Németh Krisztián Amerikában focizik tovább

Németh Krisztián
Budapest, 2013. szeptember 10. A gólszerző Németh Krisztián és csapattársai, Koman Vladimir és Hajnal Tamás (b-j) a labdarúgó-világbajnokság európai selejtezőinek D csoportjában vívott Magyarország - Észtország találkozón a Puskás Ferenc Stadionban 2013. szeptember 10-én.
Vágólapra másolva!
Az észak-amerikai bajnokságban, az MLS-ben szereplő Sporting Kansas Cityhez szerződött Németh Krisztián válogatott labdarúgó.

A klub a honlapján jelentette be, hogy a 25 éves csatár a keret tagja lesz a 2015-ös szezonban.

"Örülök, hogy csatlakozom a Kansas Cityhez, és nagyon várom már, hogy Vermes Péterrel dolgozhassak" - mondta a magyar származású vezetőedzőről Németh Krisztián.

Tavaly gólt lőtt az észteknek a válogatottban Forrás: MTI/Beliczay László

A honlap részletesen beszámol a játékos pályafutásának állomásairól, kitérve arra is, hogy legutóbb - a 2013/2014-es idényben - a holland Roda JC Kerkradét erősítette, ahol 24 meccsen nyolc gólig jutott.

A Kansas edzője, Vermes tavaly az Origónak adott interjújában azt mondta, hogy figyeli a magyar játékosokat. "A múltban több olyan (magyar) futballista is akadt, akit le szerettünk volna igazolni, de nem jártunk sikerrel. Van, hogy a magas átigazolási díj vagy a túl magas fizetési igény okoz problémát. Sok olyan játékos van, akit szívesen látnánk a csapatban, de a leigazolását nem engedhetjük meg magunknak."

Vermes Péter, a Kansas City magyar származású fociedzője Forrás: AFP/Jamie Squire

Vermesnek már volt magyar játékosa, Hercegfalvi Zoltán. "Egy évig volt az edzőm, és csak jót tudok róla mondani, emberileg és edzőként is sokat kaptam tőle" - nyilatkozta tavaly decemberben az Origónak a magyar focista, aki elárulta, hogy figyeli és drukkol az MLS-ben a Kansas Citynek, egy-két játékossal a kapcsolatot is tartja. "Vermes mindig a munkában bízott, és mindig 200 százalékot próbált kihozni a csapatból. Persze, amióta eljöttem, biztosan változtak az idők, de önmagáért beszél, hogy már három éve ő a Kansas edzője." A december 31-én 35 éves focista szerint nagy dolog, hogy Vermes vb-n is szerepelt s hogy az MLS-ben az év játékosának is megválasztották. "A habitusa, a profi mentalitása alapján el tudnám képzelni magyar kapitánynak. Ráadásul tökéletesen beszél magyarul" - mondta még 2013-ban Hercegfalvi.

A Kansas a keleti főcsoport ötödik helyén végzett, és a rájátszásban kikapott a New York Red Bullstól.