Vágólapra másolva!
Matyi Dezső, a pécsi futballklub tulajdonosa szerint Csányi Sándor MLSZ-elnök az általa vezetett OTP Bank gazdasági erejét felhasználva megakadályozta, hogy az anyagi nehézségekkel küzdő PMFC támogatást kapjon. Azt állítja, a csapat ennek ellenére befejezi a bajnokságot, és legközelebb is az NB I-ben fog indulni. Az OTP visszautasítja a vádakat, és felmentést kér Matyitól a banktitok alól, hogy nyilvánosságra hozhassa a részleteket.

Az OTP Bank tavaly "egész pályás letámadást indított az Alexandra cégcsoport ellen", és a bank elnök-vezérigazgatója, Csányi Sándor MLSZ-elnök "megakadályozta a pécsi futballklub több százmillió forintos támogatásának folyósítását" - többek között ezt mondta Matyi Dezső, a PMFC többségi tulajdonosa szerdai sajtótájékoztatóján.

Az üzletember szerint "közszájon forog", hogy az OTP meg akarta szerezni az Alexandra cégcsoporthoz fűződő üzleti érdekeltségeit, és erről mostanra ő is megyőződött. "A pécsi futballklub is fenti szándék áldozata" - hangzott el Matyi Dezsőnek a PMFC honlapján is közölt beszédében.

Azt is mondta, tudomást szerzett arról, hogy Csányi Sándor "az üzleti életből való kiszorítására" tör, de úgy gondolta, a magyar labdarúgás csúcsszervének fejeként "nem teszi meg azt, hogy kárt okoz az MLSZ egyik tagszervezete számára."

"Az OTP Bank határozottan visszautasítja Matyi Dezső, a PMFC Sport Kft. tulajdonosának állításait, amelyek teljességgel valótlanok. Az OTP Bank kész részletesen tájékoztatni a közvéleményt az Alexandra cégcsoporthoz fűződő pénzügyi kapcsolatáról, és ezzel tisztázni a súlyos vádakat. Ehhez szükséges, hogy Matyi Dezső mentesítse a pénzintézetet az általa képviselt cégcsoportra vonatkozóan a banktitok alól. A bank a banktitok alól való felmentéshez szükséges kezdeményezést megteszi Matyi Dezső felé. Az OTP Bank vizsgálja a lehetséges jogi lépéseket jóhírnevének megvédése érdekében" - írta az Origo megkeresésére az OTP. Az MLSZ szóvivője, Sipos Jenő későbbre ígért reakciót.

Matyi beszédében a pécsi városvezetést is kritizálta, szerinte Páva Zsolt polgármester és Vári Attila, az önkormányzat tulajdonában álló Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezetője "Csányi Sándor gazdasági érdekeit szolgálták ki azzal, hogy a pécsi futball finanszírozásának, a pécsi labdarúgás működtetésének feladatát az erőteljes társadalmi elvárás ellenére sem oldották meg."

Matyi Dezső december 27-én, amikor bejelentette, hogy kiszáll a pécsi foci finanszírozásából, még a részben állami tulajdonú Széchenyi Bankot hibáztatta a történtekért, mondván, az "meghiúsított" egy érvényes szerződést. A Széchenyi Bank visszautasította Matyi állításait, és közölte, hogy bepereli az üzletembert jó hírneve megsértése miatt.