Vágólapra másolva!
A La Gazzetta dello Sport szerint a másodosztályú Vicenzában folytathatja pályafutását Laczkó Zsolt, a Sampdoria élvonalbeli labdarúgócsapatának magyar válogatott védője. Rudolf Gergely már a héten felbonthatja szerződését a Genoánál.

Annak ellenére, hogy augusztus 31-én lezárult az átigazolási időszak, a kölcsönadások és a szerződéssel nem rendelkező játékosok iránt nagy a kereslet az olasz labdarúgó-bajnokságban.

A piacon két magyar játékos is érdekelt volt, a Sampdoria ugyanis a válogatott védőt, Laczkó Zsoltot, illetve Marco Padalinót várhatóan kölcsönadja a másodosztályú Vicenzának a La Gazzetta dello Sport szerint.

Genovában még mindig nem tudni semmit Rudolf Gergely sorsáról, a 23-szoros válogatott csatár 2010 óta a Genoa játékosa, de mindössze 12 mérkőzésen kapott lehetőséget a klub színeiben. Kölcsönben szerepelt Bariban, majd a görög Panathinaikoszban, a hírek szerint a héten sikerül felbontania 2014-ig szóló szerződését, de nem tudni, hova igazol.

A Győr tárgyalt vele, a Videoton viszont cáfolta a híresztelést, hogy felvette volna a csatárral a kapcsolatot.