A Kaposvár 2-1-re győzött a Kecskemét vendégeként a labdarúgó NB I negyedik fordulójának pénteki nyitómérkőzésén, ezzel utóbbi csapat továbbra is nyeretlen.
NB I, 4. forduló:
Kecskeméti TE - Kaposvári Rákóczi 1-2 (1-1)
Kecskemét, 2500 néző
v.: Oláh G.
Kecskemét: Németh G. - Sós, Vaskó, Balogh B., Mohl - Bori (Litsingi, 62.), Farkas B. (Patvaros, 63.), Tarabai, Savic (Salami, 71.), Pekár - Jorginho
Kaposvár: Hajdúch - Okuka, Bank, Zámbó, Pavlovic - Vrucina (Jánvári, 81.), Pedro (Hegedűs D., 55.), Safaric, Balázs B. - Oláh, Waltner (Haruna, 62.)
gól: Sós (15.), illetve Vrucina (4., 50.)
sárga lap: Mohl (78.), illetve Vrucina (69.), Hajdúch (82.), Okuka (91.), Zámbó (93.)
Gyorsan vezetéshez jutott a Kaposvár, és néhány perccel később Oláh révén növelhette volna előnyét, de a támadó hibázott. Ezt követően a Kecskemét vette át a játék irányítását, és a félidő derekán egyenlített is.
A Kaposvár, ahogyan az első játékrészt, úgy a második félidőt is gyors góllal kezdte, ezúttal is Vrucina volt eredményes. A Kecskemétnek így futnia kellett az eredmény után, ám ha túljutott is a vendégek védőin, akkor általában Hajdúch kapus állta útját. Az eredmény a hajrában sem változott, így Prukner László csapata mindhárom pontot hazavitte.
A forduló további programja:
szombat:
Haladás Sopron Bank - Diósgyőri VTK 14 ó
PMFC-Matias - DVSC-TEVA 18.30
FGSZ Siófok - Győri ETO FC 20.45
vasárnap:
Budapest Honvéd - MVM Paks 16.30
Újpest FC - Ferencváros 16.30
Lombard Pápa Termál FC - MTK Budapest 16:30 ó
Egri FC - Videoton FC 18.30
A tabella:
1. Budapest Honvéd 3 3 - - 4-1 9 pont
2. Haladás Sopron Bank 3 2 1 - 8-3 7
3. DVSC-TEVA 3 2 - 1 6-3 6
4. Diósgyőri VTK 3 2 - 1 4-3 6
5. Kaposvári Rákóczi 4 2 - 2 5-6 6
6. Ferencváros 3 1 2 - 5-2 5
7. MTK Budapest 3 1 2 - 4-2 5
8. PMFC-Matias 3 1 2 - 3-2 5
9. Videoton FC 3 1 1 1 2-2 4
10. Győri ETO FC 3 1 1 1 4-6 4
11. MVM Paks 3 - 2 1 4-5 2
12. Kecskeméti TE 4 - 2 2 4-6 2
13. Lombard Pápa Termál FC 3 - 2 1 2-5 2
14. Újpest FC 3 - 1 2 3-5 1
15. Egri FC 3 - 1 2 3-6 1
16. FGSZ Siófok 3 - 1 2 1-5 1
Az NB I idei legjobb gólszerzői:
2 gólos - Iszlai (Haladás), Józsi (Ferencváros), Kenesei (Haladás), Kulcsár (Debrecen), Radó (Haladás), Seydi (Diósgyőr), Sidibe (Debrecen), Simon A. (Paks), Sós (Kecskemét), Vrucina (Kaposvár)
A Leverkusen és a West Ham is hívja Dzsudzsákot
Orosz lapértesülés szerint az orosz bajnoki szezon után Dzsudzsák Balázs Angliába, Németországba vagy Olaszországba igazolhat.
A Leverkusen és a West Ham is hívja Dzsudzsákot
Orosz lapértesülés szerint az orosz bajnoki szezon után Dzsudzsák Balázs Angliába, Németországba vagy Olaszországba igazolhat.
A Real Madrid bejelentette Mourinho távozását
Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke hétfő este nyolc órakor rendkívüli sajtótájékoztató keretén belül bejelentette, hogy José Mourinho, a futballcsapat portugál ...
Dzsudzsák: Csak békítettem
Dzsudzsák Balázs értetlenül áll a kiállítása előtt, és élet legrosszabb meccsének nevezte az Alanyija Vlagyikavkaz elleni vasárnapi orosz bajnokit.
Ferguson őrült meccsel búcsúzott
Már kilenc perc után két góllal vezetett a Manchester United a West Bromwich otthonában, ám az utolsó tíz percben hármat kapott, a végeredmény 5-5 lett. Alex Ferguson az ...
Így lépett át a futball az űrkorszakba
Sir Alex Ferguson vasárnap ül utoljára a Manchester United kispadján, hogy huszonhat és fél év után átadja helyét utódjának, David Moyesnak. Bár a ...
Volt játékosaitól tarthat az ETO
A Hypónak és a Slagelsének többször is összejött, a Valceának egyszer sem, így nem tudni, a hangzatos nevű ZRK Vardar SCBT Szkopje nőikézilabda-csapata milyen útra lép ...
Magyar kézicsapat célozza meg az angliai aranyat
Magyar segítséggel kerülhet Európa és a világ térképére a sehol sem jegyzett angol kézilabda, már amennyiben a helyi szövetség pozitívan bírálja el a London Angels HC ...
Mourinho: Ez volt életem legrosszabb szezonja
A spanyol Szuperkupát leszámítva semmilyen fontos trófeát nem nyert meg a Real Madrid labdarúgócsapata a 2012-13-as szezonban. A bajnoki ezüstérem, a BL-elődöntő és a ...
A Videoton az otthon, a Fradi elsöprő szerelem, a Diósgyőr jó szerető
A Kecskemét focicsapata másfél hónapja veretlen, pedig a klub tartozik a játékosainak. Horváth Ferenc vezetőedző a meccsek előtt gondosan válogatott filmrészletekkel is ...
A Győr leigazolta a világ egyik legjobb kézisét
A világ egyik legjobb átlövője, a montenegrói Katarina Bulatovic a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC nőikézilabda-csapatában folytatja pályafutását. A magyar ...
Legnagyobb edzője tette örök vesztessé a Benficát
Három éven belül egy döntőt, egy elődöntőt és egy negyeddöntőt is fel tud mutatni a nemzetközi kupákban a Benfica, ezt az eredménysort a legtöbb csapat megirigyelné, a ...
David Beckham visszavonul
Bejelentette visszavonulását David Beckham. A Paris-Saint Germainnel múlt vasárnap francia bajnokságot nyert angol középpályás további három országban is aranyérmet ...
Görbicz Anitát csak szeretni kell
Nagy szerencse, hogy Róth Kálmán meglátta a tehetséget a fiatal Görbicz Anitában, aki 17 éves korától megkerülhetetlen csillaga a magyar kézilabdának. A fiatalon még ...
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Nicole Kidman testét ajkak borítják
Ki volt a legszebb színésznő a hétvégén a cannes-i vörös szőnyegen?
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.