Vágólapra másolva!
Egykori brazil utánpótlás-válogatott csatárt igazolt a Ferencváros labdarúgócsapata, amely megegyezett a Feyenoorddal UEFA-kupát, az Ajaxszal pedig holland kupát nyert Leonardo Santiagóval. Evander Snót viszont nem engedte el a NEC Nijmegen.

Leonardo 2000-ben mutatkozott be a Feyenoord felnőtt csapatában, a 2000-2001-es szezonban 23, az ezt követő idényben 21 mérkőzésen lépett pályára és tagja volt az UEFA-kupa-győztes együttesnek is.

Forrás: AFP/ANP
Leonardo a Breda mezében Forrás: AFP/ANP

2005-ben igazolt a NAC Bredához, amelynek egy éven keresztül alapembere volt, innen szerződtette az Ajax. Amszterdamban két és fél szezont játszott, holland kupát, valamint holland Szuperkupát is nyert.

Ezt követően visszatért a Bredához, ahol két teljes idényt töltött, majd 2011 nyarán a Red Bull Salzburghoz szerződött és a Fradi jelenlegi edzőjének, Ricardo Moniznak az irányításával bajnok, illetve kupagyőztes lett. Leonardo korábban szerepelt a brazil U20-as válogatottban is.

http://www.youtube.com/embed/-7rmC3DR5Ak


Evander Snót viszont nem engedte el a NEC Nijmegen, a holland játékos fél évre kölcsönbe érkezett volna, de a Voetbal International szerint a klubvezetés úgy ítélte meg, miután most épült fel a sérülésből, nem lenne okos dolog elengedni.

Leonardo Vitor Santiago
Születési idő, hely:
1983. március 9., Rio De Janiero
Poszt: támadó
Korábbi klubjai: Feyenoord (2000-05), NAC Breda (2006), Ajax (2007-09), NAC Breda (2009-11), Red Bull Salzburg (2011-12)
Eddigi eredményei: UEFA-kupa-győztes (2002), holland kupagyőztes (2007), holland Szuperkupa-győztes (2007), osztrák bajnok (2012), osztrák kupa-győztes (2012)