Vágólapra másolva!
Ötéves szerződést kötött a 18 éves magyar csatárral, Novothny Somával a Napoli, aki január óta egyre több szerephez jut az olasz labdarúgócsapatnál. Nagyon jó barátságba került a szlovák válogatott Marek Hamsíkkal, és megismerkedett az egykori magyar válogatott vízilabdázó Valkay Erzsébettel is.

Novothnyt először januárban vette fél évre kölcsön a Napoli labdarúgócsapata, majd szezon végén jelezte, igényt tartana hosszú távon is az utánpótlás-válogatott csatárra. Hosszas tárgyalássorozat kezdődött, amelynek most került pont a végére.

"Egyelőre az ötödik számú csatár vagyok, így akkor számíthatok arra, hogy bekerülök a felnőtt keretbe, ha valamelyik támadó kiesik, vagy megsérül. A Primavera csapatban szerencsére azonban állandó lehetőséget kapok, ott hat meccsen már négy gólt szereztem" - nyilatkozta Novothny Soma a veszprémi Naplónak.

A lapnak a támadó azt mondta, szabadidejében gyakran csapattársával, Marek Hamsíkkal tölti az időt.

"Hamsikkal már az edzőtáborban összebarátkoztunk. Fogalmazhatnék úgy is, hogy a szárnyai alá vett. Nagyon segítőkész és barátságos volt velem az első pillanattól kezdve, talán azért is, mert pontosan tudja, milyen egy légiós élete. Többször elvitt magával vásárolni, strandolni, megmutatta a várost, legutóbb pedig elkísértem tetováltatni is" - mesélte.

Nápolyban megismerkedett a korábbi magyar, majd olasz válogatott vízilabdázóval, Valkay Erzsébettel is, akit a csapat buszsofőrje idegenvezetőként ajánlott a figyelmébe.

"Felhívta Erzsit, majd a kezembe nyomta teljesen ismeretlenül a telefont. Beszélgettünk, aztán véletlenül összefutottunk a reptéren is. Azóta tartjuk a kapcsolatot" - mondta.