Vágólapra másolva!
A címvédő Debrecen Kulcsár Tamás góljával 1-0-ra nyert a Haladás ellen az OTP Bank Liga ötödik fordulójának zárómérkőzésén.

OTP Bank Liga, 5. forduló:
DVSC-TEVA -Szombathelyi Haladás 1-0 (0-0)
Nagyerdei Stadion, 5000 néző, v.: Fábián
gól: Kulcsár (50.)
Debrecen: Novakovic - Lázár, Brkovic, Morozov, Korhut - Bódi, Varga J., Bouadla (Szakály P., 32.), Vadnai - Kulcsár (Seydi, 82.), Volas (Sidibe, a szünetben)
Haladás: Rózsa - Schimmer, Jagodics M. (Varga G., 81.), Dvorschák, Devecseri, Katona - Gaál, Iszlai (Németh M, 71.), Szakály A. (Jancsó, 57.), Halmosi - Nagy O.
sárga lap: Vadnai (37.), Lázár (62.), illetve Dvorschák (40.), Devecseri (48.), Katona (59.), Nagy O. (68.)

A várakozásoknak megfelelően a Debrecen játszott mezőnyfölényben az első félidőben, ugyanakkor a legnagyobb helyzetet Gaál révén a vendégek puskázták el.

A szünet után nem sokkal már megszerezte a vezetést a hazai alakulat, a folytatásban többször is növelhette volna előnyét Kondás Elemér csapata, de nem tudott élni lehetőségeivel. A Haladás ugyan mindent megpróbált, de sorozatban negyedik debreceni bajnokiján sem tudott a kapuba találni.

A Haladás megakadt, zsinórban a harmadik bajnokiján maradt nyeretlen, a Debrecen viszont helyrehozta az előző fordulóbeli, újpesti kisiklást.