Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó Szövetség csütörtökön elküldte a pályázatát, amely szerint Budapest lenne a 2020-as Európa-bajnokság egyik helyszíne.

A szövetség az MTI érdeklődésére azt a tájékoztatást adta, hogy az új Puskás Ferenc Stadionnal három csoportmérkőzésre és egy egyenes kieséses találkozóra kandidál. A tervek szerint az építkezés jövőre kezdődik, és 2018-ra készül el az új aréna.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) péntekig várja a végleges pályázatokat, a végrehajtó bizottság pedig szeptember 19-én dönt a rendezőkről. A 2020-as torna mérkőzéseit 13 ország egy-egy városa rendezheti.