy negyeddöntőt is fel tud mutatni a nemzetközi kupákban a Benfica, ezt az eredménysort a legtöbb csapat megirigyelné, a ...
David Beckham visszavonul
Bejelentette visszavonulását David Beckham. A Paris-Saint Germainnel múlt vasárnap francia bajnokságot nyert angol középpályás további három országban is aranyérmet ...
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Palvin Barbara eszetlenül vagány
Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.