Vágólapra másolva!
Juhász Roland már hét éve szolgálja az Anderlechtet, a szurkolók a klub ikonjának tartják, a vezetők azonban világossá tették, hogy már nincs szükségük a magyar védőre. A nemrégiben még a legértékesebb magyar focisták között számon tartott Juhász közben a válogatottból is kikerült, és csak pár napja maradt, hogy elhagyja a belga klubot. Szerinte a brüsszeliek a jelenlegi helyzetben túl magas összeget kérnek érte, az Anderlecht edzője viszont megígérte, hogy mivel lojális volt, segítenek neki új csapatot találni.

"Készülök becsülettel, igaz, kissé már nevetséges, hogy a vezetők továbbra sem szólnak hozzám. A miértekre nem kapok választ, bár most már nem is keresek" - nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Juhász, aki az első hat évben biztos pontja volt a legjobb belga csapatnak, olyannyira, hogy többször még sérülten, beinjekciózva is pályára küldték, két éve pedig nem engedték el, amikor szeretett volna Skóciába igazolni. Azóta viszont minden megváltozott, Juhászt januárban már arra sem tartotta elég jónak az edzője, hogy elvigye a csapattal a törökországi edzőtáborba, helyette az utánpótláscsapattal kellett edzenie a 76-szoros válogatott védőnek.

A mostani helyzet senkinek sem jó

Csütörtökön aztán jött az újabb pofon, Egervári Sándor kihirdette a fehéroroszok elleni keretét, amelyből hosszú idő után hiányzott Juhász Roland neve. Pedig Juhászt éveken át a védelem egyetlen biztos pontjaként emlegették a válogatottnál, ha egészséges volt, biztosan kezdő volt, többször a csapatkapitányi karszalagot is megkapta. "Teljesen érdemtelenül került ilyen nehéz helyzetbe, és a válogatott számára is nagy hátrány, hogy a klubjában nem foglalkoztatják" - értékelte az [origo] érdeklődésére Juhász helyzetét a szövetségi kapitány.

Egervári érzékeltette, nagyon nehéz volt meghoznia ezt a "racionális döntést", mivel Juhásszal már az MTK-ban együtt dolgoztak, sőt a játékos Újpest elleni fejesgólja után az edző és tanítványa együtt ünnepelhette a bajnoki címet. "A válogatottnak egy alapemberét kell nélkülöznie ezekben a hónapokban, de remélem, minél hamarabb meg fog oldódni ez a lehetetlen helyzet, mert ez sem a klubnak, sem a nemzeti csapatnak, sem a játékosnak nem jó. Roland mindenáron játszani szeretne, és a válogatottnak is csak akkor tud a hasznára lenni, ha játszik a klubjában" - mondta Egervári, hozzátéve, hogy ha az új klubjában szerepelni fog, abban a pillanatban visszakerülhet a keretbe, akár már a márciusi vb-selejtezőig.

Van den Brom korábban csak egyszer nyilatkozott a magyar focista mellőzéséről, még tavaly szeptember 22-én. "Tudom, hogy Juhász mire képes, és mire nem képes. Azzal is tisztában vagyok, hogy most nehéz neki, amikor játékos voltam, én is voltam hasonló helyzetben. De a helyzete ellenére, úgy látom, hogy pozitív maradt, és amikor szükségem lesz rá, kész lesz a játékra" - mondta a Dhnet.be-nek.

Forrás: AFP/Virginie Lefour
A látszat csal - Juhász és Van den Brom nem kommunikál

(Megkerestük az Anderlecht sajtósát, hogy segítsen kapcsolatba lépni a trénerrel, ám azt a választ kaptuk, hogy Van den Brom már kommentálta Juhász esetét, így elzárkózik az interjútól. Az edzőt hívtuk a mobilszámán, üzenetet is hagytunk neki, de egyelőre nem sikerült elérnünk. A csapat másodedzőjéhez, Juhász volt csapattársához, Besnik Hasihoz is kaptunk közvetlen telefonszámot, de az albán szakember is utolérhetetlen volt.)

Juhászt egy 22 éves védő szorította ki

A belga Voetbalnieuws.be újságírója, Pieter-Jan Calcoen úgy véli, szakmai okai vannak, hogy a csapat holland edzője nem számít Juhászra. "Hollandiában nagyon szeretik az olyan védőket, akik szívesen előrehúzódnak, ha támad a csapat, de Juhász nem ilyen. Ő inkább a testi erejére építő hátvédnek számít, aki hátul marad. Tavaly inkább erőfutballt játszott az Anderlecht, az idén viszont az edző leigazolta Bram Nuytincket, és őt szerepeltette" - mondta a szakíró.

A Juhász posztjára hozott 22 éves holland védőre nem lehet panasz, az egy évvel idősebb szenegáli Cheikhou Kouyatéval ugyanis remek párost alkotnak a védelemben, és a csapatnak is nagyon megy. Az Anderlecht a novemberi, Milan elleni BL-meccs óta nem kapott ki, és jelenleg nyolc ponttal vezeti a tabellát.

A szakíró szerint az edzőnek nincsen semmi baja Juhásszal, amit jelez, hogy az év elején néhányszor azért bevetette, bár volt, hogy csatárként, ami némileg ellentmond annak, hogy nem tartják támadószellemű védőnek. Egervári Sándor szerint sem igaz, hogy Juhász nem veszi ki a részét a támadásokból. "Mi, akik ismerjük, tudjuk, hogy jól tud támadni és fejelni" - mondta a magyar szövetségi kapitány az NB I-es karrierjét egyébként még csatárként kezdő focistáról.

Legalább a kispadot megérdemelné

A Voetbalkrant.com Anderlechtért felelős szakírójának, Johan Walckiersnek van sejtése arról, miért kell elszenvednie Juhásznak azt a megaláztatást, hogy még a törökországi edzőtáborba sem tarthatott a csapattal. "Az edző csak azokat vitte magával, akikre a csapatot építi, és Juhásszal már nem számol" - mondta Walckiers, hozzátéve, hogy a lengyel válogatott Wasilewski is hasonló cipőben jár.

Forrás: AFP/Virginie Lefour
Hat évig erősítette a klubot, ma a cserepadra sem fér oda

Az Anderlecht-online.be szurkolói oldal egyik munkatársa, David Lamproye szerint érthető, hogy Juhász csalódott, mert már akkor sem kerül előtérbe, ha a Kouyate, Nuytinck duó valamelyik tagja sérült. "Bárcsak kiderülne egyszer a teljes sztori háttere, a szurkolók ugyanis semmit nem tudnak" - írta a drukker, aki amúgy nagyon jó edzőnek tartja Van den Bromot, mivel bátran és jó időben veti be a fiatalokat. Az idei csapatot látva nem csodálkozik azon, hogy Juhász kikerült, az új védőpáros ugyanis tetszik neki. "Fiatalabbak nála, ráadásul még sokat fejlődhetnek. Mindketten jobbak a támadásépítésben, és technikailag is képzettebbek" - folytatta a szurkoló, majd a klub szempontjából lényegtelennek nevezte a korábbi magyar kapitány Erwin Koeman azon véleményét, hogy Juhász a holland válogatottba is beférne.

A magyar védő a történtek ellenére továbbra is népszerű a szurkolók körében. "Mindig is drukkoltunk neki, de most csendes és boldog a lelátó, mert jól megy a csapatnak, így nincs miért azt követelni, hogy visszatérjen a kezdőbe. Ennek ellenére minden egyes Anderlecht-szurkoló elismeri azt, amit tett a csapatért, és ezt soha nem is fogjuk elfelejteni. Én úgy gondolom, hogy ő a csapat ikonjának is tekinthető, de szerencsétlen helyzetbe került, és legalább annyit megérdemelne, hogy a kispadra odakerüljön" - mesélte az Anderlecht-drukker David Lamproye.

Tényleg érdeklődtek Juhász iránt?

Az átigazolási időszak csütörtökön zárul, így nagyon nehéz helyzetbe kerülhet Juhász Roland, hiszen annyi pénzt kér érte az Anderlecht, amennyit ritkán fizetnek ki egy olyan 29 éves védőért, aki alig játszott az elmúlt fél évben. A helyzetét Juhász sem látja túl rózsásnak: "A legrosszabb álmomban sem gondoltam, hogy ez megtörténhet velem. Pillanatnyilag utolsó vagyok az Anderlecht profi játékosainak a rangsorában. Csak az nem világos, hogy a klub miért szeretne egymillió euró körüli összeget látni az eladásomból, és miért nem elégszik meg azzal, hogy nem kell állnia még másfél évig a béremet" - mondta a Nemzeti Sportnak.

Máshogy értékeli a helyzetet az Anderlecht klubigazgatója, Herman Van Holsbeeck, aki szerint az Anderlecht szabadulna ugyan Juhásztól, de a focista valójában nem akar eligazolni, mert játék nélkül is jó pénzt kap a klubtól. "Fontos játékos volt, de már nem az, ilyen a futball" - nyilatkozta a Dhnet.be oldalnak. "Elég nehéz jó megoldást találnunk. Az a probléma, hogy egy olyan játékos, mint ő, nem akar menni sehova, mert itt jó szerződése van."

Egybehangzó belga, brit és hazai sajtóértesülések szerint három csapat érdeklődött a védő iránt, az ukrán Dnyipro, az angol Sunderland és a török Trabzonspor. Az érintett csapatok képviselői azonban másképp nyilatkoztak erről.

"Nem tudom, honnan szedik ezt, mert mi nem is érdeklődünk iránta. Az igazat megvallva, nem is tudunk a játékosról eleget" - mondta Martin O'Neill a Sunderland Echónak, amikor arról kérdezték, igaz-e, hogy Juhász Rolandot leigazolná a klub.

A Trabzonspor elnöke, Sadri Sener szintén értetlenül olvasta a Juhász törökországi átigazolásáról szóló híreket. "Juhász Roland? Soha nem találkoztam vele. A menedzsere mindig a mi csapatunkat emlegeti, és azt mondja, már meg is egyeztünk. De ez nincsen a terveink között, az edző nem is szeretne légióst igazolni."

A Dnyipro elnöke, Andrij Stecenko nem részletezte a témát, csak annyit mondott a klub honlapján, hogy Juhász Roland nem lesz az ukrán klub játékosa.

Cikkünk megjelenésével egy időben az Anderlecht sajtósa mégis elküldte Van den Brom mostani álláspontját Juhász helyzetéről, és az edző nyilatkozata nagyon is biztató a magyar védő szempontjából. "Mivel Juhász Roland mindig is lojális és profi hozzáállású volt, a klub segít neki abban, hogy új csapatot találjon magának."