Terjedelmes cikk jelent meg a Bajnokok Ligája hivatalos kiadványában, a Champions magazinban a magyar futball hanyatlásáról, évtizedeken át tartó sanyarú helyzetéről és esetleges jövőbeni felvirágzásáról.
SporthírcentrumAz elmúlt 24 óra sporthírei egy helyen.
A cikk kiemeli, hogy a sportág fél évszázados alulfinanszírozottsága után a korábbi csatárból lett miniszterelnök, Orbán Viktor vezette kormány plusz forrásokat teremtve esélyt kínálhat a felemelkedésre.
Ennek bizonyítéka, hogy Orbán - 1998-2002 után - második kormányfői ciklusának egyik első intézkedése egy olyan törvény elfogadása volt, amely által a cégek társasági nyereségadójukat felajánlhatják az öt kijelölt látványsport számára, s részben ennek is köszönhetően a labdarúgásba az azóta eltelt két évben 63 millió font (közel 22 milliárd forint) áramlott pályák építésére, akadémiákra és amatőrcsapatokra - olvasható a cikkben.
Az írásban - amelynek címe: A béka feneke alatt - megszólal George F. Hemingway, a Budapest Honvéd kaliforniai ügyvédből lett tulajdonosa, aki vizsgázott játékvezető is. Ő arról beszél, hogy a régi kormányzat "utálta a sportot és a futball halálát akarta", de Orbán Viktor kormányának intézkedései új reményt kínáltak a magyar sportnak.
Minden idők egyik legjobb játékosának, az Aranycsapat kapitányának, Puskás Ferencnek az anyaegyesületét 2006-ban megvásárló üzletember úgy véli, az egyetlen felemelkedéshez vezető út, ha fiatalokba fektetik a pénzt. Elmondása szerint öt igazi akadémia működik Magyarországon, ebből egyik a Honvédé. Név szerint még kettőt említ, az MTK úttörő szerepét betöltő Sándor Károly Akadémiáját, illetve a Videoton Felcsúton - ahol Orbán gyerekkora nagy részét töltötte -, lévő, éppen Puskásról elnevezett intézményét.
Hemingway szerint a következő kihívás, amivel szembe kell nézniük, hogy megtartsák a kinevelt játékosokat: "Ha valakit leigazolunk Elefántcsontpartról és aztán Svájcba akar menni egy év után, és ebből a klubnak jelentős bevétele van, miért ne mehetne? De a fiatal magyar játékosat meg kell tartanunk, amíg csak lehet, meg kell győzni őket, hogy itt is van jövő számukra a futballban".
A szerző, Paul Simpson megszólaltatja Szöllősi Györgyöt, Puskás életrajzíróját, aki szerint az ország mellett a labdarúgáson is mély sebet ejtett, amikor az 1956-os forradalom leverése után 200 ezer ember hagyta el hazáját, köztük számításai szerint nagyjából 12 ezer futballista, egyúttal szinte a teljes U18-as válogatott, amely akár méltó utódja lehetett volna az Aranycsapatnak.
A jelenkor lehetőségeinek és problémáinak ismertetése mellett megszólal Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság volt elnöke, korábbi köztársasági elnök, továbbá Jakab János, aki Orbán Viktor edzője volt az Erdért együttesénél. Utóbbi a 48 éves miniszterelnökről mesél a cikkben, amely egyúttal a hanyatlás főbb állomásait is sorra veszi, így az 1954-es elbukott világbajnoki finálét, az 1956-os forradalom leverését és annak következményeit, valamint a magyar válogatott legutóbbi jelentős nemzetközi szereplését, az 1986-os mexikói vb-részvételt.
Totális felfordulás a Real Madridnál
José Mourinho távozása láncreakciót indíthat el a Real Madridnál, jó eséllyel elmegy és érkezik is majd több meghatározó játékos. Ha minden átigazolási hírt komolyan ...
Totális felfordulás a Real Madridnál
José Mourinho távozása láncreakciót indíthat el a Real Madridnál, jó eséllyel elmegy és érkezik is majd több meghatározó játékos. Ha minden átigazolási hírt komolyan ...
Negyvenöt vádemelés a magyar bundaügyben
Több mint három év nyomozás után és több mint 150 vallomás alapján negyvenöt gyanúsított ellen emel vádat a Központi Nyomozó Főügyészség a fogadási csalások ügyében. A ...
Coulibaly-varázslat kellett a Loki kupagyőzelméhez
Megvédte címét a Debrecen a labdarúgó Magyar Kupában, miután a kispesti Bozsik-stadionban rendezett szerdai döntőben Adamo Coulibaly vezérletével és két góljával 2-1-re ...
Az aranygeneráció, amely nem nyert semmit
A múlt hétvégén egyszerre vonult vissza az angol labdarúgás elmúlt másfél évtizedének több emblematikus játékosa. David Beckhamet az egész világ ismeri, Michael Owen és ...
Dzsudzsák súlyos büntetést kapott
Dzsudzsák Balázst négy meccsre eltiltotta az Orosz Labdarúgó Szövetség, mert csapata, a Dinamo Moszkva hétvégi bajnoki mérkőzésén kiállították.
Pénzszámolással tüzelték a siófoki focistákat
Az NB I-ben bennmaradásért küzdő Siófok focistáit sajátos eszközzel próbálták felpörgetni az utolsó két forduló előtt.
Az olimpiai bajnok kihagyja a Roland Garrost
Andy Murray hátsérülése miatt kihagyja a idény második Grand Slam-tornáját, a Roland Garrost.
A Leverkusen és a West Ham is hívja Dzsudzsákot
Orosz lapértesülés szerint az orosz bajnoki szezon után Dzsudzsák Balázs Angliába, Németországba vagy Olaszországba igazolhat.
A Real Madrid bejelentette Mourinho távozását
Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke hétfő este nyolc órakor rendkívüli sajtótájékoztató keretén belül bejelentette, hogy José Mourinho, a futballcsapat portugál ...
Dzsudzsák: Csak békítettem
Dzsudzsák Balázs értetlenül áll a kiállítása előtt, és élet legrosszabb meccsének nevezte az Alanyija Vlagyikavkaz elleni vasárnapi orosz bajnokit.
Ferguson őrült meccsel búcsúzott
Már kilenc perc után két góllal vezetett a Manchester United a West Bromwich otthonában, ám az utolsó tíz percben hármat kapott, a végeredmény 5-5 lett. Alex Ferguson az ...
Így lépett át a futball az űrkorszakba
Sir Alex Ferguson vasárnap ül utoljára a Manchester United kispadján, hogy huszonhat és fél év után átadja helyét utódjának, David Moyesnak. Bár a ...
Volt játékosaitól tarthat az ETO
A Hypónak és a Slagelsének többször is összejött, a Valceának egyszer sem, így nem tudni, a hangzatos nevű ZRK Vardar SCBT Szkopje nőikézilabda-csapata milyen útra lép ...
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Palvin Barbara eszetlenül vagány
Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.