Vágólapra másolva!
Guzmics Richárdot Egervári Sándor távozása óta elfelejtették a válogatottnál, a védő azonban bízik benne, hogy a Wisla Kraków-ban szerzett tapasztalatai segítségével még visszakerülhet. A 27 éves focistát Lengyelországban megismerik az utcán, autogramot kérnek tőle, ő pedig az autójában is lengyel CD-t hallgat, hogy mielőbb megtanulja a nyelvet. De vajon túltette-e már magát a kapitális bukaresti hibáján?

Négy győzelem után négyszer kikapott a Wisla Kraków, legutóbb 5-0-ra nyert a forduló előtt még második helyezett Górnik Zabrze otthonában. Mitől ilyen hektikus a csapat? - kérdeztük telefonon a válogatott védőt.

Szerintem nem az, én inkább nagyon jó csapatnak mondanám. A legtöbben nagyon technikásak, Magyarországon kevés olyan játékos van, mint a Wislában. A korábbi vereségek alkalmával nem volt szerencsénk, előfordult, hogy 8-2-re nyerhettünk volna, de ehelyett kikaptunk 2-0-ra. Most vasárnap is egy nagyon kemény csapat otthonában játszottunk, támadott, de találtunk egy gólt. Erre összeomlott az ellenfél, mi pedig a saját játékunka játszva, simán nyerni tudtunk 5-0-ra.

Nem játszottál minden meccsen, de legutóbb végig a pályán voltál. Meglesz a stabil csapattagság?

Remélem! De nem egyszerű, amikor valaki külföldre igazol, és másfél hét múlva rögtön a kezdőben találja magát. Bízom benne, hogy maradok a csapatban.

Guzmics-felhőfejes az észtek ellen Forrás: MTI/Illyés Tibor

Májusban jelentetted be, hogy külföldre mész. Miért 27 évesen jött meg a kedved a légiósélethez?

Úgy vélem, a belső védő posztján meg kell érni egy külföldi szerződésre, megfelelő rutint kell szerezni. Fiatalabb koromban nem biztos, hogy meg tudtam volna állni a helyemet. Úgy vélem, pont ideális volt ez a mostani váltás. Anyagilag lett volna kedvezőbb ajánlatom is a keleti országokból, de fontos volt számomra, hogy szakmailag is fejlődni tudjak.

A legjobb nevű kérő talán a Blackburn volt. Miért nem sikerült Angliába igazolnod?

Az angoloknál az első edzőmeccsem rögtön jól sikerült, a korábban a Fradit is irányító, a Blackburnnél másodedző Craig Short dicsért, és azt mondta, biztos a helyem, le fognak igazolni. Én is úgy éreztem magam, mintha a csapat tagja lennék, ám ekkor az egyik belső védő megsérült, mire az elnök több pénzt adott a menedzsernek az erősítésre, ezért egy Premier League-hátvédet igazoltak le végül - sajnos épp helyettem.

Krakkóból gondolsz még Angliára?

Bár a Blackburn is nagy kihívás lett volna, egyáltalán nem bánom, hogy ide igazoltam, minden úgy történt, ahogyan történnie kellett. Jó csapatban vagyok, sok szurkolónk van, a Legia ellen 30-32 ezer ember lelkesített minket, a Wislának nagy híre van Európában is.

Az NB I-hez képest hová tennéd a lengyel ligát?

Sokkal jobb, gyorsabb a játék, a körülmények is különbek. Vasárnapi ellenfelünknek, a Górniknak külsőleg olyan stadionja van, mint amilyen a Fradié, és a városban hiába laknak csak 200 ezren, az aréna befogadóképessége 30 ezer a Ferencváros 22 ezres arénájával szemben.

Igaz, hogy már lengyelül tanulsz?

Napi szinten igyekszem lengyelül kommunikálni, tanárhoz is járok, sőt még a kocsimban is lengyel CD-ket hallgatok, hiszen a célom, hogy a nyelvtudás segítségével teljes értékű tagja legyek a klubnak. Szeretnék minél tovább itt maradni (a szerződése 1+2 évre szól – a szerk.).

A harmadik román gól utáni magyar hangulat egy éve (Guzmics balra) Forrás: MTI/Illyés Tibor

Érez valamit a legendás lengyel-magyar barátságból?

Engem nagy szeretettel, barátsággal fogadtak, a közösségi oldalakon is rengeteg biztatást kaptam, és a helyiek jelezték, szóljak nyugodtan, ha bármi gondom van. Az utcán már most megismernek, és autogramokat kérnek. Szeretik itt a magyarokat, érdemes idelátogatni.

Úgy tűnik, Lovrencsics Gergő, aki Pápán még húzóember sem volt, Lengyelországban sztár lett. Jól látjuk?

Nagy sztár lett. Megvoltak a képességei, csak Magyarországon - ki tudja, miért - nem jött ki neki a lépés, nem voltak meg azok a körülmények, talán nem olyanok voltak az edzői, hogy akkora játékos legyen belőle, mint amilyen itt lett. Itt most mindenki tiszteli a játéktudását.

Adott tanácsot arról, hogyan lehet az NB I-ből egy jobb bajnokságba így berobbanni?

Tanácsot nem, de ajánlotta ezt a ligát. Más a pozíciónk, neki gólokat kell előkészítenie, nekem pedig a gólhelyzeteket kell elhárítani, de fel vagyok készülve arra, hogy én is hasonlóan helytálljak a lengyel bajnokságban.

A németek Eb-selejtezős legyőzése után milyen volt a hangulat Lengyelországban?

Nagyon szeretik a focit, sokan járnak meccsekre, és a világbajnok - jó játékkal való - legyőzése után pláne mindenki csak erről beszélt. Nem kérdés, hogy nagy tempóban fejlődik a lengyel foci.

Mitől jobb, mint a magyar?

Pozitívak a szurkolók, az emberek egy vereség után is magukhoz hívnak, megtapsolnak. Ez a hozzáállás nagyon sokat segít.

Forrás: AFP/Isza Ferenc

Talán épp ez az, amit az Egervári-csapat nem kapott meg a vereségek után, vagy amit te nem kaptál meg a bukaresti hibád után?

Nyilván nem lehetek csalódott, mert én hibáztam, de akkora talán nem volt a hibám, mint amekkora ügyet csináltak belőle.

Sok minden történt veled 26 éves korodban, de előtte alig lehetett hallani rólad. Hogy érzed, tényleg 26 évesen érdemelted meg a válogatottságot először?

Igen, pont akkor jött, amikor jönnie kellett. A Haladás ugyan kiscsapat, de folyamatosan játszottam, hoztunk a jó eredményeket, volt egy bronzkorszakunk, és sokszor vertünk meg olyan nagyobb csapatokat, mint a Debrecen, a Ferencváros vagy a Videoton. Nyilván 26 éves koromra még fejlődhettem volna egy nagyobb csapatban, de nem bánom, hogy végig Szombathelyen maradtam.

A románok elleni hibád mennyire nehezítette meg a klubkeresésedet? Az ügynököd szerint az ilyen esetek kísértenek, még ha jó focistáról is van szó.

Biztosan nehezítette, de így is voltak lehetőségek, és nekünk kellett eldönteni, hogy mikor hová megyünk.

A hiba ellenére mégiscsak válogatott játékosként kereshettél új csapatot.

Igen, és voltak jó meccseim a válogatottban, például amikor Törökországban csereként beálltam, a csapatba követeltek a szurkolók is. Változik a világ, most megint egy jobb szériában vagyok. De én láttam pozitívumot a bukaresti teljesítményemben is, hiszen megvolt a 2. percben a hibám, és utána fel tudtam állni. A 3. perctől nagy koncentráltsággal futballoztam, voltak nagy mentéseim, majd az észtek ellen újra szerepet kaptam, és azt gondolom, hogy jól játszottam.

Egyéni hiba, vagy oktatási kérdés Guzmics hibája? A Footballtrainer.hu elemzésehttp://footballtrainer.hu/egyeni-hiba-vagy-oktatasi-kerdes/

Van benned olyan, hogy azoknak a szurkolóknak is bizonyíts, akik a hibád után nem bántak veled kesztyűs kézzel?

Igen. De úgy érzem, már az első válogatott meccseim óta is sok tapasztalatot szereztem, jobb játékos lettem, és még jobb leszek. Már az eddigi egy hónap alatt is sokat tanultam, és ha a magyar szurkolók megnézik a meccseimet, egy jobb Guzmics Richárdot fognak látni a pályán.

A múlt már eszedbe sem jut?

Sokan mondják, hogy a múltból nem lehet megélni, én pedig úgy döntöttem, nem szeretném feszegetni, mert nem szeretnék sem magamnak, sem másnak negatív élményeket. Sok meccset láttunk, amikor hibázott egy-egy játékos, a hollandoktól a brazilok is így kaptak ki a vb-n. Ha mindig a múltra gondolnék, akkor a jövő is negatív lenne. Tanultam az esetből, és nem szeretném, ha újra előfordulna, viszont azért küzdök, hogy a magyar emberek büszkék legyenek rám, hogy milyen jól futballozom külföldön.

Gondolom, most újra a Dárdai-csapatba kerülés a cél.

Nagyon bízom benne, hogy vissza tudok kerülni a válogatottba. Ezt úgy szeretném elérni, hogy az eddigi erényeimet egyesítem a tapasztalataimmal.