Vágólapra másolva!
Hamarosan kiderül, mi ér többet: a tapasztalat vagy a lendület? A 22 éves Magnus Carlsen mérkőzik meg a világbajnoki címért Viswanathan Ananddal. A 12 játszmás döntő szombaton kezdődik, de a partik sorrendjét már csütörtökön kisorsolják. Mivel a páros meccset Anand szülővárosában, Csennajban rendezik, a norvég bármikor kérhet plusz pihenőnapot. A világ a fiatal trónkövetelőnek drukkol, aki egy focistától tanult meg sakkozni. Portisch Lajos nemzetközi nagymester viszont még nem temetné a nagy generációt.
Viswanathan Anand és Magnus Carlsen mérkőzése 2011-ben, Sao Paulóban Forrás: AFP/Yasuyoshi Chiba

A sakkvilág már a döntő lázában ég. A regnáló világbajnok Anand és a világranglisát vezető Carlsen összecsapása nem mindennapi látvány lesz azoknak, akik értik, mi folyik a sakkasztalon. Mindenesetre a világ összes országában (talán Észak-Koreát kivéve) milliók követhetik majd élőben az interneten a mérkőzést.

Verőczi Zsuzsa, az Origo Sakkblogjának szerzője részletesen elemzi a két versenyző pályáját és esélyeit a mostani döntőn. Akit mélyebben érdekel az esemény, itt olvashatja el a kiváló sakkozó írásait, a többieknek alább összefoglaljuk a lényeget.

A 43 éves, címvédő Viswanathan Anand és kihívója, a 22 éves, norvég Magnus Carlsen 12 játszmás páros mérkőzését a sakkozás 15. világbajnokának szülővárosában, Csennajban rendezik. Az, hogy Anand hazai pályán vívhat meg Carlsennel, óriási pluszt is jelenthet "Vishy" számára, de nem lesz könnyű megbirkóznia az óriási elvárással. A stábok már a mérkőzés színhelyéül szolgáló Hyatt Regency Hotelben tartózkodnak. Magnus a felkészülését Ománban fejezte be, két hétig finomította még a varikat, majd szülei, nővére, szekundánsai, szakács és biztonsági őr társaságában érkezett meg Csennajba.

A világbajnoki döntőig 29 játszmában vívtak meg klasszikus időkontrollal. Húsz döntetlen mellett Anand 6-3-ra vezet. A legutolsó partijukat a moszkvai Tal-emlékversenyen játszották, Carlsen 29 lépésben nyert, Anand a norvég titánt a 2010-es londoni szuperversenyen tudta utoljára megadásra kényszeríteni. Különböző gyorsított időkontrollal még 33 partiban viaskodtak, Vishy 16 döntetlen mellett 9-szer nyert és 8-szor kapott ki, így az összesített mérleg a címvédőnek kedvez, + 15, = 38, - 11-gyel.

Anand, a világbajnok

Viswanathan Anand 1969. december 11-én született Csennajban (Madrasz). Hatéves korában édesanyjától tanult meg sakkozni, már kora gyermekkorában kitűnt azzal, hogy hihetetlenül gyorsan játszotta a partijait. 1987-ben ifjúsági világbajnoki címet szerzett, Vaszilij Ivancsukot fél ponttal előzte meg. 1988-ban lett nemzetközi nagymester.

Viswanathan Anand a világbajnoki koszorúval Forrás: AFP/Kirill Kudryavtsev

Világbajnok-jelölti páros mérkőzésen Alekszej Drejev ellen nyert, a nyolc között Anatolij Karpovtól kapott ki, „villámkezű” Vishy kapkodva esélyes állásokat rontott el. Első szenzációs tornagyőzelmét 1991–92-ben Reggio Emiliában aratta, Garri Kaszparovot és Karpovot is legyőzve végzett az élen.

Több sikertelen próbálkozás után először 2000-ben nyerte meg a FIDE Sakkvilágbajnokságot, a Teheránban tartott döntőben 3,5:0,5 arányban legyőzve Širovsot. Ezzel ő lett az első indiai sakkvilágbajnok. Nagyjából ekkor ragadt rá a Madraszi Tigris becenév is.

2007 szeptemberében Anand ismet világbajnok lett, megnyerve a FIDE Mexikóvárosban tartott Világbajnoki Tornáját. A körmérkőzéses tornán 14 pontból kilencet szerezve lett az első, egy ponttal a második helyezett Vlagyimir Kramnyik és Borisz Gelfand előtt.

A 2008-as Sakkvilágbajnokságon Anand Kramnyik ellen védte a címét egy 12 játszmás páros mérkőzésen.

Carlsen, az ifjú titán

Magnus Carlsen 1990. november 30-án született Trønsbergben. Meglepően későn, csak 8 éves korában tanult meg sakkozni, a 2001-es áprilisi Élő-listán találkozunk először a nevével, 2064 ponttal iratkozott fel. Szorgalmasan tanult edzőjétől és példaképétől, Simen Agdesteintől, a sokszoros norvég sakkbajnoktól, egykori válogatott labdarúgótól.

Magnus Carlsen Oslóban, 2013. október 1-jén Forrás: AFP/Daniel Sannum Lauten

Később egyre több versenyre hívták meg. Kitűnő memóriája, remek kombinációi, élvezetes játéka, szerény magatartása miatt rendkívül népszerű lett a versenyszervezők és rendezők körében. Reykjavíkban nagyszabású rapidversenyen az első fordulóban teljesült nagy álma, megmérkőzhetett a királlyal, Garri Kaszparovval. Az első partit elremizte, a másodikban kikapott Garritól, de nagyon mérges volt magára, mert látványos hibát követett el. Mindenesetre Kaszparov elismeréssel szólt játékáról, a legnagyobb tehetségnek nevezte.

Tizenöt évesen már világbajnokjelölt volt. Egy évvel később következett világbajnok-jelölti párharca Levon Aronjan ellen. A hatjátszmás összecsapás ádáz küzdelmet hozott, döntés csak a ráadás négy rapid, majd két snelljátszmája után született meg, akkor az örmény sakkozó nyert.

Carlsen egyre jobb formába lendült, ami a többi között annak is köszönhető volt, hogy a legnagyobb élő bajnok, Garri Kaszparov vette a szárnyai alá. 2010-ben már a világ legjobbja,

Tavaly a londoni szupertornán szerzett jogot arra, hogy kihívja a regnáló világbajnokot, Anandot. A londoni csatáról, amely fantasztikus fordulatokat és váratlan eredményeket is hozott, az eseményeket csak nézőként követő Anand így nyilatkozott: „A sakktörténelem legjobb világbajnok-jelölti versenye volt. Még nem fordult elő, hogy az utolsó játéknapig, a játéknap utolsó órájáig bármi történhetett, ez tette egyszerűen hihetetlenné a tornát. Az első három-négy napban már azt gondoltam, hogy Aronjannal játszom majd – ez nem azt jelentette, hogy már terveztem, de gondolataim már ebbe az irányba kóboroltak.” Végül Carlsen Kramnyikot megelőzve lett Anand kihívója.

Számítógép vs jazz

„Számomra nem különösebben érdekes az Anand–Carslen meccs, voltak a történelemben ennél érdekesebb és fontosabb mérkőzések is” – mondta az Origónak Portisch Lajos nemzetközi nagymester. Az egykori világbajnok-jelölt szerint a fiatalság kontra tapasztalat sablont már többször ellőtték, ebben a műfajban az 1960-as Botvinyik–Tal meccs volt a csúcs. A Fischer–Szpasszkij párosmeccs pedig politikai szempontból volt jelentős, hiszen a szovjet hegemóniát csak az amerikai fenoménnak sikerült megtörnie.

„Amúgy én Anandnak drukkolok. Kettejük közül ő az, aki többet tett le az asztalra, nagyon nagyra tartom. Persze bármi megtörténhet, hiszen Carlsen most valószínűleg jobb formában van.”

Magnus Carlsen és Viswanathan Anand mérkőzése 2013. május 9-én, Norvégiában Forrás: AFP/Scanpix/Kent Skibstadt

Portisch Lajos az interneten, élőben követi majd a páros mérkőzést, méghozzá – ahogy mondta – az Origo Sakkblogjában, amelynek rendszeres olvasója.

A sakktörténelem legjobb női sakkozója, Polgár Judit azért tartja izgalmasnak a most következő döntőt, mert a világ legjobb játékosa fog megmérkőzni a regnáló bajnokkal. „Carlsen évek óta a legjobb játékos, neki van a legtöbb élő pontja is. A megnyitási felkészülésen nagyon sok múlik, ebben Anand a jobb, óriási tapasztalata van. Ahogy a vb-döntők lejátszásában is. Egy ilyen sorozat ugyanis teljesen más, mint egy körmérkőzéses torna” – mondta az Origónak Polgár Judit.

Magnus Carlsen és Viswanathan Anand mérkőzése 2011-ben, Sao Paulóban Forrás: AFP/Yasuyoshi Chiba

"A sakknak valószínűleg jót tesz egy friss világbajnok, így most mindenki Carlsen-győzelmet vár, de Anand éppen ezért nagyon motivált – szakmai szempontból inkább ő tűnik kihívónak, ám most hazai pályán visszaverheti a támadást. Részemről semleges leszek, ráadásul a döntővel egy időben a csapat-Eb-n fogok szerepelni, így kétfelé figyelek majd egyszerre” – tette hozzá Polgár Judit.

Farkasházy Tivadar, aki amatőr sakkozó, óriási érdeklődéssel várja az összecsapást. Szerinte is fontos tényező lehet Ananad páros tapasztalata.

„Carlsen ennek a mai számítógépes generációnak a legkitűnőbb képviselője. Egészen másképp sakkozik, mint Anand, aki inkább a régi iskola követője” – állítja Farkasházy. „Én Anandnak drukkolok, mert szeretném, ha a klasszikus sakk még sokáig tartaná a pozícióit. Jobban szeretem a jazzt azoknál, akik kottából játszanak.”