Vágólapra másolva!
Rengeteg rendőr és biztonsági mellett a Fidesz összes fontos embere és a magyar futball krémje is ott volt a felcsúti Pancho Aréna megnyitóján. A csodastadion nem csak a környékbelieket hozta lázba, volt, aki Balatonfüredről kelt útra, akinek pedig most nem jutott jegy, legközelebb az is újra eljön.  Orbán Viktor épp csak megmutatta magát, a helyiek pedig továbbra is azon ámulnak, hogy milyen szép a stadion és hogy került Felcsútra.

Van egy jó hírünk: aki GPS nélkül érkezik Felcsútra, annak sem kell félnie, hogy esetleg eltévesztené a falu új látványosságát, a Pancho Aréna ugyanis már jó 2 kilométerről is kiemelkedik a környezetéből. Egy napra az 1800 lakosú Fejér megyei falu lett Magyarország központja, és aki úgy érkezett Felcsútra, hogy nem tudta, milyen ünnepi eseményről szól itt a húsvét hétfő, az is sejthette, hogy valami fontos történik, mivel rengeteg rendőr, valamint citrom- és narancssárga mellénybe bújt biztonsági posztolt az út mellett. (A stadionban pár napja már jártunk, riportunkat itt olvashatja.)

A falun végiggurulva könnyen meg lehetett állapítani, kik a helyiek, ők ugyanis csak kapkodták a fejüket a szokatlan tömeg láttán, miközben a vendégek araszolva keresték, hol is tudnák letenni a kocsit. „Ünnepnap ez nekünk, egyáltalán nem zavaró ez a nagy sokaság, legalább látunk embereket. Máskor ez egy csendes hely, de bajunk még nem volt belőle. Voltam már a stadionban, büszkeséggel tölt el, amit láttam” – mesélte az Origónak egy helyi asszony, Erzsébet, aki egy Puskás-feliratú szatyrot szorongatott a kezében, amibe a megnyitóra igyekvő férjének csomagolta el a kabátját.

Bár a hivatalos megnyitóünnepség kezdetéig még másfél óra hátra volt, már hosszú sorok kígyóztak a belépésre várva, és megvalósult a nagy magyar futballálom, ezen a délutánon valóban családi program volt egy meccs, a férfiak magukkal hozták a feleségeket, barátnőket, a szülök pedig a gyerekekkel együtt érkeztek.

Nyitó meccs a Pancho Arénában Felcsúton. Kattintson, hogy még több képet lásson! Forrás: Pályi Zsófia - Origo

Csak halkan mondom

„Balatonfüredről jöttünk, kifejezetten azért, hogy itt legyünk a csodastadion megnyitóján. Nézzen körbe, hát nem csoda? Egyedül azt sajnáljuk, hogy nem egy nagyváros kapta meg ezt a stadiont, de ezt csak halkan mondom” – magyarázta egy házaspár női tagja.

A helyi kávézó-fagyizó pultosa nem szeretett volna arról beszélni, mennyit dobott a forgalmon a stadionavatóra érkező tömeg, de abban a negyedórában, amíg nála voltunk, folyamatosan érkeztek a vendégek. A harmincas éveikben járó Csabi és Gábor egy-egy sörbe kapaszkodva egyet értett abban, hogy kellett egy ilyen ékszerdoboz a környéknek, és a magyar futballnak is. „a stadion sok embernek munkát adott, és ad most is. Sokan sajnálják a falutól a stadiont, de ez a politikai vonatkozás miatt van. Azt látom, hogy az egész falu lelkes, a magukénak érzik a stadiont. Biztos vagyok benne, hogy nem csak a mostani meccsre telik meg a Pancho Aréna, úgy tudom, a Videoton elleni NB I-es bajnokira is alig lehet már jegyet kapni” – mondta Csabi. Barátja hozzátette, ha ki lesz használva a stadion, és a Puskás Akadémia meccsei mellett tornákat is rendeznek majd itt, akkor máris volt értelme felhúzni. Szóba került az is, hogy a Puskás Akadémia NB I-es csapatában lassan több lesz a rutinos, máshonnan igazolt spíler, mint az akadémista, de Gábor szerint ez nem baj, mert akik például a Videotonban nem kaptak lehetőséget, azok a felcsútiaknál rendszeresen játszhatnak, és az ő rutinjuk is kellett ahhoz, hogy a csapat belelendüljön a rossz rajt után.

A nyüzsgő méhkasra hasonlító utcán kívülállónak hatott az a középkorú nő, aki a buszmegállóban ülve majszolta az uzsonnáját, majd amikor megkérdeztük, nem megy-e a megnyitóra, felcsillant a szeme: „Miért, van még jegy?”. El kellett szomorítanunk, jeggyel ugyanis nem tudtunk neki segíteni, ő viszont elárulta, Pestről érkezett, kifejezetten azért, hogy szétnézzen a faluban, ahol nem járt még korábban. „Felcsút egyszerű magyar falu benyomását keltette elsőre, de az nem tűnt fel, hogy különösen készültek volna a mai nagy eseményre, összesen két vendéglátóhelyet és egy boltot találtam nyitva, ezekben viszont pesti árakkal szembesültem. Bár most nem jutottam be, biztos, hogy vissza fogok jönni, és elsősorban arra vagyok kíváncsi, fenn lehet-e tartani az érdeklődést, és mennyi néző jár majd a meccsekre” – árulta el az Újpest-szurkoló Katalin.

Találkoztunk olyanokkal is, akikre a pesti látogatóval ellentétben rámosolygott a szerencse, a Felcsúttól 80 km-re fekvő Adonyból érkező házaspár ugyanis eredetileg csak kirándulni jött, de amikor a parkolás után megkérdezték, miért van ekkora csődület, egy helyi jótevő megajándékozta őket két jeggyel. „Jártunk itt még akkor, amikor még rét és mocsár volt a helyén, most meg csak ámulunk és bámulunk. Nagyon szép lett a stadion, bár egy kicsit nagy egy ekkora falunak”.

Orbán villanása

Az ünnepi meccsen egy mentő személyzete és öt ápoló állt készenlétben, egyikük azt mondta, az első dolog, ami feltűnt neki a stadion körül, hogy túl sok a biztonsági ember. „A pápát sem fogadják így” – tette hozzá. Orbán Viktornak a stadion szomszédságában lévő háza előtt külön biztonsági személyzet figyelt és két rendőrautó is parkolt, de a miniszterelnök nem volt tagja annak a mintegy húszfős társaságnak, amely negyvenöt perccel a megnyitó előtt indult el a stadionhoz, és az beengedő pontnál ugyanúgy végig kellett csinálniuk a procedúrát, mint a többi nézőnek. (Orbán a focimeccs előtt felavatott egy szobrot is, Puskás Ferenc egészalakos bronzszobrát, számolt be a 444.hu.)

Orbán Viktor köszönti Makovecz Imre özvegyét. Kattintásra galéria nyílik. Forrás: Pályi Zsófia - Origo

A stadionban ott volt mindenki, aki számít a magyar futballban, Csányi Sándor MLSZ-elnöktől a klubtulajdonosokon és edzőkön át egészen a sportosan elegáns - zakó, fehér ing, farmer – Dzsudzsák Balázsig és a korábbi - Lothar Matthäus -, valamint a jelenlegi – Pintér Attila - szövetségi kapitányig. Megszokott módon a Fidesz fontos emberei mellett a párthoz közeli közéleti személyiségek is megmutatták magukat a megnyitón, itt volt a fogathajtó-üzletember Lázár Vilmos, az olimpiai bajnok Kárpáti György és Kulcsár Győző, a zenész Mága Zoltán, és sokan mások. A fotósok hosszú perceken át várták, hogy Orbán feltűnjön a lelátón, de a miniszterelnök megtréfálta őket, csak egy rövid időre jött ki a megnyitó freestyle focis-népitáncos része alatt, kicsit csevegett, kicsit tapsolt, majd mire a fotósok felocsúdtak volna, vissza is ment a VIP-részlegbe.

Díszvendégek. Forrás: Pályi Zsófia - Origo

Az egyórás megnyitó alatt az egyik sarokban többször is felhangzott a Ria-ria-Hungária rigmus, Áder János üzenetéből megtudhattuk, hogy a futball szép és komoly játék, Schmitt Pál pedig kifejtette, hogy aki stadiont épít, az a lélek felkészítéséhez is teret kínál. Az ünnepség fénypontja az a pillanat jelentette, amikor közvetlenül a kezdőrúgás előtt lejátszottak a Puskás Akadémia indulóját, amely a „Felcsút, Felcsút, győzni fogunk! Felcsút, Felcsút, kis hely, nagy játék, a Váli-völgy szíve teérted dobog, minden gól ajándék” szöveggel varázsolta el a jelenlévőket.

Az új stadion első hivatalos meccsén, a Puskás-Suzuki-kupa döntőjében a Puskás Akadémiában pályára lépett az a Tajti Mátyás is, akit a Real Madrid és a Barcelona is szeretne leigazolni, de a fiatal tehetség nem nyújtott maradandót, a második félidő közepén lecserélte edzője. Csapata pedig hiába dolgozott ki legalább annyi helyzetet, mint a Real, a felcsúti fiatalok a legnagyobb ziccereket is elhibázták, míg a spanyolok Miguel García Lucio révén egyet kihasználtak. A Real harmadszor lett tornagyőztes, a Puskás Akadémia harmadszor ezüstérmes, így lett a „Felcsút, győzni fogunk” fogadkozásból „Campioni, Campioni” örömujjongás.